Csak egy dán használtautó-kereskedés, de közelről

Papp Tibi szorgosan nyomkorássza a Canon exponálógombját az Audi A5-ben, én már egy ideje kész vagyok a Q2-essel – naja, utóbbi egyszerű autó, kevesebb a részlet, ráadásul a maga nemében szerintem százszor jobb is, de ez most nem tartozik ide. Van egy szabad negyedórám, átnézek az út túloldalára – nini, egy szerviz, előtte egy rakás eladó autó.

Észak-Dániában járunk, egész pontosan Bindslevben, ahol szemlátomást csak házak élnek, emberek nem – legalábbis az itt töltött két órám alatt senkit nem láttam az utcán. Ettől persze még a jól szigetelt pincékben simán lehet, hogy aktívak épp a darabolós gyilkosok, az előző napi szintetikusdrog-partit heverik ki a tizenhat éves deathmetal-fanek, de innen, ahol én vagyok, ez akár egy neutronbomba-támadás utáni település is lehetne.

De ott vannak az autók - bár ilyen forgalom mellett el se tudom képzelni, hogy bárki, valaha rájuk néz -, azok még tartják a frontot. Felhorgad bennem a minden autóbuziban takaréklángon égő nepper – érdemes lenne esetleg itt?

Nicsak egy 1993-as Toyota Carina, egyhatos benzines, van benne kilométer, de nem vészes, 219 ezret ír a cetli. 5000 dán korona, az annyi mint 210 ezer forint. A bal oldala egész vállalható, a jobb oldalán azonban kezdődnek a bajok, csipa a hátsó sárvédőn, valami nyomásból eredő, erős rozsdásodás a hátfalon. Ez az az állapot, amilyenben Magyarországon szinte nincs is autó, mert ha egy kocsi belseje ennyire szép, a külseje amúgy ennyire vállalható, akkor már ütnek rajta egyet a kalapáccsal, letüsszentik fél óra alatt, foltokban. De ez itt legalább őszinte.

Nézem már itthon, a magyar neten, ilyen Carinákat 300-400 ezres futással 2-300 ezer forintért kapni – ebből se leszek hát milliomos, ha hazaviszem, de nagyon nem.

Tovább lépek, malacorrú Passat, az egyik legolcsóbb kocsi a placcon, 4000 koronáért mérik, ami csak 170 ezer forint. Mennyire szeretik ezt otthon, mifelénk... De nini, micsoda malacorrú ez! Egy VR6-os 2,8 literes, úristen micsoda ritkaság, nem is tudom, hogy láttam-e valaha ilyet élőben. Ráadásul kombi.

Mondjuk, nem kevés benne a kilométer, 323 ezret ír a cetli, az 1992-es autó amúgy nagyjából egyben levőnek néz ki (bár az orra kicsit hullámos és a fényszórói se állnak teljesen jól), de körülveszi az elhasználtság penészes aurája.

De itt is, mint a Carinán, a szegélyek mállásnak indultak, csak a Passaton tetézi a problémát, hogy sok a műanyag burkolat, és azok alól bújik kifele a lemezrák.

Sajnos itthon hasonlót sem találok a neten, hathengeres kivitel egyszerűen nincs, kombiban pláne. Igazi unikum, nagytüdejű, morajló hangú, benzinzabáló sleeper, gondolom itt, Dániában a halálba adóztatják azt, akinek ilyenje van. Itthon aztán kínomban megnézek pár, hasonló, elég erős, nem igazán kisfogyasztású benzines 2.0i 16V-t a hahun – azok általában fele ennyi kilométerrel másfélszer ennyiért mennek el idehaza. De nagy kár ezért a kocsiért, egyszer kipróbáltam volna.

A Passat mellett opeles konkurencia áll, egy Vectra. Sokkal újabb, hiszen ez 1998-as, s szintén kombi, de csak egy hervatag 1,8-as benzines van az orrában, s szintén 4000 koronát kérnek érte. Ha a jobb hátsó ív nem rohadna rajta, elsőre szinte vonzónak mondanám, bár lehangoltan veszem észre, hogy ezeket a 15+ éves járgányokat még a kulturált Dániában sem kerüli el a hülyegyerekesítési trend: tőgyszerű doppelauspuff lóg szerencsétlen, igáslónak született verda jobb hátsó sarka alól – úgy mutat, mint hevenyészett hullámpala bódé egy rendben tartott, takaros, kétablakos családi ház oldalában.

Magyarországon ezeket az autókat, igaz, kicsit talán jobb állapotban 300 ezer forint fölött mérik – de még ennek az importjával sem lenne profit, s nem is fáj érte a szívem.

Akkor már inkább a következő autó, a Golf II-es, az első turbódízel a placcon. Jó öreg, 26 éves, van benne kilométer is, összesen 249 ezer. Rozsdás felnik, nyomott és rozsdapöttyös a hátulja, de amúgy vállalható, s jó öreg dán szokás szerint rajta van a vonóhorog is.

5000 dán korona, tehát kábé 210 ezer forint, amit kérnek érte, s amint itthon a netről megtudom, itthon ennyiért, vagy alig drágábban adják ezeket a dízel Golfokat. Szimpi kocsi, de maradjon a bindslevieké, ha vannak effélék egyáltalán.

Piros autó tűnik fel a sorban, a színe szinte ordít az öngyilkosszürke dán környezetben. De jól néz ki! Egy korai Polo az, ismerik, a jellegzetes formájú, háromajtós kombi, azaz Variant. Ez itt egy erős GT-kivitel, ha jól látom, kicsit meg is ültették, emblémátlanították, tettek rá csinos felniket, igaz, a kipufogónál megállt az egyéniesítési szándék, az maradt szívószál.

Remélem, nem gyanítanak rosszindulatot a megállapítás mögött, hogy ez már biztosan nem az a piros pigment, amit Wolfsburgban rálocsoltak 1992-ben, mert amúgy az autó csinos, a finom tuning meg még emel is a fényén. De a rajta szereplő, két további szám láttán az esőnedves aszfalton koppan az állkapcsom.

Micsoo-oooodaaaa? 15 000 korona? Azaz 630 ezer forint? De hiszen ez csak egy öreg Polo! Nem egy G-lader, pláne nem egy BMW vagy Golf GTI... Vajon a kilométer-gyűjteményt kell benne megfizetni? Hiszen 319 600-at futott, az már brutál egy ilyen autónak.

De lehet, hogy valamit nem tudok. Lehet, hogy a Polo GT-knek elszállt az ára, mert kiváló historic raliautó válik belőlük. Lehet, hogy valami óriási mozis kasszasikerben ilyet hajt Ryan Gosling, csak megint nem követem az eseményeket... De nem. A hahu is csak azt támasztja alá, amitől megdöbbentem – ebből a Polóból legalább ennyire szép pirosat kapni itthon (sőt, szerintem sokkal szebbet) 390 ezerért, kompresszorosat árulnak 425 ezerért, 53 ezret futott, szalonállapotút mérnek 595 ezerért. Hogyan szállt el ennyire a ló ezzel a dán kereskedővel?

Innentől pedig csak ámulok és bámulok. Következik a kisgyerek-ijesztgetés királya, a faceliftelt Chevrolet Tacuma, 2006-osan, kétliteres motorral, 291 ezer kilométerrel, 25 000 koronáért – az annyi, mint 1 050 000 magyar pénz.

De hiszen nálunk 650 ezerért már kapni ugyanilyet, ugyanennyi kilométerrel, ugyanilyennek tűnő állapotban. Ezen a bindslevi áron meg újszerű, 102 ezret futottat ad a magyar eladó... Hogyan is van ez?

Oké, jöjjön a mellette álló, 2005-ös, sokkal későbbi Polo. Erős kivitel ez is, 1,4-es, tizenhat szelepes, de már 169 ezer kilométer van benne. 40 ezer kroncsi, ami 1,7 millió forint. Egy-egész-héttized-millió fakking forint... És ráadásul csak egy háromajtós, vízihulla-metálzöldben. Itthon ilyet fele-harmada futással 1,4 mila körül mérnek, bár a kilométeradatok hitelességére Magyarországon soha, senki ne vegyen mérget.

A következő egy Golf IV TDI, 2002-es, masszív 319 ezer kilométer terhe alatt roskadozik, már hozzá is piszkáltak, látszik a felnijein, a kiállását. 49 500 korona, azaz majdnem 2,1 millió forint a kínálati ára! Te jó és, itthon negyed ennyit futottat mérnek 1,6 alkudható millió forintért... Mi van itt?

Nem jobb a helyzet az utolsó autóval sem a soron, ami egy Hyundai Santa Fé, 2,2-es CRDI-dízellel. 2002-es autótól nem sok az a 132 ezer kilométer, de a 38 ezer koronás ár (1,6 millió HUF) így is mellbevágó, hiszen nálunk 121 ezer kilométerrel kínálnak hasonlót eladásra 1,25 millióért. És a dánnak még a féktárcsája is rozsdás.

Még jó, hogy a Golf Country-n nincs cédula, mert annak láttán tán el is terülnék valamelyik ivóvíz-tisztaságú, heringszagú pocsolyában – ha egyszer 1,75 millióba kerül itthon, ott mennyi? Hárommillió?

Egyébként van ám megoldás a rejtélyre. Nem a magyar ugyanis Európa legmagasabb regisztrációs adója, hiszen ott van még a görög, a finn, a máltai, a portugál... (Kösz, Mamagaio nevű kommentelőnknek ezért a listáért - a szerk.) Nem is a magyar volt, mielőtt csökkentették. Hanem a dán. Náluk egy bármilyen nem-haszongépjármű importjánál (legyen az új vagy használt) 160-180 százaléknyi regisztrációt kell befizetni. Olyan iszonyatosan drágák náluk a kocsik, mint sehol másutt. Nem mondom, hogy örülni kell a magyar rendszernek, mert ez is szemétség, de van a miénknél sokkal rosszabb is. Talán nem véletlen, hogy arrafelé 16 év(!) az autók átlagéletkora.