Tudom, hogy képtelenség, de ahogy ácsorogsz a teremben, s néha egy röpke pillanatra, a kalapács koppanása előtt elcsitul a zsivaj, szinte hallod a nagy della zümmögését.
Akkor már 300 fölötti sebességeket értek el, 200 fölött voltak a körátlagok, olyan gumikon és olyan fékekkel, amikkel ma a közértig nem mennénk el. A halál illata ott susogott a levegőben.
Bizonyság arra, hogy pénz és jó ízlés nem jár kéz a kézben, egy 35 lóerős, dízel rekorder és a majdnem Panda-alapú pápamobil. Utóbbi használatban is volt!
Itt áll a céges parkolóban, azzal jöttem dolgozni. Ha jól számolom, három hét alatt belement bő 3500 kilométer. Akadt jujjuj is, de megoldottuk.
Nem készült belőle több, csak ez az egy. Ön mennyit adna egy ilyen Volvo kupéért?
Egy szovjet diktátor autóját árverezték a szemünk előtt. A hatméteres ZIL bepofátlankodott a luxusautók közé.
Nem ezekért jöttünk Essenbe, de mindenképpen kell kapniuk egy szót, mert ilyen Volvót még a márka legnagyobb rajongói sem igen láttak. Én azt se tudtam, hogy létezik hasonló.
Az egész megérkezésünkről a Gyalog-galopp beszolgáltatandó öregembere jut eszembe: még élek, még élek, nagyon jól vagyok! Bumm. Csak itt a bumm elmaradt.
Senki nem hitte, ugye? Pedig a vénséges Volvo nagy kedvvel megkezdte háromezer kilométeres küldetését, és már Csehországban száguld.