Dízel Zsiguli: felezett fogyasztás, örök élet

Az utolsó motorfordulatnál öt centit lendül jobbról-balra a baseballütő-jellegű váltóbot, hallójárataink elernyednek. Szürreális csend lesz a csepeli mellékutcában. Nem hiszem el, ami történt. Évtizedek óta nem ültem működő Zsiguliban, utolsó emlékem sem hízelgő: a nagyapámét gyógyítjuk autókittel a kertben. Az autó akkor hét éves lehetett, én négy. Szemmagasságból láttam a rohadást, amely néhány év alatt mindkét első sárvédő fényezését a hátára emelte az amúgy garázsos autón. 

Erre a kék autóra itt körülöttem szintén ráférne az újjászületés, de nem kell sokáig várnia, és az alapok jók: a kaszni nem menthetetlen, bár látott már egy-két igyekvő, de tehetségtelen kezet, a kerékjáratokban Werling-féle műanyag dobbetétek tartják távol a sarat, a sót és a nedvességet, vagyis mindent, ami mára kivégezte az egykori magyar Zsiguli-populáció kilencven százalékát. Nem közönséges 2101-esről van szó, nem a lesajnált szovjet limuzin újabb példánya. Összesen két hasonló lehet az országban: ez is, az is dízel. 

Talán Krisztián sem tért volna vissza a szovjetautók alternatív univerzumába, ha nem kerül elé 400 ezer forintért a Zsiguli-univerzum apró csillaga. Az autó valódi korlenyomat: huszonhét éve búcsúzott el eredeti motorjától és vált a kortárs történelmünk szimbólumává. Akinek nincs meg az időszak, túrjon a neten a HTO kifejezésre, és máris kezdődik az időutazás az első rendes magyar maffiaügyhöz. Az emelkedő üzemanyagárak mellett minden magyar autós olcsóbban akart közlekedni, és ezen mások százmilliárdokat kerestek.

A HTO, vagyis a benzinkutakon kapható háztartási tüzelőolaj egy ferrocén nevű színezőanyagtól volt piros, és feleannyiba került mint a gázolaj. Ezért később nagyipari méretekben alakították vissza közönséges gázolajjá, majd itatták vele autók tízezreit. Kovács úr nem a szőkítés irányából talált el a megfejtéshez, inkább hidat ácsolt a benzines és dízelautók átlagfogyasztása közti szakadék fölé. Mire megválasztották a harmadik köztársaság első elnökét, ő már túl volt a kétszázadik átépítésén. 

Telefonon értem el a vidéki sofőrt. Már nem praktizál, mert a mai motorok túl bonyolultak ehhez. Azt meséli, sokáig mindenféle szocialista országbeli kisteherautóba, Zsukba, Latviába és Nysába, de főként UAZ-ba rakosgatták a Mercedes négy- és öthengeres szívó- és turbódízel motorjait. Rengeteget utazott, így hamar sorra került egy kombi, majd egy limuzin Zsiguli is. Az előbbi többször megjárta Németországot, de sorsáról nem tudunk. Hogy mi történt volna ezzel a szintén sokat látott példánnyal, ha az eredeti motor marad benne, arról semmi vidám nem jut eszembe. A lényeg, hogy az ő rendszerváltását a kortárs Volkswagen-technika hozta el, mert ez volt kéznél.

A Zsiga orrában simán elfér a VW korai, 1,5 literes négyhengeres szívódízele. Mivel a CK motorkodú blokk pofonegyszerű, ráadásul teljesítménye alig tér el az orosz benzinmotorétól, egy kisteleki mérnökkel elkészíttette a dokumentációt, és a megkapta az egyedi átalakítási engedélyt, minden legálisan történt. A német dízelmotor hosszában áll a szovjet térben, mögötte kazánlemezből vágott, méretpontos furatokkal ellátott közdarab, így illeszkedik a Fiat 125 váltóhoz. Az összeállítás közel tökéletes. A differenciálmű a Zsigulié, de a váltó fokozatkiosztása éppen megfelel az 50 lóerős, és 80 newtonméter forgatónyomatékú csettegőnek. Ezzel kapcsolatban Kovács úr megemlíti, hogy az ötös váltó helyett volt az autóban négysebességes is, de azzal túlságosan pörgött a dízel, így váltott a mostani összeállításra.

Tíz másodperc izzítás, és már jár is. A gyorsulás jelképes, és amikor felpörög a motor, már csak emelt hangon megy a beszélgetés az utastérben, de jól van ez így. A váltókar nagyon hosszú utakon jár, de reccsenésmentes, és még a zörgő nyelestengely-csapágy is elhallgatott a próbaúton. Nézzék csak:

Krisztián életében egy hároméves Zsiguli-böjtöt zárnak le ezek a hangok. Az asszony nem bírta nézni a nyűglődést a corsás, zafirás, felelősségteljes családfői létben, ezért maga lökte vissza oda, ahol a legjobb volt neki: ismét vehetett egy Zsigulit. Korábban élt-halt a műfajért, egy több mint másfél milliós, teljesen restaurált példány fotóit nézegetjük egy csepeli parkolóban, a telefon képernyőjén. A víz- gáz- és fűtésszerelő nagy nosztalgiát érez, megértem.

Miközben a 2101-esek elfogytak, és azt a néhányat a rajongók tábortüzénél láthatjuk viszont, mi, többiek, kicsit elfelejtettük, mi is jó a zsigulizásban? Amikor látod, hogy Krisztián kicsapja az elefántfüleket, és dízeles kerregéssel elsuhan előtted, rájössz, felesleges mindent megmagyarázni. Egy Ford Kugából átülve a Zsiguli dermesztően trehány autó, nulla biztonságérzettel, kemény lábbal lehet lefékezni (nincs fékszervó), és a rugózási komfortja is legfeljebb korrekt. Szeretni viszont lehet, mint bármit, ami ilyen kedvesen tökéletlen. Az alkatrészei egyre drágábbak: egy pár, jó állapotú króm lökhárítóért simán legombolnak negyvenezret, a komplett belső elnyel újabb harmincat, és akkor még csak a sallangoknál járunk, szóval kell hozzá az elszántság. 

Alig húsz perc közös autózás után egyként teszünk minden előítéletre és nehézségre, amit egy ilyen öreg autóra a gyorsforgalmi úton vár. A kék Zsiguli tudathasadást okoz. A motor még hideg volt, amikor Krisztián beült, vagyis a videón nem egy félnapos masszírozás eredményét látták. Ez az autó, ezzel a váltóval évtizedek óta megbízhatóan működik. A forgalmijában két világrend találkozik: A Zsiguli 1200 kereskedelmi nevű autó hengerűrtartalma 1471 köbcenti, az üzemanyagfajta rovatába pedig a Diesel szó került. Krisztián autója az előző (sorrendben második) tulaj halála után tíz évig garázsban várta a szebb napokat, ezután került Zolihoz, majd pár napja Csepelre. 

Bármikor beindul, így napi közlekedésre használják, amíg el nem kezdődik a felújítás. Bár Kovács úr állítja, valaha ment akár száznegyvennel is, százzal most is eljut bárhová a dízel Zsiguli. Nem okádja a füstöt, az ereje általában pont elég, a többi taktikai kérdés. Ha őszintén számolunk, és bevalljuk a benzines Zsiguli tízliteres átlagát, máris a miénk a dízelesítés legfőbb értelme: ez az autó öt literrel eljár.

A műszaki vizsga friss, és bár a vizsgaállomás népe a dízel-Zsiguli csodájára járt, további két évig szabad előtte mindent út. Ha valahol felbukkan önök előtt egy boldog gázszerelő egy kék Zsiguliban, legyenek vele türelmesek. Krisztián olyan autót vezet, amire a legjobban vágyott és amire egyre kevesebben vágynak manapság, mert egyre kevesebben vannak olyan jó viszonyban a múlttal, mint a dízel 2101-es gazdája. Nem kell ezt megmagyarázni, a szerelem néha  épp egy negyvenhárom éves szovjet autóban éri el az embert. Az sem akadály, ha Volkswagent hord az orrában.