És akkor megjött az új Toyota Supra
Genfi Autószalon 2018 – Toyota Supra
Amikor meghallottuk, hogy a BMW-féle turbós sorhatos megy bele, két szentségelő szekértábor esett egymásnak. Jobb sarokban a japán janicsárok: Miért kell a szent japán izomautót BMW motorral elkúrni? Bal sarokban a hithű BMW-sek: Z4-est japán alapokon? BMW-s ilyet sosem vesz.
De egy pillanatra engedjük el a baromságokat, és örüljünk, hogy egyáltalán elkészült. Sportautót fejleszteni borzasztóan drága dolog, a Toyota csak így tudta visszahozni a Suprát, ha a fejlesztés költségei megoszlanak egy másik gyártóval. A BMW is profitál, naná, a Z4 keskenyebb, rövidebb lesz, amolyan igazi roadster, a Supra viszont a 4,4 méteres hosszával, majd' 1,9 méteres szélességével viszont rendes sportkocsi irányba mozdul.
Előrebocsátom: Genfbe nem azt a Suprát hozták el, amit majd bárki megvehet a szalonokban, hanem a Gazoo Racing verseny-prototípusát, lexan ablakokkal, bukócsővel, központi anyás versenyfelnikkel. A gyáriak szerint ezzel csak hangsúlyozzák az autó versenypályás mivoltát, egyszerre pedig megüzenik a tulajdonosoknak, hogy a Supra bizony erre való, drive it like you stole it. A tisztes japán úr az autó mellett megesküdött, hogy az itt használt BMW-gyökerű turbós sorhatos közös fejlesztés, 340 lóerő az utcai autóban nem hangzik rosszul, 3,5 másodperc környéki 0-100-at emlegetnek.
Mert ez komoly szempont volt a fejlesztésnél, a Supra csak hathengeres lehet, lélegeztesse két turbó, és kaparjon hátul. Márpedig ezt az a Shigeki Tamojama mondja, aki nyakig benne volt a fejlesztésben, hiszen a Gazoo Racing főnöke, ráadásul civilben egy 1997-es, 600 lóerőre feltekert Suprával jár. Nyilván megvoltak a határai a hagyományőrzésnek, hiszen a hatgangos kézi helyett most nyolcsebességes automatán át megy a hátsó tengely felé az erő.
És a legszimpatikusabb az egészben, hogy felvállalják, honnan merítenek, Tejszuja Tada, a fejlesztés vezetője elmondta, hogy nagyra tartja az európai riválisokat, főleg a Porsche Caymant, egyedül a négyhengeres motort érzi csalódást keltőnek. És a Supra épp csak egy milliméterrel hosszabb a Caymannal, súlya pedig 1,5 tonna alatt, vagyis lesz benne potenciál. Rebesgetnek egy lehetséges hibrid változatot is, elméletileg a technika tudná, és a Toyotának sem kell messzire mennie egy potens hajtásláncért, elvégre ott a Lexus Lc500h-ban használt V6-os.
Akárhogy is lesz, a Gazoo-féle prototípus versenyautó kellően bitang, ott gömbölyödik ahol kell, és ahol nem, ott meg karcsú – ha gondolatban eltüntetjük a szárnyakat meg a szélesítéseket, úgy is kiadja a klasszikus kupét. Rövid, csapott far, a géptető hosszan hullámzik, olyan érzésem volt mellette, mintha nem is beleülni, hanem felvenni kéne, ráadásul nem kell sokat nézegetni, hogy bele lehessen látni a nagy elődöt.
Nagyon drukkolok neki, főleg mert a Toyotának a sportautós és a versenyautós múltja is elég erős ahhoz, hogy kapjon egy rendes folytatást. A tervek szerint ez lesz a sportos Toyoták csúcsa, alatta a GT86, illetve annak az utódja, ráadásul úgy hallani, jön egy középmotoros MR2-utód is. Az első menetpróbákig 2019-ig kell várni, addig is viszont a ma bemutatott Gazoo Racing Supra Racing Concept elérhető lesz a Gran Turismo Sport következő frissítésében, már áprilistól.
Rengeteg további friss tartalom a genfi szalonról:
- Keresztben a sikoltó családdal
- 435-tól 639 lóerőig szerénykednek a nyomorult teljesítményadatok, szánalmas, 3,1-4,4 másodperces nullaszázakról beszélünk, és ha ezek után még bírja gyomorral a família, van drift gomb is.
- Toporgó jövő
- Ha egy marslakó a genfi szalon alapján ismerné meg a földi autós kultúrát, simán hihetné, hogy mi, emberek csupa elektromos és hidrogénhajtású kocsival járunk. Képeinken a másik világ.