Autóipari vállalatok is beszálltak a Notre-Dame felújításába
Az áprilisban történt tűzesetben leégett a 850 éves Notre-Dame szinte teljes szerkezete és megrongálódott több tornya is. Szerencsére nem égett porig Franciaország egyik jelképe, de a helyreállítás súlyos pénzeket emészt majd fel. Ebben próbál segíteni több autóipari vállalat is, amelyek közül egyikük szerepvállalása minimum gesztus értékű.

A Total olajipari vállalat 100 millió eurót (~32 milliárd forintot), míg a számos nemzetközi sportautó bajnokságot szervező Stéphane Ratel Organisation (SRO) Motorsports 50 ezer eurót (~16 millió forintot) ajánlott fel a felújítási munkák fedezésére. Az ő szerepvállalásuk talán nem is meglepő, hiszen a Total francia cég és az SRO alapítója is Franciaországi születésű.
Sokkal érdekesebb a Nissan 112 ezer dolláros (~31 millió forintos) hozzájárulása. A japán gyártó ugyan szoros gazdasági szövetségben van a francia Renault-val, ám az elmúlt hónapokban kirobbant Ghosn-botrány miatt meglehetősen hűvössé vált a viszont a két fél között. A Renault-Nissan egyesülés egykori elnökét még 2018 novemberében tartóztatták le különböző szabálytalannak vélt pénzügyi döntés miatt. Carlos Ghosn azóta kisebb megszakítással előzetes letartóztatásban van és vajmi kevés esély mutatkozik arra, hogy ez a közeljövőben változzon.
A Notre-Dame felújítására különböző vállalatok már több mint egymilliárd eurót gyűjtöttek össze. Emmanuel Macron francia elnök szerint a felújítás becslések szerint öt évbe telhet majd.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Az új Subaru Outback sokkal kevésbé kombi és sokkal jobban SUV, mint eddig bármikor
Aki nem elégszik meg az alap Outback terepezési képességeivel, annak elérhető a Wilderness Edition is.
- Hírek
Büntetővámok helyett minimumár bevezetéséről tárgyal egymással Kína és az Európai Unió
Kína köszöni a közreműködést Trump elnök úrnak.
- Hírek
Piastri behúzta a mozgalmas Bahreini Nagydíjat, Verstappen csak a hatodik
Történésekben nem volt hiány a szezon negyedik versenyén, de Oscar Piastrit senki sem tudta zavarba hozni.
- Hírek
12 év után újra kiosztott egy aláírást Michael Schumacher
Egy jó ügyet támogat.
- Hírek
Villanyautó-kockázat: kimatekozták
Évente kevesebb mint 2 százalékos a mínusz.
- Hírek
Kínai résztulajdon miatt nem fejleszti amerikai gyárát a Pirelli
Az Egyesült Államok vezetősége szeretné a fejlesztést, de nem nézi jó szemmel a kínai tulajdonrészt.
- Olajdoktor
Olaj kéne a Volvóba, de Zambiában nem lehet kapni (itt élek)
Afrikában egyáltalán nem árulnak olyan olajat, ami nekem kéne. Ilyenkor mi van?
- Tesztek
Hathengeres röfröfröfTeszt: BMW 540d xDrive Touring
Édes kilók, luxusháj, disznómód megy a háromliteres dízel kombi.
- Közélet
Alkudni, alkudni, alkudni! A próbaút alatt rángató váltó nem rejtett hiba
Ha úgy érzed a vétel előtti átnézés során, hogy valami nem jó az autón, hagyd ott, keress másikat! A szavatosság ilyen helyzetben egyáltalán nem véd.
- Hírek
Hatalmas a torlódás az M1-es autópályán, kerülőutat javasol az Útinform
A tavasz általában az útfelújítások és karbantartási munkák időszaka. Ezt most a saját bőrükön tapasztalják meg az M1-esen haladó sofőrök.
- Hírek
Második legnépszerűbb autó a Tesla
Megelőzte a Focust. Az élen pedig a Golf áll.
- Hírek
Rossz nézni, ahogy egy fa szétlapít egy Ford Kugát
A baleset durván néz ki, de akad jó hír is.
- Vélemény
10 sportautó, amit neked kell befejezned
Karottával összegyűjtöttük azokat az autókat, amikből szimpatikus költségvetés birtokában ütőképes sportautót lehet faragni.
- Hírek
F1: 2029-ig biztosan nem térnek vissza a V10-es motorok, de utána még van remény
Erre jutottak a sportág motorgyártói egy nagyszabású megbeszélés során.
- Hírek
Vámcsapás a villanyautókra: csak a villanyszámlán lehet spórolni
Megakaszthatja az elektromos autók térnyerését a vámcunami.
- Hírek
44 ezer Audit hívnak vissza, a fél modellpaletta érintett
A probléma digitális műszeregységgel kapcsolatos.
- Hírek
Kamion és autó ütközött frontálisan az M0-son
A baleset Törökbálint közelében történt.
- Hírek
Kényszerszünetet rendeltek el az egyik GM-gyárban
Nem alakul valami fényesen az átállás az elektromos kisáruszállítók használatára az Egyesült Államokban.
- Tesztek
Vagány, molett macskaMenetpróba: Ford Puma Gen-E – 2025.
Az elektromos Puma papíron baromi ígéretes tárgy, de tényleg ott van benne a Ford legendás fűszerezése?
- Gumidoktor
Elcseszte a gumis a forgásirányt, lehet belőle szálszakadás?
Négy új gumi közül egyet rosszul szereltek fel, de mentem már vele párezer kilométert. Sérülhetett a gumi?
- Közélet
Ti kértétek, kipróbáltuk: Renault Scenic 370 000-ért 😱😱😱 - Murvaélet Extra
Ezt az autót ti kértétek, úgyhogy visszamentünk és leteszteltük.
- Hírek
Végsebességet tesztelhetett egy félcédulás a 21-es főúton
Vagy a megengedett sebesség kétszeresét próbálta elérni.
- Nepperűző
Húsz év után cserélnénk családi Volkswagent, de mire?
Ezúttal is hosszú távra tervezünk, 4-4,5 millió forint a keret.
- Hírek
A McLaren is harcba száll a Le Mans-i 24 órás megnyeréséért
Továbbra is hatalmas siker a Hypercar széria.
- Technika
Két hét után tréleren, de Csabi szereti a Model 3-atMűhelyPRN: Tesla Model 3 Long Range – 2019.
A Model 3 a használt villanyautók egyik legjobb ár/érték arányú választása, hibái viszont lehetnek, amikre lehet költeni a pénzt. Guru az adásban!
- Hírek
Újabb tanulmány jósol milliós áremelkedést az USA autópiacán
Ezúttal a Goldman Sachs készült el a saját előrejelzésével, ami 2000 és 4000 dollár közötti drágulást feltételez.
- Tesztek
Becserkésztük az új KIA EV3-at!
Megérkezett egy újabb fontosnak vélt modell a pukkadásig duzzadt elektromos autó piacon. Külsőre is kellőképpen érdekes ahhoz a KIA EV3, hogy részletesebben is foglalkozzunk vele, mégis talán használat közben derül fény az igazi értékeire.
