Kisgyerek autóban felejtésére figyelmeztető vészjelzőt tettek kötelezővé Olaszországban

2019.11.10. 16:07

Kisgyerek autóban felejtésére figyelmeztető vészjelző felszerelését tettek kötelezővé Olaszországban csütörtöktől, hogy elejét vegyek gépkocsiban hagyott gyermekek halálának a nyári hőségben.

brebr

A vészjelző rendszert, amelyből már többféle is kapható Olaszországban, a négy év alatti gyermekek esetében kötelező használni. Az átlag 50 euróba kerülő szerkezet megvásárlását az állam 30 euróval támogatja. Aki enélkül szállít négyévesnél kisebb gyermeket, 81-től 326 euróig terjedő pénzbüntetést kaphat.

A szerkezetet a gyereküléshez kell applikálni, mozgásérzékelővel működik. Amennyiben érzi, hogy a megállt járműből egy idő után sem lett kiemelve a kisgyerek, hang- és fényjelzéssel, rezgéssel (kívülről is észrevehető szinten) jelez a rendszer. A vészjelző kombinálható a mobiltelefonnal is, így a szülők még sms-ben vagy a mobilapplikációk üzenőfórumain is kaphatnak értesítést arról, hogy gyermeküket az autóban felejtették.

Európában és vélhetően világviszonylatban is Olaszország az első ország, ahol ilyen jogszabály lépett életbe - jelentette ki Andrea Albanese, aki a kampányt kezdeményezte a bevezetésére. A férfi 2013-ban több órára magára hagyta az autóban kétéves kisfiát, a gyermek meghalt. Albanesét a bírák felmentették a hanyagságból elkövetett emberölés vádja alól, mert egy pszichiáter azzal érvelt, hogy a férfi feledékenységét disszociatív amnézia okozta.

A hűvös, esős novemberből nézve nehéz átérezni a forró autó veszélyét. Ez az Index-videó a hét évvel korábbi nyáron készült és azt mutatja be, milyen bentmaradni egy tűző napon felejtett autóban.