Megmutatták a Bentley új csúcsmodelljét
Abban a közegben mutatkozott be a Bentley csúcsmodellje, ahol a legtöbb potenciális vásárlót foghatja. A Monterey Car Weeken látható először Flying Spur Mulliner, amelyet minden tekintetben a kínálat csúcsára szánnak.
Ez a Flying Spur változat lényegében a Mulsanne-t helyettesíti majd a kínálatban, és az eltérő műszaki tartalmat itt különlegesen alaposan kidolgozott külső és belső részletekkel igyekeznek kiváltani. Ilyenek a két árnyalatú, 22 hüvelykes felnik, természetesen mindig álló helyzetű jelvénnyel középen, a rombuszmintás hűtőmaszk, a speciális, gyémánt a gyémántban mintázatú steppelt bőrülések, vagy a középkonzolba épített ezüst számlapos óra.
Az igényesnek szánt, aprólékos részletek alatt viszont a Flying Spur már ismert technikája lakik. Elsőként a V6-os konnektoros hibrid változatban lesz elérhető a típus, de később érkezik majd 4 literes biturbó V8-as, és hatliteres, szintén két turbós W12-es motorral is. A hibrid árát egyelőre nem közölték, a V8-as 220 100, a W12-es pedig 230 400 angol fontba – átszámítva úgy 91 illetve 95 millió forintba – kerül majd.