Hatalmas dugó várható: felújítják a Hungária körúti felüljárót, 2 hónapig tart majd

2024.07.04. 06:29

Röviden:

  • Hamarosan hosszú felújítás kezdődik a Hungária körúti felüljárón.
  • Az Árpád híd felől a Thököly út irányába vezető oldalt érinti.
  • A munkálatokat július 5-én kezdik, a befejezés tervezett időpontja várhatóan augusztus vége.
  • Mindhárom sávot és a járdát is felújítják.
  • A munkák ideje alatt torlódásokra lehet számítani.

Sávlezárásokra és torlódásokra lehet számítani július 5-től a Hungária körúton. Ekkor kezdik meg a felüljáró felújítását az Árpád híd felől a Thököly út irányába vezető oldalon. A Budapest Közút Zrt. közleménye szerint a javítási munkálatok augusztus végéig fognak tartani.

A közelmúltban is volt ilyen, akkor a felüljáró másik oldalán dolgoztak:

A közlemény szerint javítják majd a dilatációkat, a szigetelést a burkolatot is az M3-as autópálya bevezető szakasza felé vezető részen. A munkálatok a felüljáró mindhárom sávját érintik, ezeket több ütemben zárják le.

Azt mondják, hogy a Kacsóh Pongrác úti felüljáróra és az M3 bevezető szakaszára a felújítás teljes időtartama alatt biztosított lesz a feljutás. Amíg tart a munka, az érintett szakaszon 40 km/h-s sebességkorlátozásra kell számítani. A korlátozás és a felújítás nem érinti az 1-es villamos forgalmát.

A munkálatok első ütemében a szélső sávot és a járdát zárják le. Kerékpárral a Vágány utca - Dózsa György út - Állatkerti körút útvonalon lehet eljutni a Róbert Károly körút felől a Városligetbe. A második ütemben a középső sávot, harmadikban pedig a belső sávot zárják majd le.

Forrás: Budapest Közút Zrt.