A holland sportkocsigyártó ugyan a fennmaradásáért küzd, de ez nem akadályozott meg hat ipari formatervező-tanulót, hogy egy újabb holland sportkocsit tervezzenek. Nehéz megmondani, hogy a fura, kétmotoros járgány kihúzná-e a pácból a Spykert, de a szokatlan koncepciót így is érdemes alaposan megnézni, akad rajta néhány elképesztő ötlet.
A legfurcsább talán az, hogy a forma nem szimmetrikus, mint a legtöbb autón, vagyis nem úgy, ahogy megszoktuk. A két ajtó, és az autó két oldala éppen egymás fordítottja. Mindkét nyílászáró felfelé nyílik, akár a Lamborghiniken, de a bal oldali hátrafelé, a jobb oldali pedig előre, és az oldalukon éktelenkedő hatalmas nyílások is fordítva helyezkednek el. Igaz, a két hatalmas kopoltyú más célt is szolgál, a jobb oldalin az első motor hűtőlevegője távozik, a bal oldalin viszont a hátsóé lép be. A diákok elképzelése szerint két, hosszában beépített, egyenként 280 lóerős VW VR6-os motor hajtaná az autót, de csak akkor, ha a sofőr tövig nyomná a gázpedált. Kis sebességnél csak az egyik motor működne, nyilván sokkal takarékosabbá téve ezzel a sportkocsit.
A Spyker C69-es sajnos egyelőre csak virtuálisan létezik, de legalább nem csak statikusan: az alkotók készítettek egy videót, amely az ajtókat, és az egész autót is mozgás közben mutatja.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Rossz nézni, ahogy egy fa szétlapít egy Ford Kugát
A baleset durván néz ki, de akad jó hír is.
- Hírek
A McMurtry őrült villanyautója tényleg képes fejjel lefelé hasítani (és állni is)
Még akkor is 2 tonna leszorítóerőt termel, amikor egyhelyben áll.
- Hírek
Rárombolt a koncra a Volkswagen-leány
A Scaniához kerül a Northvolt egy része.
- Közélet
Vitatható tábla miatt parkolt tilosban, mégis megbüntették!
Hibát hibára halmozni csak a hatóságnak szabad, az autós örüljön, ha nem kell fizetnie? Azért ennél kicsit többet várnánk egy jogállamban.
- Hírek
1,6 millió kilométert tekert a Toyotájába. Kétszer
A Louisiana államban élő férfi rengeteget vezet, és érthető módon elégedett a Toyotákkal.
- Tesztek
Durrdefekt 180-nál, 30 millióvalTeszt: Denza Z9
Benzinnel és árammal is eszelős, de a veretésnél még jobban ért az erőből parkolás művészetéhez.
- Hírek
Hamarosan érkezik az MG új modellje
A Cyber X nevű modellt a Sanghaji Autószalonon mutatják be.
- Hírek
Második legnépszerűbb autó a Tesla
Megelőzte a Focust. Az élen pedig a Golf áll.
- Hírek
Vámcsapás a villanyautókra: csak a villanyszámlán lehet spórolni
Megakaszthatja az elektromos autók térnyerését a vámcunami.
- Vélemény
10 sportautó, amit neked kell befejezned
Karottával összegyűjtöttük azokat az autókat, amikből szimpatikus költségvetés birtokában ütőképes sportautót lehet faragni.
- Hírek
5 év alatt 900 összeszerelt motort loptak el a Kia gyárából
Győr és Szentgotthárd feszülten figyel.
- Hírek
Két modelljét is kinyírja a Mercedes
Testvérmodellekről van szó: a T osztály és a Citan is megy a levesbe.
- Hírek
Kényszerszünetet rendeltek el az egyik GM-gyárban
Nem alakul valami fényesen az átállás az elektromos kisáruszállítók használatára az Egyesült Államokban.
- Hírek
Lezárult a 24 órás speedmaraton, közzé tette az eredményeket a rendőrség
A kezdeményezés keretein belül a rendőrség 1300 helyszínen mérte az autósok sebességét.
- Hírek
44 ezer Audit hívnak vissza, a fél modellpaletta érintett
A probléma digitális műszeregységgel kapcsolatos.
- Hírek
Újabb tanulmány jósol milliós áremelkedést az USA autópiacán
Ezúttal a Goldman Sachs készült el a saját előrejelzésével, ami 2000 és 4000 dollár közötti drágulást feltételez.
- Hírek
Több baleset is nehezíti a közlekedést kedd reggel, az M4-es autóút, az M0-s és három főútvonal is érintett
Különösen a tehergépkocsikra jár rá a rúd ma reggel.
- Tesztek
Hathengeres röfröfröfTeszt: BMW 540d xDrive Touring
Édes kilók, luxusháj, disznómód megy a háromliteres dízel kombi.
- Hírek
Hatalmas a torlódás az M1-es autópályán, kerülőutat javasol az Útinform
A tavasz általában az útfelújítások és karbantartási munkák időszaka. Ezt most a saját bőrükön tapasztalják meg az M1-esen haladó sofőrök.
- Olajdoktor
Olaj kéne a Volvóba, de Zambiában nem lehet kapni (itt élek)
Afrikában egyáltalán nem árulnak olyan olajat, ami nekem kéne. Ilyenkor mi van?
- Hírek
Kínai résztulajdon miatt nem fejleszti amerikai gyárát a Pirelli
Az Egyesült Államok vezetősége szeretné a fejlesztést, de nem nézi jó szemmel a kínai tulajdonrészt.
- Hírek
12 év után újra kiosztott egy aláírást Michael Schumacher
Egy jó ügyet támogat.
- Hírek
Piastri behúzta a mozgalmas Bahreini Nagydíjat, Verstappen csak a hatodik
Történésekben nem volt hiány a szezon negyedik versenyén, de Oscar Piastrit senki sem tudta zavarba hozni.
- Hírek
Villanyautó-kockázat: kimatekozták
Évente kevesebb mint 2 százalékos a mínusz.
- Hírek
F1: 2029-ig biztosan nem térnek vissza a V10-es motorok, de utána még van remény
Erre jutottak a sportág motorgyártói egy nagyszabású megbeszélés során.
- Közélet
Alkudni, alkudni, alkudni! A próbaút alatt rángató váltó nem rejtett hiba
Ha úgy érzed a vétel előtti átnézés során, hogy valami nem jó az autón, hagyd ott, keress másikat! A szavatosság ilyen helyzetben egyáltalán nem véd.
- Hírek
Büntetővámok helyett minimumár bevezetéséről tárgyal egymással Kína és az Európai Unió
Kína köszöni a közreműködést Trump elnök úrnak.
