2009 első negyedében saját kategóriájának legkelendőbb modellje lett az Opel középkategóriás szedánja : több fogyott belőle, mint bármely vetélytársából.
A vásárlók lelkesedése persze legalább részben az újdonságnak szól - az Insignia a D szegmens legfrissebb szereplője - de az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy az elődmodellek egyikének sem sikerült ilyen nagy érdeklődést kiváltania. A típusból már most több mint 100 ezret rendeltek, így Rüsselsheimben új műszakokat kellett indítani, hogy ki tudják elégíteni az igényeket. Az utóbbi években a középkategóriában a Volkswagen Passat és a Ford Mondeo tűnt a két legerősebb piaci szereplőnek, de úgy néz ki, az Insigniával az Opelnek is sikerült egy olyan típust készítenie, amely meghatározó szerepet játszhat ebben a szegmensben a következő három-négy év során.
A siker nagyon jól jön az Opelnek, hisz az Insignia révén egyelőre meg tudta őrizni a fizetőképességét, ám ez az egyetlen típus aligha menti meg a céget most, hogy anyavállalata, a General Motors a csőd szélére került. Ugyanakkor azt jelzi, hogy az Opel igen jó befektetés lehet hosszabb távon annak, aki most pénzt fektet a megmentésébe, hiszen rövidesen jönnek az Astra , a Zafira és a Meriva utódai, amelyek hasonlóan nagy érdeklődésre számíthatnak Európában.