Tokiói Autószalon, Daihatsu, Honda, Mitsubishi

A képeket nézegetve eldöntöttem, csajos galéria most nem lesz. Egyrészt – miközben a japán szexipar világhírű – a modellek annyira konzervatívan voltak öltözve, hogy a nézők többségéből egy Toshiba hűtőszekrény papírdoboza előbb hozta volna elő a fajfenntartó ösztönt. Másrészt az utcán sokkal szebbek voltak a nők, mint a szalonon. Jártunk kint a városban, és olyan jó csajokat láttunk, néha annyira kihívó szerkókban, hogy majd' kiesett a szemünk. Idén ez nem jött össze a szervezőknek.

Mitsubishi

Nézzék csak, itt a Mitsubishi PX-MiEV, a mellette álló hosztesz gúnyáját talán egyenesen az álomkórszürke fényezéshez igazították. De lehet, hogy csak súlyosan másnapos volt a sztájliszt, bármi megeshet. A kis szívem szottya bocsánatkérőn álldogál az arctalan SUV oldalánál, tudja szegény ő is, hogy normálisan ennél a levelekért is elegánsabban megy le a postaládához.

Maga a kocsi válasz egy olyan kérdésre, amit jobb lett volna fel sem tenni. Hogy lehet-e környezetbarát egy SUV, vagy sem. Persze, hogy lehet, például, ha konnektoros hibridnek készül, akkor biztosan. A PX-MiEV ideális körülmények között (és a lehető legszimpatikusabb méréssel) két liter alatt is tud fogyasztani száz kilométeren, hiszen az akkuja hatvan kilométerre elég, csak a maradék negyvenet kell megoldani benyából. Aha. Mert az erőműből aztán ingyé van az áram, mi? És ha takarékos is – nem lenne egyszerűbb, ha fele-kétharmad ekkora lenne? Vagy talán baj lenne, hogy úgy még kevesebbet kérne enni?

Mindegy, tudjuk jól, hogy a Mitsubishi részben SUV-okból él, nem tehet mást, mint magyarázza a bizonyítványát, hogy maradjon piaca. Egyébként meg az i-MiEV-et és európai leszármazottait tényleg szeretem, a Peugeot Ion például feledhetetlen perceket szerzett. Ezt az ökoautó-vonalat jól tudja a Mitsubishi, ha akarja.

A PX-MiEV még csak-csak elmegy, de ott volt a szerencsétlen Mirage, amelynek az ábrázatáról leolvashattuk: jobban örült volna, ha meg se születik. Ha elárulom, hogy a Colt belföldi neve Japánban évtizedeken át Mirage volt, már tudjuk, is hova tegyük ezt a színét leszámítva halál jellegtelen autót, ami már 1996-ban se keltett volna feltűnést – nemhogy egy autószalon forgózsámolyán, de az utcán sem.

Ezt sejtették a Mitsubishinél is, ezért a Mirage-t megpróbálták feldobni egy olyan fogással, ami Európában korántsem mondható forradalminak. Hiszen a PSA már évek óta alkalmazza tudatosan, ha pedig visszagondolunk a Zsigulik szagára, pláne meg a Trabantok belsejét körüllengő ájerre, büszkén húzhatjuk ki magunkat – a keleti blokkban az autóbelsők szagtervezése már ősi hagyomány. Mitsubishiék illatosították ugyanis az autót, méghozzá citromszagúvá. Sőt, az egész stand körül olyan szellő lengedezett, mintha citromfa-ligetben járnánk. A világot már-már a sarkaiból kifordítóan ötletes fogás mögött komoly kutatómunka rejlik, a Mitsubishi és a Kanebo nevű kozmetikai-vegyiipari óriás karöltve dolgozott rajta. Hát, nem tudom...

Hogy az olvasók ne mondják, csak fitymálni tudom a Mitsubishit, előveszek egy valóban jópofa cuccot. A MiEV kisfurgon újfajta lítium-ion akkui annyira nagy kapacitásúak, hogy már nem a szokásos 50-80, hanem 100-150 kilométeres hatótávolságra is elegendők. Maga az autóka is vagány, de még ügyesebb volt a promóciója: a szalon időtartama alatt egy zenekar hangerősítése ennek az akkuiról működött. Hogy esténként töltötték-e, az akksikat, azt persze senki nem ellenőrizte, de végül is – annyira nem volt emberfeletti a feladat, hiszen kétszer is jártam arra. Együttes? Zene? Sehol.

Honda

Bevallom őszintén, a Hondára nagyon kevés időm maradt. Eleve sok időt töltöttünk két másik pavilonban, ahol a Nissan és a Toyota lakott, azok lévén a legnagyobb standok a legtöbb újdonsággal. Meg aztán, az a pavilon, amiben a Honda állított ki, tele volt motorokkal, ezért nem csoda, ha kissé elhalt a lelkesedésem az autók iránt. A Karotta el se jutott a Hondáig, forgatni ugyanis nem lehet olyan gyorsan, mint fotózni. Marad hát az én rövid beszámolóm.

Pedig kár, hogy csak az utolsó negyed óra maradt erre a standra. A 160 kilométeres hatótávolságú, EV-Ster roadsterről teljesen le is maradtam, mert mire odaértem, levették a pulpitusról. A rövidesen már a szalonokba kerülő újdonság a Fit EV, ez a teljesen elektromos kiskocsi, amelyet mi, Európában, benzinmotorral Jazzként ismerünk. A Fit nagyjából az, ami a Nissannak a Leaf, de nem 80, hanem 96 kilowattos a motorja, és a nagyon szuper dolog benne, hogy minden más elektromos autóval ellentétben állítólag finoman tud fékezni.

Engem személy szerint jobban érdekelt az AC-X tanulmányautó, ami csupán egy hibrid, ebben eddig semmi érdekes nincs. Két nagy újdonságot azért hordoz. Egyrészt – az űrkülső alatt már a következő Accord alapjai húzódnak meg titokban, sőt, ha minden igaz, az az autó némiképp hasonlítani fog erre. A másik – egy teljesen új, 1,6-os benzinmotorral és nagy elektromotorral működő hibrid hajtás van benne, ami sokkal erősebb, nagyobb teljesítményű, mint az Insight-é. Állítólag ez már arra is alkalmas lesz, hogy SUV-okba, még nagyobb szedánokba, sportkocsikba is beszerelhető legyen.

Meg ott volt az N-es széria is. Három kisfurgon, közülük az egyik (a 2-es), az N-Box nevű rövidesen megvehető lesz. Szerény külső méretekhez képest óriási belső tér, részben a középen, laposan elhelyezett tanknak köszönhetően.

Szintén az N szériába illeszkedik egy kisautó (középre tett tank, ilyenek), amiért viszont szívesen odaadnám Vályi Pista bal lábát. A Mini csupán egy ügyes retroautó, mert ez itt - zseniális.

Ismerik a régi N360-as Hondát, az első, nemzetközileg is elismert személyautót a márka kínálatból? Nos, ez pontosan úgy néz ki.

Nézzék csak, a hátulját például egy az egyben lekoppintották önmagukról, zseniálisan sikerült, még a lámpák is a létező legjobb utánérzések.

Itt az eredeti N360-as hátulja, ha valaki nem emlékezne rá, hát nem mellbevágó a hasonlóság?

És volt még egy autóka, ami a formája alapján inkább csak egy vicc, vagy még inkább a lengyel golfautók szupermodern, időjárásállóvá tett változata lehetne, de azért nem lehetett mellette elmenni szó nélkül. Micro Commuter Concept a neve, és 60-es végsebessége ismeretében érdemes inkább a mopedautók vadhajtásaként tekintenünk rá. Csupán 3,3 kWh-s akku táplálja, a hatótávolsága emiatt csupán 60 km. Egyik vicces trükkje, hogy a fedélzeti információs rendszer és a klímaberendezés külön akkuról megy, ami leparkolás után a csomagtartóban elrejtett, parányi villanybiciklit is hajtani tudja.

Daihatsu

Lépjünk, mert utoljára hagytam a Daihatsut, az egyik legérdekesebb standot a szalonon. Úgy tűnik, ez a parányi cég tényleg komoly kísérleteket folytat műszakilag is. Ők mutatták be a kiállítás egyik legérdekesebb tanulmányautóját, az FC Sho Case-t, például. Ez a nem is olyan kicsi, kerekekre tett mosógép igazából egy 60-as képátmérőjű tévével felszerelt buszlimuzin. Négy személynek.

A hajtásáról újfajta üzemanyag, a nitrogénből és hidrogénből könnyen előállítható hidrazin-hidrát gondoskodik, ami a Daihatsu állítása szerint a jövő üzemanyaga lehet. Ez az anyag helyettesíti a hidrogént a kocsi hajtásához használatos tüzelőanyag-cellában, amelyben emiatt fordítva mozognak az elektronok, mint a most ismert tüzelőanyag-cellás autókéban. Ezzel megoldódik a tüzelőanyag-cellás autók előállításának a legnagyobb problémája – azokhoz ugyanis nagyon sok platinára van szükség, ami nemcsak drága, de nincs is belőle sok. Ebbe nem kell platina, ráadásul a cellák feszültsége is nagyobb, 1,2 helyett 1,5 volt.

Az egész hóbelevanc az autó padlója alatt lakik, amit a kiállított kocsin a küszöbre tett LCD-kijelzőn futó hullámok szimbolizáltak – értik, ugye, víz... A kedves dobozforma, a hatalmas szárnyas ajtók és az óriási tévé mellé már nem is kellett volna több a nézőkábításhoz, de volt itt más trükk is.

Például a kéken világító lyukú kerekek, az elektronikus, tapipados kormány, illetve a motorokkal a padló síkjába szinkronban besüllyeszthető négy ülés is. Egy a baja a járműnek: szörnyen néz ki, ha valaki úgy parkol vele, hogy a kerekek négyzetei nem állnak párhuzamban a talajjal. Ezen még változtatni kell. Szerencsére azonban szó sincs arról, hogy forgalmazni kezdenék, aggódni tehát nincs okunk.

Ugyanitt szerepelt még a Pico is. Ez a régi Messerschmitt Kabinroller stílusában egymás mögött hordozza két utasát. De ehhez képest a régi Messer azért egy interkontinentális, szuperszonikus utasszállító repülőgép. A Pico ugyanis a Tokiói Autószalonon járművei közül a legrövidebb hatótávolságot mondhatta magáénak: mindössze 30 kilométert. A végsebessége is az észrevehetetlen kategóriába esik: 35 km/h. De legalább az oldalvédő csíkon a forgalom többi résztvevője is értesülhet a Pico hihetetlen tetűségéről: ott ugyanis LCD-n fut körbe a pillanatnyi sebesség, s a fékezési-gyorsítási szándékot jelző nyílrengeteg is. A kocsi két, valóban vonzó tulajdonsága: akkui mindössze két óra alatt feltölthetők, az ajtajai pedig felfelé, Lamborghini-stílusban nyílnak.

Tüzelőanyag-cella ide, elektromos hajtás oda, a Daihatsu még nem adta fel a benzinmotort. A harmadik, emelvényre kitett autója például egy 660 köbcentis motorral hajtott, házilag cserélhető karosszériás mini-roadster, a D-X volt, de a cég kifejlesztett például egy teljesen új gyújtási rendszert is. A nagyfrekvenciás szikrát adó, úgynevezett Multiple Spark Active Ignition System állítólag sokkal hatékonyabban lobbantja be a benzin-levegő keveréket, mint a ma ismert, más szisztémák.

Zárjuk a beszámolót egy olyan autóval, ami már meg is vehető (igaz, csak Japánban), és ismert technikán alapul. Hülye név - Mira Cocoa – takar egy rendkívül szemrevaló, Cuore-alapú retroautót. És a vicc: kinyitottuk, hamisítatlan régi-Swift szaga volt.