Ragadós aszfalt, fejletépő gyorsulás – Santa Pod

Mint a világon sokfelé, ez a versenypálya, Santa Pod is katonai repülőtér volt. A Podington Airfield a második világháborúban a USAAF 109. állomásaként bombázók, szállító-repülőgépek és vadászok otthona volt.

Eredetileg, 1940-41 között a Királyi légierőnek építették, aztán átadták az amerikaiaknak, akik 1945-ig állomásoztak itt. Visszakerült a britekhez, akik nem sok hasznát vették, leszámítva, hogy volt hol tárolniuk több millió, a 2. világháborúból megmaradt homokzsákot. 1961-ben az egyik parlamenti képviselő felvetette, hogy ennél értelmesebb célokra is lehetne használni, megvizsgálták, milyen civil felhasználása lehetne a területnek. Ennek egyenes következménye volt, hogy 1966 húsvétján megnyílt a Santa Pod Raceway.

A gyorsulási versenyek addigra már nem csak Amerikában, de az Egyesült Királyságban is egyre népszerűbbé váltak, sok használaton kívüli katonai reptéren jelentek meg a negyedmérföldön élet-halál harcot vívó suhancok. A podingtoni dragstripet, az amerikai Santa Ana pálya után, Santa Podnak keresztelték el, és nem csak ideiglenesen használták versenypályaként. Az elmúlt, közel ötven évben odáig fejlődött Santa Pod, hogy januártól decemberig tele vannak programokkal.

Nem csak gyorsulási versenyeket rendeznek itt, népszerűek a driftversenyek, a gyorsulós nyílt napok, a szimpla találkozók (amiket természetesen gyorsulási versenyekkel is színesítenek).  Mindenesetre az után, hogy 1972-ben az eredetileg beton kifutót aszfalttal borították, Európa legfontosabb dragpályájává lépett elő. A FIA és FIM/UEM Drag bajnokságának évi első és utolsó futamát is itt rendezik, a Brit Nemzeti Drag Bajnokság minden fordulója itt zajlik.

Santa Pod a világ leggyorsabb aszfaltozott dragpályája, mivel az Egyesült Államokban mindegyik részben vagy egészben betonozott. A pályán olyan rekordokat értek el, mint Urs Erbacher 2010-es eredménye (öt másodpercen belül futotta a negyedmérföldet, 314,8 mérföld/órás sebességgel ért célba), vagy Sammy Miller rakétaautós futama, amikor is abszolút rekordot állított fel, 3.58 másodperc alatt végig ért, a célban 386,26 mérföld/órával száguldott. Ami annyi, mint 621,61 km/óra.

Látszik minden négyzetcentin, minden egyes pályaalkalmazotton, hogy itt profi munka folyik. A pálya felületét kimondottan a gyorsulási versenyek szempontjai szerint kezelték. Ránézésre olyan, mint ha víztől csillogna, és csúszna, mint a fene, de ennek éppen az ellenkezője igaz, ragad, mint ha mézzel kenték volna be.

Ettől még természetesen azok, akik komolyan gondolják, látványos burn-outtal melegítik be a gumikat, esetenként az abroncsokat is kezelik valamilyen tapadásnövelő szerrel. Ezekkel a varázslatokkal, ha csak századokat, esetleg tizedeket lehet nyerni egy futamon, a célegyenes végén már szemmel is jó látható ennyi különbség. És ha már ilyen alaposan előkészítik a pályát és a gumikat, takarítják is szorgosan az aszfaltot.

Mi egy Run What Ya Brung napon voltuk a Podon, ez gyakorlatilag egy nyílt nap, szinte bárki bármilyen járművel rajthoz állhat, ezért voltak rendszámos autók és motorok, meg speciálisan drag versenyekre épített igazi szörnyetegek is.

A szombat gyakorlatilag erről szólt, de sokan érkeztek a vasárnapi Retro Show-ra. Hogy mekkora lehetett a vasárnapi buli, csak sejtéseim vannak, elég sokat elmond, hogy a szombati retroautókból és a kempingben látottakból külön anyag, külön galériával készül.

Igen, a területen kempingezni is lehet, aki legalább kétnapos belépőt vásárol, annak jár a táborhely, sokan elférnek a placcon. A sátor/lakókocsi hely a belépő árában benne foglaltatik, ami általában 10-15 font/nap, de természetesen vannak drágább események is.  Barátságos dolog az is, hogy a szokásos rendezvényeken (driftnap, nyíltnap, stb) minden felnőtt 3 gyereket ingyen vihet be. Persze, tudják jól, hogy ha a kölykökért nem is tudnak pénzt kérni, ők azok, akik majd három hot dogot, négy fagyit fognak kérni, meg még két pohár üdítőt, mert az öcsi kiborította. És természetesen nekik kell majd szuvenírt venni, meg pólót, sapkát. És amikor majd nagyobbak lesznek, majd ők is hozzák a saját utódaikat. Az okos üzletember előre gondolkodik, igaz, ehhez az is kell, hogy az üzemeltetők tudják, érdemes akár évtizedekre előre tervezni, mert nem teszi őket lehetetlenné valami új szabály, esetleg helyi hatalmas, aki szemet vetett a bizniszre.

A gyerekek nem csak a szájukat táthatják, a szerencsésebbek a versenypályára is felmehetnek. Aki csak egy picit szagolna bele a gyorsulási versenyekbe, az bérdragsterben ülve termelhet egy kis adrenalint. Egy napra már 165 fontért versenypilótát csinálhatunk a gyerekből. Majdnem nyolcvan rugóért még csak a legkisebb dragsterbe lehet beülni, de kapnak rendes oktatást, meg aztán tényleg a világ egyik legjelentősebb, leghíresebb pályáján állhatnak ki a haverjuk ellen, legalább háromszor, de akár tízszer is egy nap. Újabb ügyes húzás, hogy a két szülőnek és egy kísérő gyereknek nem kell belépőt fizetni.

Aki túl van az alapképzésen, beülhet egy tényleg komoly Jr. Dragsterbe. Ilyenekkel versenyeznek egymás ellen azok is, akik komolyan gondolják a dolgot, bárki vehet a gyereknek egyet. Bérelni 225 fontért lehet egy napra, aki örökbe akar egy versenygépet, annak minimum 5000 dollárt kell Amerikában fizetni egy versenykész alapgépért.

Nevetségesnek tűnhet egy ilyen kicsinyített dragster, de akár 135 km/órával is képesek tépni, és a nyolcad mérföldet nyolc másodperc körül megfutják. Tegye fel a kezét, aki tizenévesen nem adta volna oda az összes Legóját és számítógépes játékát egy ilyenért. Találkoztam két ilyen szerencséssel, apu vett öcsinek, meg a nővérének is egyet-egyet. Tizenkét évesen gumimelegítőt tépőzárazni a slickre, hogy aztán százhússzal téphessél az egyenesben, elég menő dolog lehet.

Ránézésre még a félméretű dragstereknél is viccesebbek a gyorsulásra épített gokartok. Jobban megnézve viszont semmi nevetnivaló nincs egy olyan gépen, amelyikbe egy mechanikus feltöltővel felpumpált motorkerékpár motor van, és a negyedmérföldes táv végén 210km/óránál is gyorsabban száguld. Furcsa érzés lehet, amikor a farpofáid pár centire vannak csak a földtől, és tíz másodperc alatt kétszáz fölé gyorsulsz. Ugye, hogy nem is olyan vicces?

Volt pár régi autó is az indulók közt, de ezekre nem biztos, hogy joggal használhatnám a veterán szót, szinte kizártnak tartom, hogy az öreg Morrisok, Ford Angliák és Escortok, Minik a maguk vényolcasával bármilyen veteránvizsgán átmennének.

A Willysnek, amit a depóban jártam körül, szerintem egyetlen csavarja sem volt hatvan éves, de kit érdekel, mikor ennyire átkozottul jól néz ki, és láthatóan nem szenved alulmotorizáltság miatt.

Az viszont tény, hogy az egyik Morris Minor cegész addig cuki kis öreg autónak tűnhet, míg be nem indítják, vagy a motorháztetőt fel nem nyitják. Még a beltere is pont olyan, mint egy patinás veteráné, esetleg a felnik lehetnek árulkodóak egy gyakorlottabb szemlélőnek.

Mert nem egy vérszegény, 800 köbcentis négyhengeres, hanem egy Edelbrock-karburátoros V8 van az orrában. Lehet meglepetés, amikor a kiseggesedett nadrágú, kalapos úr beül a csotrogányba, és még a második utcasaroknál is füstölnek a gumijai.

Természetesen voltak modern autók is, de nézzék el nekem, hogy Audi A3 és Subaru Impreza párbajoknál nem éreztem, hogy meg kellene nyomnom a gombot, mikor olyanok terhelték túl a receptoraimat, mint az igazán korhű dragster, a kőkemény, turbós Hayabusa, a botrányos tűzoltó Transporter és a Jet Dragster elől.

Aztán ott volt a legkedvencebb Escortom a felhozatalból, a hófehér iszonyat. Nézzék csak meg. Ha valamire nem számít az ember, az egy ilyen építés. Eleve, ki épít ebből a jellegtelen nyolcvanas évekbeli Fordból dragstert? Ráadásul annyira szolid, hogy ha nem lenne alatta a két irtózatos hátsó kerék, meg a nagy szárny, még sleepernek is mondhatnánk, sehol egy matrica, valami harci festés, tiszta fehér az egész autó . Oké, az irtózatos scoop a gépháztetőn azért mindenkinek feltűnne, elég messziről.

Csak a legérdekesebb videókat válogattam össze, pedig készült ezeken kívül is pár, de kellett hely a képeknek is, ezekből sem fért mind a cikkbe, kattintsanak a galériára, van ott még bőven.

Ha esetleg megjött volna a kedvük a dragster nézéshez –amit tökéletesen megértek, hátborzongató üvöltés és felfoghatatlan gyorsulás, amit ezek művelnek -, menjenek csak le Kunmadarasra, augusztus 19-20-án lesz minden, még sugárhajtású dragster is. Egyszer mindenképp nézzenek meg egy ilyen versenyt, tényleg semmihez sem hasonlítható élmény tonnás járműveket látni, ahogy két másodperc alatt elérik a százas tempót.