Így ülj az autóban, hogy ne fájjon a hátad

 

Az emberi szervezet mellett a csontozat is egy elképesztően összetett rendszer. A gerincoszlop viszont mégis lefordítható halandó nyelvezetre, és szétbontható négy egyszerűbb darabra. Van maga a csontozat, ezek a csigolyák. Ezek között rugalmas és szűk határokon belül képlékeny porckorongok vannak. Ez a két alkatrész építi fel a gerinc szerkezetét, és az egészet inak, illetve izmok fogják össze. Alapjaiban ez a rendszer elképesztően erős, és nemcsak összetartja a testünket, hanem az egyensúlyozásban is komoly szerepe van. A gerinc rugalmas szinte minden irányba, ráadásul formálható – rossz vagy akár jó irányba is. Folyamatosan mozgásban van a testtel együtt, és küzd a gravitációval. Persze még vannak szalagok, meg idegek, meg velő, és még sorolhatnám, viszont a merevségért és a tartásért ez a négy fő komponens felel.

Ahhoz, hogy megértsük mit kap autózás során, érdemes elővenni a Semmelweis egyetem tanulmányát, ahol kimutatták, hogy a gerincet ülve éri a legtöbb terhelés, tehát ilyenkor itt kell rá a legjobban odafigyelni. Egyelőre ott tartunk, hogy az autó áll, mi csak ülünk benne, és egy rosszul beállított ülés máris túlterhel minket. Ezt még talán tolerálná is a gerinc, viszont itt jön közbe a rossz tartás, amihez már autó sem kell, hogy károkat okozzon. A gerinc kettős-S alakja a rugalmasság miatt alakult ki, lényegében egy rugóként nyeli el az ütéseket. Ha például egy modern autóban a deréktámasszal egészen benyomjuk az alsó görbületünket, akkor a csigolyák közötti porckorongok lassan eldeformálódnak. A korongok külsője rostos kemény anyag, viszont a belseje sűrű zselé. Ez a nyomás hatására kitolja a korong terheletlenebb oldalát, ami nem fogja bírni a nyomást és deformálódik: kész a gerincsérv.

Ez a vidámabbik eset, mert amikor már a porc is elkezd kopni, akkor egyszer eljutunk oda, hogy összeérnek a csigolyák, ami iszonyatos fájdalommal járhat. De ez egy szélsőséges példa, amihez sok idő és fájdalom vezet, úgyhogy talán időben észrevesszük, ha baj van. Ugyanígy fájdalmat tud okozni hosszútávon egy kiült ülés, aminek már összeesett a szivacsozása, persze ez más irányba tolja el a dolgokat. Ne várjuk, hogy az autó ülése terápiás kezelés lesz bármiféle hátfájásra, egy jó beállítással nagyjából csak azért küzdünk, hogy a legkevésbé legyen rossz. Egy már meglévő gerincferdülésen a mindennapi munkába zötykölődés rossz úton, sokat ronthat. Persze a gyártók is rengeteget fejlesztenek, és jó pár megkérdezett kiropraktőr vagy csontkovács jelenleg a Volvo SUV-k mellett tenné le a voksát.

A Volvo jelenleg futó ülései, párosítva egy nagy billegős, puha futóművel szerelt dömperrel talán a legjobbak, amiket a gerincükkel tehetünk, ha autózunk. De van, aki nem szereti a Volvót, és olyan is van, aki nem engedheti meg, viszont a hobbi terepjárók ebből a szempontból jobbak tudnak lenni. De csak általánosságban, ma már minden emelt autót SUV-nak neveznek, néhánynak keményebb a futóműve mint egy mezei szedánnak. Meglepő, hogy a legtöbb versenyautónak – legyen az rali vagy Nascar – elképesztően sokat dolgoznak a mérnökök az ülés kialakításán, és nem csak a tartás miatt, hanem a versenyző gerincének védelme miatt is. Ez a magyarázat arra, hogy a köznyelvben miért hívják ezeket kagyló-ülésnek. A legkisebb gerincterhelés, ilyen besüllyesztett kagylós kialakítással érhető el.

Maradjunk abban az autóban, amit éppen meg tudtunk vagy meg akartunk venni, és foglalkozzunk azzal, hogy abban mit tehetünk a gerincünk egészségéért. Ugye az ülést úgy érdemes beállítani, hogy kényelmes legyen, ha kihúzzuk magunkat természetes helyzetbe – az erőltetetten hátracsapott váll és hátra szegett fej megint nem jó. Üljünk be, fogjuk meg a kormányt, és egyenes háttal állítsuk magunkra az ülést, még akkor is ha utána belesüppedünk kicsit, így lesz a legjobb. Ilyenkor a gerinc természetes görbületéhez állítjuk az ülést.

És ha már kormány: azt se tegyük a nyakunkba. Sőt, ha csajozás céljából embléma távolságba állítjuk, ahol éppen csak egy kézzel érjük el, az sem jó. A csigolya-porc-ín-izom együttesnek egyensúlyban kell lennie, hogy megfelelően tartson. Ha nagyon messze van a kormány, akkor előretoljuk a vállainkat, amik miatt a mellizmok összébb húzódnak, a hátizmok pedig megfeszülnek és elkezdenek nyúlni. A távolodó izmok miatt borul a gerincegyüttes egyensúlya és máris jön a hátfájás. Ráadásul az ottani izmoknak már köze van a fej súlyának megtartásához, úgyhogy egy nyakfájás is esélyes ilyenkor.

De ugyanezt érjük el azzal, hogyha rámászunk mellkassal a kormányra, és a vállainkat hátra feszítjük. Viszont itt kisebb a hibalehetőség, a kormányra fekvés tolerálható könyökből – az más kérdés, hogy ott milyen károkat okozhat. Nem beszélve arról, hogy egy balesetben az öv nem biztos, hogy olyan rövid úton megfog a kormány előtt, és itt már nem csak a gerinc lesz veszélyben.

A fejtámla beállítása is hasonló okok miatt ilyen fontos. A gerinc tartja lényegében a nyakat és a fejet, így, ha a fej nagyon előre dől, azt komolyan érezni fogjuk a gerincünkön, de az izmokon is. Hátra ugyanez, ráadásul ilyenkor a légzés is nehézkesebb lehet az izmok húzódása miatt.

Ugyanilyen apró részletnek tűnhet a combtámasz, aminek látszólag semmi köze a gerinchez. Pedig gondoljunk csak bele, hogyha túlságosan előre toljuk, akkor a térdhajlat miatt a farunk előrébb fog csúszni. A gerinc alsó görbülete emiatt meg fog változni, és már rövidebb úton is fájni fog a derekunk.

Sajnos egyáltalán nem ritka eset, amikor az emberek bal kézzel kapaszkodnak a kormány tetejébe, és bedőlnek testtel a középkonzol felé. Ugye a gerinc rugalmas, ahogy előre-hátra, ugyanúgy jobbra balra is - gondoljunk csak például egy profi táncosra. Itt ugyanúgy járhatunk, mint a deréktámaszos esetben, csak oldalirányú terheléssel. Jobboldalt elernyednek az izmok, baloldalt befeszülnek, és a gerincen is elkezdenek átalakulni: puff, borult az egyensúly. Ráadásul itt sokszor látom, hogy teli testből a középkonzolon könyökölnek, ami miatt jobb váll fönt, bal lent. Nem egészséges, hosszútávon akár maradandó károkat is okozhat, amit nagyon sok idő és energia rendbe rántani, ha egyáltalán lehet.

Ha már szélsőséges példák kerülnek szóba, akkor autóoldalról vizsgálva is tehetünk csúnya dolgokat azért, hogy idő előtt fájlaljuk a derekunkat. Az agyonültetett, vagy felkeményített gátlós autók pusztítanak el a leggyorsabban, de nem egyedül az autó hibájából. Vastagon közrejátszanak a rossz utak, amik párosítva egy porig ültetett boyracerrel kész katasztrófa. Az autó futóműve minimálisan nyel el innentől ütéseket, az ülések vélhetően nem hetvenes évekbeli Cadillacből származnak, úgyhogy minden ütést a gerincünk kap meg. Ha az ideális helyzetben lévő gerincterhelést 100 százaléknak vesszük, és az autóban ülést mondjuk 140-185 százaléknak, akkor egy átlagos kátyú mondjuk 300-400% terhelést is jelenthet egy pillanatra. Mondjuk legyen egy átlagos 50 kilométeren 10-20 ilyen ütés, máris nem olyan kívánatos az a vágott rugós Suzuki. Ezek mellet már fölösleges is említenem azokat a folyamatos rezgéseket és vibrációkat, amik olyankor minket érnek.

Ha most eltekintünk a vezetéstechnikától és az optimális futómű hangolástól, akkor minél puhább az autó futóműve és minél ballonosabb a gumija, annál jobb. Persze még ezeken felül is lehet okoskodni. Én gyerekkoromban az iskolából hazafele menet, a buszon imádtam elöl leülni, és nézni, ahogy a sofőr alatt finoman lengedezik az Ikarus ülés. Nem véletlen, egy buszsofőrnek rengeteget kell ülnie abban az ülésben, persze, hogy kihozzák a technikából ilyenkor a legjobbat. Hasonlóan finom mozgásra képesek a modern kamionok fülkéi és ülései, amik szintén a szervezet és főleg a hátunk épsége miatt kezelik olyan finoman az egyenetlenségeket.

Picit ideterelhető még a ki- és beszállás tudománya is. Itt is terheljük a gerincet – persze sok másik izom mellett – és nem mindegy, hogy milyen mértékben, hányszor egy nap. Nem mindegy, hogy behuppanunk, vagy felmászunk az autóba, ráadásul a sok ki- beszállás miatt megkopott bal oldaltámasz elpuhulása is eredményezhet rossz tartást. A legoptimálisabb – ritkán életszerű – helyzet amikor csak be kell fordulni az autóba. Ezt jellemzően emelt autók tudják csak. Ismeretségi körömben van olyan ember, aki kénytelen volt BMW 5 GT-re cserélni a Mustangot, mert a fájós háta miatt már csak nehezen tudott kimászni, ha belehuppant.

Orvosok, kirporaktőrök és kutatók, akik ezzel foglalkoznak, szinte egyhangúan azt mondják, hogy akkor a legjobb a gerincnek, ha nem autózunk. Az ember alapvetően kétlábon járásra van kitalálva, így ebben az esetben a legoptimálisabb a terhelés, illetve ilyenkor tudjuk karbantartani a gerincet körbeölelő izmainkat. De megértem, ha valaki nem tud elszabadulni az autójától, mert mondjuk napi sok kilométert megy. Nekik törekedniük kell az ülés optimális beállítására, illetve segíthetnek a helyzetükön például nyakpárnával. Érdemes megállni időnként pihenni, nyújtózni, esetleg tornázni és átmozgatni az elgémberedett izmainkat. Nem kell felvenni egy fix pózt az autóban és azzal élni végig. Sőt, lehet helyezkedni és mozgolódni határokon belül, ezzel is kicsit változatosabb a gerincterhelés, nem ugyanazok az izmok fogják kapni a sarat.

Természetesen nem csak az autóban tehetünk a gerincünk egészségéért. Az autó csak egy tényező, amit lehet kompenzálni edzéssel, terápiákkal, de ha baj van a hátunkkal, akkor sajnos akár ronthat is a helyzeten.

Összességében nem gondolom, hogy van a témában általános igazság, tekintve, hogy minden ember más. Korlátokat és határokat kell magunkban megszabni, és talán még a kényelemért cserébe is áldozatokat kell hoznunk azért, hogy a későbbiekben ép maradjon a gerincünk. Mindenki eldönti magában, hogy ez megéri-e neki, én ezentúl biztosan oda fogok figyelni.