Megkaptam az autót, amit te nem mersz

A tortánál már kezdett gyanús lenni a dolog. Erika hobbicukrász, és érzi az autós tematikájú tortákat, pár hónapja a Wunderbaum tortája is uralkodott, az F Astra kombi viszont új szintre emelte a művészetet. Nem csak a H-s rendszám, de az autentikusan elhelyezett rozsdafoltok is a téma alapos ismeretéről árulkodnak. Igen, a tankbetöltő is csipás.

Elfújtam a gyertyákat, aztán Vanda mondta, hogy készítettek nekem egy videót. Volt némi kognitív disszonancia, mert annyi videót csináltam már másoknak, nem tudtam mit kezdeni azzal, hogy most nekem csináltak egyet. És elindult a film, aminek a megtekintése mindenképp szükséges a történet megértéséhez.

Azt hiszem nagyjából a ötödik percnél csúszott ki a számon a számon a Ne bassz, hogy vettetek egy autót... mondatfoszlány, és leginkább a feleségemre néztem, aki a végtelenül kiterjedt művelet financiális hátterét határozta meg. Mert ez történt, leírni is durva, de a harmincadik születésnapomra kaptam egy F Astrát. Egy 1999-es, 1,6-os, benzines (igen, Ecotec, igen, eszi az olajat), Caravánt, a tetején a kötelező kettes létrával.

Nem tudnám felidézni, hogy indult az egész. Két barátommal, Rolanddal és Danival kezdtük nézni az F Astrákat. Egyfelől volt bennük valami bántó jellegtelenség, és hiába öregedtek szebben, mint a G-k vagy H-k, összességében a fura nyomisága egyre jobban kiviláglott. Aztán kezdtek feltűnni azok a darabok, amik tényleg döbbenetesen rossz állapotban futottak stabilan, és elkezdett érdekelni, mitől ágyazódott így be a társadalomba az F Astra.

Csikós szerint a megbízhatósága, a tágas kasznik, és a kilencvenes évek elejére vészesen elavuló szoci autókhoz képest erős, takarékos motorok miatt vert mélyen gyökeret. Nekem tudat alatt még a Nemzeti Tankönyvkiadó is promózta, ugyanis a gimis törikönyvben a rendszerváltás után ébredő kapitalizmus egyik első fénypontjaként hivatkoztak arra, amikor Antall József legördült a szentgotthárdi gyártósorról. Ez volt az a kép:

Az F Astra a rendszerváltás után az első itthon gyártott autó, még a Swift is csak egy évvel később kezdett Esztergomban. Habár műszakilag többre tartom a Swiftet, lelkesedni mégsem tudok érte, hiszen a gyártól pár kilométernyire nőttem fel, milliószor bringáztam el a telep mellett, sőt, még dolgoztam is ott, egyszerűen meguntam. Viszont az F Astrára kezdtem más szemmel nézni, egyre gyakrabban álltam meg, ha láttam egy szebb példányt.

És ez volt a vesztem, hogy beszéltem is róla. Hol a feleségemnek, hol a haveroknak, hogy kéne egy F Astra, fehér, kombi, dísztárcsával, tehát a polgári modell, semmi GSi-s hedonizmus, csak a decens közlekedőeszköz. Még az 1,7-es Isuzu dízellel is meg tudtam volna barátkozni, 60 lóerő nem sok idegbajt ígér. És ekkor már rég zajlott a szervezkedés a baráti köröm és a család egy része is autókat nézett, alkudozott, és egyszer sem röhögték el magukat, amikor az Astráról beszéltem. Még egy Instagram oldalt is regisztráltak, a Worldofastralogy-t ahová kizárólag F Astrás tartalmak kerülnek fel.

Amikor a film után kiléptünk az autóhoz, még mindig bíztam benne, hogy egyszer csak előugrik valahonnan a rejtettkamerás ember, de nem, kezembe nyomták a forgalmit, amiben tényleg a feleségem neve volt. Ilyen értékű ajándéknál azért kicsit rosszul érzi magát az ember, de muszáj volt kipróbálni. A motor kék füsttel indul, a váltót két kézzel kell kezelni, a kuplungot annyira kell nyomni, hogy félő, átszakad a taposó, amire a rozsda mennyiségét tekintve minden esély megvan. A kopott hátsó szilenteknek köszönhetően egyszerre valósul meg a passzív hátsókerék kormányzás, tengelytáv és nyomtáv változtatás, a fűtés csak a legmagasabb fokozaton üzemel, Majdnem az összes ajtó lyukas, a fényszórók töröttek... És ezek csak a legsürgetőbbek.

Nem lennék meglepődve, ha a MűhelyPRN közúti közlekedésre alkalmatlannak nyilvánítaná, de ne legyünk álszentek, az ország egy jelentős része jár ilyen autókkal. Ebben az autóban sem maga a vas az érték, hanem az egy év műszaki vizsga, a bizalom. És ha már a nyakamba esett ez a szeretetcsomag, úgy voltam vele, hogy nincs is jobb jelölt egy régi formátum felélesztésére, az Astra lesz a Rulettkerék következő autója. A cél az, hogy mától, azaz február 1-től hat hónapon át, augusztus 1-ig járjunk az Astrával. Egyfelől ki fog derülni, hogy milyen is az autózás, amikor a minimumból kell megoldani, és az is, hogy ha mégis megpróbálnánk visszaállítani az eredetihez közeli állapotot, az mekkora szívás. Kalandos lesz, de az mindenképp biztató, hogy már találtam egy rozsdamentes csomagtérajtót, ami olyan, mint a Szent Grál, csak kevesebb van belőle.

Most a lámpákkal vagyok elfoglalva, ugyanis az Astra nem csak faceliftes, de a fényszórói elektromos magasságállításúak, azaz nem két kupakkal tekergetjük a géptető alatt, hanem az utastérből egy potméterrel. Na, ilyen fényszórópárt nem találok, de még a nagyobb alkatrészáruházak is csak azt írják, nincs készleten. Hiába, az uras fényszóró állítgatás luxusának ára van.

Így állunk most, az autóval egyelőre csak hosszabb, országúti körökre merek elidnulni, mert csúszik a kuplung, én meg hegyen lakom, félek, hogy egy hosszabb városi etap után egyszerűen nem jönne fel. A kuplungcsere csak amiatt nem történt még meg, mert egyelőre nem tiszta a motor sorsa, a felújítás és a csere is egyaránt játszik, bízom benne, hogy ez az első egy-két hétben eldől. Szóval pörögjön a Rulettkerék, nézzük meg, milyen az autózás, ha nagyon olcsón kell megoldani.