Visszakérte a pénzt a biztosító, olvasónk reklamált, most pedig ő követel pénzt

2024.01.05. 06:13

Közéleti rovatunkban számos olyan esettel foglalkoztunk tavaly, melyek nem értek véget cikkeink megjelenésével, sőt. Számos esetben utánuk indult csak igazán az egymásnak feszülés olvasóink és a hatóságok-szolgáltatók között. Ezek egy részét mi is figyelemmel követjük, a fejleményekről pedig beszámolunk. Jácint esete kifejezetten bicskanyitogató, de legalább tanulságos.

Ahogyan azt korábban megénekeltük, Jácint önhibáján kívül szenvedett közlekedési balesetet sérülésmentes egyterűjével. A biztosító rendezte a kárt, aztán egy idegborzoló levelet küldött: A "károkozói szemle" alapján 276.240.- Forint visszafizetését követelte, jogalap nélküli gazdagodásra hivatkozással. Mindezt arra alapozva, hogy a jármű egyes sérülései egy korábbi balesetből származnak. Legalábbis a biztosító szerint. 

A gond csak az a követeléssel, hogy a biztosítónak semmilyen ténybeli alapja nem volt, hiszen az autón nem volt sérülés a baleset előtt és pont egy nappal korábban járt műszaki vizsgán, ahol hivatalos fényképek is készültek az autóról. Ezen pedig nem változtatott az a tény sem, hogy a biztosító nekiállt szakérteni az ütközött járművek marmagasságáról.

Jácint nem az a fajta, akit csak úgy csőbe lehet húzni. Cikkünk tartalmán felbátorodva írt hát egy levelet a biztosítónak, amelyhez mellékelte a Jármű Szolgáltatási Platformon is elérhető fényképeket a sérülésmentes autóról. 

Több alkalommal is hangsúlyoztam már, HOGY a biztosító nem hatóság, így az állÁspontja bármikor vitatható, azzal nem kötelező egyetérteni!

Jácint komolyan vette a dolgot és elvi kérdést csinált belőle: fizetni biztosan nem akart, inkább perre ment volna a biztosító ellen, ha feltétlenül muszáj. De nem volt az, elégnek bizonyult a panaszlevél is. 

Egy ilyen, hitelesített tárgyi bizonyítékot is lehetne vitatni, csak nem igazán érdemes.
Egy ilyen, hitelesített tárgyi bizonyítékot is lehetne vitatni, csak nem igazán érdemes.

A biztosító a panaszlevelet korrekt módon kezelte. Az ügyet újra kivizsgálta, a kárfelvételi jegyzőkönyvekben foglaltakat összevetette a JSZP-ben található fotóval, majd az alábbi megállapításra jutott. 

 "Tájékoztatjuk, hogy a XXX. számú kárügyhöz beküldött időbélyeggel ellátott fényképet megvizsgáltuk, és megállapítottuk, hogy a 2023.10.20. napján történt baleset során keletkezett sérülések műszakilag azonosíthatóak. Informáljuk, hogy a kárügyben rendelkezésünkre álló tények és adatok, valamint az Ön által megküldött fotó alapján, a 2023.05.22.-én kelt levelünkben a 276.240,- Ft-ban meghatározott összeg visszakövetelésétől elállunk."

Már önmagában ez is teljes győzelem, de Jácint nem érte be ennyivel. Ha már ok nélkül vegzálta a biztosító, számtalan álmatlan éjszakát és felesleges ügyintézést generálva, megkínálta őket egy ellentámadással:

bejelentette igényét a sérült járműben beállt értékcsökkenés megtérítésére is!

Elmondása szerint ezt alapból nem tervezte, de ha már kénytelen volt vitába szállni a biztosítóval, akkor minden - jogszabály szerint járó - kártérítési igényének érvényt szerez. Mondhatjuk úgy is, hogy ha már házhoz ment a pofonért a biztosító, akkor kiosztja az összeset a tarsolyából. 

A piacot nem érdekli a sérült járművek életkora, az árazást csak a kereslet-kínálat mozgatja.
A piacot nem érdekli a sérült járművek életkora, az árazást csak a kereslet-kínálat mozgatja.

Ebben segítségére lesznek a témában készült cikkeink és gyakorlati útmutatónk is. A biztosító első körben nyilván hárította ezt az ellenkövetelést arra hivatkozással, hogy Jácint autója már 12 éves és értékcsökkenést max. 6 éves korig "áll módjukban" téríteni.  A visszautasítás jogszabályi alapját megjelölni viszont nem tudták. Mondjuk fura is lett volna, mivel az nem létezik a jogszabályokban. Jácint keresztes hadjárata tehát folytatódik tovább...

Az újabb fejleményekről természetesen beszámolunk.

Addig is vigyétek magatokkal tanulságként: A jog az ébereknek segít és nem a szundikálóknak. Ha úgy érzitek, hogy alaptalan vagy igazságtalan követeléssel él felétek valamelyik szolgáltató, ne legyetek restek beleállni a vitába és érvényt szerezni az igazatoknak. Más nem fogja megtenni helyettetek, az biztos. 

Csőbe húzott a kereskedő? Szédítenek a szervek? Sunnyog a biztosító? Ha úgy érzed, hogy neked van igazad, de mégis lepattintanak a nagykutyák, jelentkezz és írd meg történeted KÉPEKKEL együtt a drtakacs@mail.totalcar.hu-ra.

Figyelem, csak akkor írj, ha elfogadod, hogy a történeted feldolgozhatjuk.