Autonánia a pickupok világában

Én vagyok az a Totalcarnál, aki szinte mindig teherautóval jár, még a saját járművem is egy Berlingo Mk1 Van. Részben emiatt is szoktam jellemzően én írni a haszonjárműves teszteket, bár az utóbbi időkben szerencsére került hozzánk olyan kolléga, aki szintén nem veti meg a dobozosokat.

Kedvelem a teherautókat, nem szeretek alacsonyan ülni, ráadásul munkáimból adódóan is gyakran van szükség olyan raktérre, ami nem baj, ha el van választva az utastértől. A TC-nél többek között a Parkoló Parádé, TB24 és az esetleges egyéb rendezvények operatív lebonyolítása is rám hárul, így a résztvevőkkel és a helyszínekkel való kapcsolattartáson felül a helyszín menedzselése, szervezése és kiépítése is a feladatok közé tartozik.

Jó pár éve a WAE (Wallis Automotive Europe - többek között a Ssangyong és az Isuzu hazai importőre) jóvoltából pickuppal oldom meg a feladatokat, az első időszakban Isuzu Dmaxszal, az utóbbi pár évben pedig Ssangyong Grand Mussóval. Igen jól jöttek, hiszen mostanság egy Parkoló Parádé teljes kitelepülése úgy néz ki, hogy van olyan 150 kilogrammnyi tábla és strandzászlótalp, alsó hangon 60-70 liter víz a dolgozóknak, nyáron hűtőládák, hűvös időben teakészítő boci, legalább 50 bója, 5-6 db 400 V/32 A-s kábel (darabja olyan 20-25 kg), 400-as elosztó kalocsa szekrények, molinók, szponzorcuccok, miegymás, a vége valahol 300 és 400 kg között van.

Közben becsúszott a túrázás meg a tetősátor, ami adta magát, hogy a Grand Mussón díszelegjen, így biztos nem lesz gond a teherbírással. Azért elsőnek egyeztettem a hátsó doboz forgalmazójával (Maxliner), hogy tényleg így van-e, Rádi Laci megnyugtatott, hogy nem lesz gond. Már évek óta hurcolok különböző sátrakat a tetőn (55-75 kg közöttieket), és sose volt probléma belőle, csak azt nem szabad elfelejteni, hogy így már csak igen csörömpölősen férek be a szerkesztőségi mélygarázsba. Ahol jelenleg a raktáram is van, így ez néha okoz némi logisztikai kihívást, de én választottam ezt a megoldást.

Szóval jó sokat dolgoztam a Vadmussóval, de most visszatér az anyacég kebelébe, így természetesen elkezdtem nézegetni a piacon található lehetőségeket, hiszen nem maradhatok pickup nélkül, klausztrofóbiás leszek, ha fél méternél lejjebb ülök egy járműben :).

Bár az előző Dmax technikai paramétereiben nem igazán tűnt ki a többi közül, de cserébe megbízható és a kategóriájában olcsó haszonjárműnek ismertem meg. Nem egy lóerő- és nyomatékvitéz, de itt jön rá az ember, hogy az nem minden, bár azért 150 lóerő és 350 Nm alá nem szívesen mennék, legfeljebb indokolt esetben. Sok éven keresztül jártam Dmaxszal, elsőnek a 2,5-ös, később az 1,9-es motorral felszerelttel, és még a kisebbik  360 Nm-e is elég volt mindenre, a nagy tömegek szállításától a lakó- és áruskocsik vontatásáig. Teljesítménye az autópályán se a leglassabbak közé sorolta, miközben a fogyasztás is igen baráti maradt szinte minden körülmények között. Mivel ezzel elég sok tapasztalatom van, így az egyik jelölt a Dmax, valószínűleg az ár/érték viszonyban a 2,5-ös modell, optimálisan automatával.

Később érkezett a Ssangyong Grand Musso, ami szintén elég jó ár/érték arányú, ráadásul egy felső-közepes SUV kényelmével, hiszen gyakorlatilag belül egy Rexton. Csak annyit mondok így a tél elején, hogy méltatlanul lebecsült extra a fűthető kormány és a hátsó fűtött ülés. Itt már végképp nem volt gond se a raktér mérete, lévén az egyik legnagyobb a kategóriájában, se a teljesítmény (még a facelift előtti modellek voltak nálam, 180 LE, 430 Nm). Sok túrát megtettem, olyan 100 ezer kilométer simán megvolt velük. A legnagyobb előnye, hogy bár modern, mai autó, de még azok idegesítően kikapcsolhatatlan extra és biztonságinak mondott funkciói nélkül, kvázi az arany középút. 

A terepjárósága papíron ugyan hagy maga után kívánnivalót a hosszabb túlnyúlásai miatt, de a valós körülmények azt mutatták (én csak úgy terepezni ritkán megyek, de van, hogy a feladatok terepre, erdőbe, mezőre visznek), gyakorlatilag sose volt gond, ami egyszer-kétszer leért, az a vonóhorog, de ha levehető volt a kocsin, már az se okozott problémát. Cserébe ott a részlegesen önzáró hátsó difi, ami (és talán a BFG gumik) miatt gyakorlatilag összkereket se nagyon kellett kapcsolni szinte semmilyen helyzetben, olyan szépen kihozta a kocsit bárhonnan. Ilyen helyzetért amúgy nem kell kimenni a városból, elég, ha úgy állunk meg a lámpánál, hogy az egyik hajtott kerék egy jégfoltra kerül. Szóval ha kicsit több pénz felett diszponálhatnék, azt hiszem, ő lenne a kiválasztott. 

Megvan az a helyzeti előnyöm, hogy az elmúlt 10-15 év összes Európában forgalmazott pickupját vezettem, a Mahindra Goától a Hiluxig. A Ford Rangerrel Dunát lehet rekeszteni, annyi van, de nekem valahogy nem jött be (bocs, Béla), talán csak a 2010 körüli modellek, de az meg kicsit kicsi a munkáimhoz. A Navara se bejövős, nem feltétlenül műszakilag, csak valahogy sose tudtam vele összebarátkozni. Bár az előző V6-os motorja nagy csábító, az Amaroknál is ez a nagy csáberő, nem az ereje, hanem egyszerűen a hangja miatt. Optikailag amúgy tetszik még a bicolor L200 is, de arról aztán végképp semmi személyes tapasztalatom nincs, csak az egy generációval korábbiról Koncz Jani jóvoltából (mondjuk az se volt rossz).

A Hiluxon még gondolkodom, bár nekem az is valahogy mindig szűknek tűnt. Ettől függetlenül nem vetném el a lehetőséget, hiszen a tartóssága vitathatatlan, és bárhova keverednék vele, tuti van hozzá minden. Volt olyan, hogy arra kértek tanácsot, milyen pickupot vegyenek expedícióra, habozás nélkül a Hiluxot mondtam, a fenti okok miatt. Ezzel bármerre is mennek, tuti lesz valami szerelő, alkatrész, stb. És bár csak harmadik helyre futott be, azért az Autódokink 2001-es modelljét, ha nála járok, mindig kicsit körbenyálazom, olyan kívánatos darab. Persze ilyen korú modellnél már nem árt vigyázni, a korrózió boldogan csámcsog a vázon meg a kasznin is, Dokiék is sokat ápolgatták, hogy ne porladjon oda az utcára.

A vágyaim másik nagy netovábbjai a rendesebb terepjárók, mint a Jimny, Wrangler, de leginkább persze egy Defender (akár egy régi 130-as, akár az új 110-es). Bár ezek egyike se a kényelemről szól, van, amelyik nem is teherautó, sőt a japán apróságnál jócskán lenne kompromisszum minden szempontomból, de azért nagy duzzogva elviselném... Sajnos ezeknek olyan szinten elszállt az áruk, hogy az esélytelenek nyugalmával nyáladzom néha össze a billentyűzetet, ha elém kerül egy kívánatosabb darab. Szóval pickup lesz a vége, akárki meglássa.