Ha a Trabant tetszett, a Wartburgot imádni fogod

Wartburg 353W deluxe - 1983

2017.12.22. 13:58

Nem csak szuperautók és mai hétköznapi hősök, hanem gyermekkorunk autói is feltűnnek az Autokorbelnél. Korábban már elmondtuk, hogy mi ez, sorban választjuk ki az jelentkezők autóit, nagyon vegyes a felhozatal, most egy gyönyörű állapotban megőrzött Wartburg küzd meg a mérőpaddal.

Nem vagyok Trabant-rajongó, de elismerem az érdemeit. A Wartburg, bár ugyanabból az országból származik, sajnos sokkal kevesebb jó tulajdonsággal bír. Az rendben van, hogy nagyobb és kényelmesebb, mint egy Trabi, egészen nagy a csomagtartója is, de ezzel nagyjából el is mondtuk minden előnyét.

Már 1965-ben, amikor a kocka-Wartburg megjelent, akkor is meglehetősen elavult volt a karosszéria, nem beszélve a kétütemű motorról. Alvázas konstrukció volt, hosszú rugóutakkal, magas súlyponttal, viszonylag nagy borulási hajlammal. Persze itt a szoci blokkban népszerűvé vált, és nyugatra is eljutott a modell, ahol inkább a kedvező ár adta el, mintsem a műszaki tartalom.

Motorja egy igazi őskövület, a DKW-korszakból származik, ez magyarázza azt is, hogy a hűtője a motor mögé került. Mentségére legyen mondva, abban az időben még keveset törődtünk a környezetvédelemmel, az energiatakarékossággal és ha ezt a két szempontot kivesszük az egyenletből, akkor nem biztos, hogy a négyütemű motor olyan egyértelműen előnyös a kétüteművel szemben.

A Warbi motorja háromhengeres, soros elrendezésű, vízhűtésű, kétütemű motor, tehát egyszerű konstrukció. Valójában még megbízható is volt és azzal igyekeztek megóvni, hogy mind a négy fokozatára működő, kapcsolható szabadonfutóval látták el, mely nem engedte, hogy a motor motorfékkel üzemeljen. Ez ugyanis káros lenne, mert a zárt fojtószelepnél csak kevés benzin, tehát kevés kenőolaj jutna be, így a motor akár perceken át tudna szinte kenés nélkül foroghatna, amíg lemotorfékezünk a Kékesről. Ha valaki nem emlékezne, a régi kétüteműek kenése keverékolajozással történt, vagyis a benzinkutakon kapható, olajjal előre kevert, illetve az utólag, a tulajdonos által sima motorbenzinből és kétütemű motorolajból előállított keverékbenzint kellett a tankba tölteni.

Ha megnézzük a számokat, nincs okunk sopánkodásra: az 50 lóerő és a 100 Nm-es nyomaték nagyon tisztességes értékek voltak egy ezres motortól. A szennyezéssel, a büdössel és a magas fogyasztással pedig akkoriban sokan együtt tudtak élni.

A váltó rövid áttételezése és a relatíve kis tömeg miatt a Wartburg 80-ig egészen jól gyorsult, akár az 1500-as Ladával is partiban volt, aztán a nagyobb teljesítményű Lada lenyomta, de a Wartburgnak nem volt szégyenkezni valója.

A mérésen szereplő autó 1983-as példány, már a W modell (Weiterentwickeln), azaz továbbfejlesztett változat. Kisebb módosítások itt-ott, elöl tárcsafékek, kétkörös fékrendszer, valamint dupla torkú Jikov karburátor jellemzi. Ez utóbbi takarékosabbá, egyben fürgébbé is tette a 353-ast.

Nagyon kíváncsiak voltunk, hogy ez a csodaszép állapotban megőrzött és soha nem restaurált autó 115 ezer kilométer után mit mutat a mérőpadon. Az igaz, hogy csak 35 éves, de lehetne akár 45 is, hiszen csak a hozzáértők vennék észre a különbséget, így egy ilyen autó igazi retro buli most, egy időutazás, pláne a bólogató kutyával és a Románc cigivel az utastérben.

Ha nem hiszik, nézzék meg a videót, csodálkozzunk együtt az öreg Wartburg mérésén, ha pedig tetszett és további érdekes autókat szeretnétek látni, akkor iratkozzanak fel a Totalcar Youtube csatornájára! A korábbi epizódokat a cikk alatt és a videómegosztón is megtalálják.

Korábbi mérések

BMW E46 helyett vette, boldog vele
Ez a Lexus már nem egy felcicomázott Toyota, mint az előző IS a mérőpadnak mégis meggyűlt vele a baja.
Okos választás – de erős is?
Az autó sokaknak csak egy használati tárgy, egy eszköz amit jól kell a célhoz megválasztani. Ez a kis Fiesta nagyon sok embernek racionális választás lehet, de vajon mit tud a motorja 230 ezer kilométer felett?