Teszt: Renault Clio Grandtour 1.5 dCi Dynamique

Még mielőtt szent háborút hirdetne ellenem az összes új Thalia vásárlója, mert lehülyéztem őket, gyorsan tisztáznék egy dolgot. A Thalia nem annyiba kerül, mint a Clio kombi, amit Grandtournak hívnak. Ha a mezítlábas, szervótlan alapkivitelt nézzük, egyszerűen verhetetlen a Thalia, 2,35 millióért. Pontosabban, csak egy Daciával alulmúlható. Akinek erre futja, vegye meg, ha megfelel a céljainak. Nem bűn az, akik azt mondják, hogy létezik jobb autó, nem tévednek. Csakhogy az ilyen okosságokról hamar kiderül, hogy drágábbak.

Arra gondolok, amikor a thaliás elszáll, elkezdi habzsolni az extrákat, szárnyat vesz a csomagtérfedélre, meg hasonlók. Onnantól kezdve, ahogy átlépi a három milliós határt, már tévúton jár. Ennyiért már egyértelmű, hogy inkább kombi Cliót kell venni. Hogy miért?

Egyszerűen azért, mert akármilyen gyenge motorral is jobb, mint a legerősebb Thalia fullextrásan, learanyozva, legalábbis akkor, ha az ember nem a szépséget keresi az autóban. Bár furcsák a púpos kombi Clio arányai, nagyon jól sikerült a bódé, szellősen ülünk benne, az ember válla nem feszül az ablakoknak, hátul is elfogadható a lábtér úgy 180 centiig, ha előtte egy átlagember ül. Maguk az ülések is lényegesen jobbak, a felhasznált anyagok pedig egy másik univerzumból érkezhettek. Pedig ugyanabban a török gyárban készül a két típus.

És akkor még nem is beszéltem a csomagtartóról, ami végképp megadja a kegyelemdöfést a Thaliának. Bár a számok alapján úgy tűnhet, hogy nem túl nagy, 439 literes, szemben az ötszáz valamennyivel. Csakhogy a Grandtour raktere duplafenekű, és ha a padlót kidobjuk, további 75 liter szabadul fel: így már nem kérdés, hogy ki a jobb. Ráadásnak ott az örök kombielőny: hatalmas dolgok is beférnek, egyben. Mondjuk, egy 28-as bringának azért rövid, hiába döntjük le a hátsó üléseket. Kisautóról van szó, kezeljük a helyén.

Mindezt látva meg is lepődtem. Annak idején elfelejtettük elkérni a tesztautót, amikor itthon először megjelent. Most, hogy megfészliftelték, már nem hagytuk ki. Hozzátenném, csak az orra változott a Cliónak, ha torzító üvegen keresztül nézzük, akár a Mégane stílusát is felismerhetjük benne, de ezt csak a sajtóanyag sugallatára írtam. Mert nekem semmi sem jut az eszembe róla, a Mégane pedig sokkal szebb – a Clio harmadik nemzedéke szürke egér lett, pláne az előző kettőhöz képest. Ha ráraknának egy Toyota emblémát, teljesen hihető lenne.

Belül teljesen olyan, mint volt, puha műszerfallal, még olyan formai ötletekre is futotta nekik, mint az érdekes levegőrostélyok. Ha hibát keresünk, első helyen a kormány távolságát említeném, kicsit messze van és csak le-föl állítható, bár ez nem vészes. Ja, még egy dolog! Hátul csak kurblis ablak van, és az opciós listán sem láttam extraként a villanymotorosat. Igaz, az elsők működési sebességét látva talán nem is baj.

A többi dolog normális, semmi extra, bár aki herótot kap egy Renault-belsőtől, az nyilvánvalóan rosszul lesz ettől is. Ha a kisautókat nézzük, egy Corsát vagy egy i20-at ötvenszer leköröz minőségi hatásával és az összeszerelésével, még ha nem is olyan, mint egy Polo. A műszerfal közepén pedig ott az új Tom-Tom navi képernyője – ez persze feláras, de aki nem látja a kis hordozható navik apró képernyőjét, annak jó az ilyen. És mégsem 450-600 ezer forintokba kerül, mint a komolynak álcázott, de semmivel sem jobb, úgymond „gyári” navik, ha a szánalmas fordítást nem nézzük.

És akkor most következzen az 1.5 dCi, 105 lóerővel! Lapozzon!