Érdekes egy hülyeség a crossover kategória. Mindenki azt hiszi, valami új keletű dolog, de mi tudjuk, hogy sok-sok évvel ezelőtt feltalálták már. Hiszen az öszvér volt az első crossover, ami közlekedési eszköz is egyben.
Mivel meglehetősen nehéz lenne eladni a Mazda Mule-t, de a Mazda Félbarnasör sem nyerő, egyszerűen csak crossoverként definiálják a CX-7-et. Hogy mit crossoltak össze? Tudja a fene, a végeredmény egy emelt hasmagasságú, összkerekes családi batár lett. És milyen jól néz ki!
A 4700 milliméter hosszú, 1645 magas és 1870 széles CX-7-est már eleve nehéz kategorizálni, hiszen óhatatlanul is szórásba kerülnek a konkurensek crossoverjei és SUV-jai is. Bár a kategória az utóbbi években virágkorát éli, és hasonló modell nélkül ma már komolytalan egy gyártó, mégis nagyon keveseknek sikerült igazán ütős formát összehozniuk.
A Mazdának bejött. Ahhoz azonban, hogy megértsük, miért lett a turbós benzinmotorral szerelt, élvezetes CX-7-ből erősen átlagos, helyenként a két-három kategóriával olcsóbb KISautókat idéző keresztezési (by Google), jól meg kell jegyeznünk, hogy elsődleges piaca Amerika.
Odaát pedig az a fontos, hogy jól nézzen ki a verda. Hogy éppen milyen kóválygós futómű, igénytelen plasztik bél vagy kőkorszaki motor jár hozzá, már nem számít. Száguldozni úgysem lehet, a kanyart valahogy túlélik, tespedés közben meg olyan messze van a műszerfal, hogy nem is látszik rendesen.
Jó, picit tán túlzok, de vegyük szépen sorban. A Mazda CX-7 külseje – leszámítva a Japánban valahogy megragadt giccses hátsó lámpákat – teljesen rendben van. Remek, hullámzó, organikus forma, ha nem is Nissan Murano – Infinity FX, de egyértelműen a szebbek közül való, a szögletes bakancsforma már unalmas.
Egy kis PR-maszlag azért idekívánkozik: A sportos design elemei összetéveszthetetlenül Mazdásak, a lágy felületeket és ügyes megoldásokat felvonultató, elegáns vezetői környezet pedig a csúcskategóriás modellekkel veszi fel a versenyt.
Ezt a mondatot felolvastam Papp Tibinek, aki gondolkodás nélkül vágta rá ...és alulmarad. Sajnos, és ezt egy hét együttlét után csak alátámaszthatom, így van. Mert amilyen jól néz ki kívülről, annyira nagy csalódás volt odabent a CX-7. Kiritikus rész következik, gyengébb idegzetűek ugorjanak pár sort.
Világos és puha, jó minőségű a Revolution és Revolution Top felszereltségi szinthez opcionálisan választható, homokszínű bőrkárpit. Sőt, még az elektromosan állítható, memóriás ülések is kényelmesek, mégsem érezzük magunkat jól, bármennyire is szeretnénk. Mindenütt, de tényleg mindenütt vídiakemény, ropogós, borzalmasan hideg és merev műanyag, a plasztik hegemóniát csupán az a pár centiméteres puha rész töri meg, ami az ajtók ablakperemén fut végig.
Jajongjanak csak nyugodtan, hogy minek tapogatjuk, de könyörgöm, ma már egy VW Polo műszerfala is puha, rücsis műanyagból van, nem néz ki olcsón, de itt? Hiába a precíz illesztés, ha a remek Bose hifin alapból le kell húzni a basszust, annyira döng a műszerfalba illesztett hangszóró. Egyszerűen ez az anyagválasztás méltatlan a szép és értékesnek tűnő autóhoz. De a habzásnak még nincs vége. Egyrészt kong a beltér, de nagyon, másrészt a vörös számlap-kék megvilágítás kombinációja Jimi Hendrix legszebb pszichedelikus álmait idézi, és még bélyeg sem kell hozzá. Hab a tortán a Mazda3-ban már kifogásolt kettős kijelző középen. Az egyik narancssárga, szegmenses, míg a másik kék folyadékkristályos, és sem színben, sem tipográfiában nem illenek egymáshoz.
A PR-anyag szerinti elegáns vezetői környezet ily módon egységes stílus nélküli, pár éves koreai autót idéző zavar az erőben. Lelkiismeret-furdalás nélkül önteném a felolvasztott műszerfal összes anyagát a hangmérnök, illetve a beltéri dizájnfelelős fülébe-szemébe. Képen persze adja magát, csak hát a valóság... Ebben a tizen- egy-két milliós crossover-SUV kategóriában tetszik vagy sem, még mindig az Audi-beltér uralkodik.
Néha azért bevillan egy-egy jó tulajdonság, épp csak annyi időre, hogy tudatosítsuk, mennyire jó is lehetne az autó, ha kicsit még dolgoztak volna az imént felsorolt dolgokon. A CX-7 hosszban túlnövi konkurenseit, 2750 milliméteres tengelytávja nem kiugróan nagy, helyet azonban bőséggel kínál (a már említett Q5-é 2807 milliméter, az új Sorentóé 2700, Honda CR-V 2630). Az üléspozíció is teljesen rendben van, a vaskos A oszlopokon azonban hiába a két, apró kis háromszögablak, bőséggel kitakarnak a látómezőből.
Tárolórekesz-bizbasztartó terén átlagos a felhozatal, ajtózsebek, könyöklő titkos kis rekesszel és a kesztyűtartó. Hátul is van helye a könyöknek, az osztott üléstámlák dönthetőek, így a 455 literes csomagteret 1348-ra bővíthetjük. A sportos, kupészerű forma sok kompromisszumot követel. Bár földön fekvőbe rúgni nem illik, a tisztesség úgy kívánja, hogy megemlítsük: van öt centivel rövidebb kategóriatárs, nagyobb tengelytávval, kétszáz literrel nagyobb csomagtérrel. És abban akad legalább két, használható rögzítőfül vagy háló, esetleg dupla padló vagy valami, ami nem engedi, hogy szanaszét guruljon ott hátul minden.
Ennek ellenére nem mondhatni, hogy pénzünkért ne kapnánk eleget. Temérdek légzsák, Bose hifi, kulcs nélküli nyitás és indítás, tolatókamera (lehetetlen összemocskolni, plusz pont), 6 lemezes, mp3 képes CD-tár, bőr, tolatóradar. Ha nem is fullextra, élni lehet ennyivel is, bőven.
Úgy érzik, elég lesz a kritikából? Hogy ismét köszörüljük nyelvünket a japán autókon? Lapozzon!
