A Skodánál nem szeretik túlgondolni magát a terméket, mert minek is. Autókat gyártanak az embereknek, akiket nem hat meg a csodás fény-árnyék játék, annál inkább a csomagtartó űrmérete, és az ép ésszel még belátható ár.
Az így felszabadult kreativitást inkább máshol építik be autóikba. Olcsó és filléres megoldások ezek, mégis egyértelművé teszik, hogy az Octavia – és főként a kombi – a praktikus és tudatos vásárló autója. Rendben, van formája, ugyanolyan visszafogott és érdektelen, mint egy tisztességesen csapolt korsó sör. Láttunk már ilyet, de elég beleinni, hogy rájöjjünk: tulajdonképpen nem is kell semmi más.
Van egy jópofa domborulat a géptetőn, ami a márkajelből (ami nem szárnyas pénisz, hanem indiánfej) indul, megtöri egy kicsit az orr hatalmas lemezfelületét, és ennyi. Lehet itt magyarázgatni C-betűt formáló hátsó lámpatesteket és markánsabb fényszórókat, de elég ránézni, és mindenki tudja, felesleges minden marketingduma.
Ez csak egy autó. Illetve egy kombi. Az ötletelés sokkal emberközelibb dolgokban nyilvánul meg. Például a tankbetöltőbe rejtett jégkaparóban, vagy az ajtózsebekbe rögzíthető, szögegyszerűségében is zseniális kis szemeteskukában. Vagy abban, hogy addig agyaltak a gyárban, amíg megoldották, hogy az irdatlan térfogatú – alapban is 610 (!) literes – csomagtartó alatt legyen még egy akkora rekesz, amelyben elfér egy lapra szerelt kutyaketrec, plusz az alatt még egy teljes értékű pótkerék.
És ez az autót használók 90 százalékánál valószínűleg többet jelent, mint mondjuk a tény, hogy a Nissan GT-R 7:08-at ment a Nürburgringen. Minden csak marketing kérdése, és ha egyszer nem köridőben, hanem csomagtérméretben mérik össze a farkuk hosszát az autógyártók, könnyen lehet, hogy a Skoda lesz az új Nissan vagy Porsche.
A topázbarna metál fantázianevű fényezés, a dísztárcsa nélküli lemezfelnik és az összkerekes változatok emelt hasmagassága enyhe posztapokaliptikus utánérzetet adott tesztautónknak. Sokan csodálkoztak rajta, de nekem kifejezetten tetszik a fekete lemezfelni, a 156-os Alfámon is szeretem, ehhez a Skodához is illett.
Ami már kicsit problémásabb – családos emberként nem fizetnék érte egy cent felárat sem – az a világos szövetkárpit. Mondanom sem kell, minden meglátszik rajta, ráadásul könnyen meg is tapad rajta a szösz, vagy a kutyaszőr, takarítani pedig a kelleténél kettővel macerásabb, mert ilyennel a férfiember nem szeret sűrűn szórakozni. Az Octavia kombi azonban van olyan nagy belül, hogy ne kelljen a világos kárpittal csalni, hogy még tágasabbnak tűnjön.
Elöl-hátul egyformán kényelmesen elfér mindenki, és igaz, hogy az ülések formája közel sem szemet gyönyörködtető, de a maga egyszerűségükben is úgy jók, ahogy vannak. Volt olyan nap, hogy 800 kilométert tekertem bele, mégsem éreztem magam összetörve. Nem hedonista, babusgató-kényeztető fotel, mint a régi Volvókban, csak szimplán jó. 2686 milliméter a tengelytáv, aminek nem csak a hátra – a gyerekülésbe szíjazott – gyerekek örülnek, hanem a szülők is, mert a kölykök nem rugdossák össze a háklis kárpitot.
A kétszínű műszerfal jól néz ki, bár gyanítom, kárpit nélkül ez sem olyan lenne, mindenestre némi kispolgári jólétet sugall. A Volkswagen egyen-kezelőszervekre nem érdemes vesztegetni a karaktert, egyedül az általam néma áhítattal imádott érintőképernyős központi rendszert emelném ki. Ami ugyanaz, mint az eddig tesztelt Golf-armada esetében, egyedül a grafikája kicsit egyszerűbb, maga a képernyő kisebb, de ugyanolyan gyorsan, egyértelműen és jól használható.
Tolatókamerát vagy radaros, aktív tempomatot azonban ne keressünk. A VW-csoporton belül helyre van téve a Skoda, a legújabb fejlesztések, vagy kényelmi extrák, a legfinomabb beltéri anyagok és a kiadós zajcsillapítás a Volkswagentől felfelé elérhetőek.
Ettől még nem fog füldugóval közlekedni a Skoda-tulajdonos, de ha átül egy ugyanilyen motorral szerelt Golfból, hallani fogja a különbséget. A kétliteres, 150 lóerős common-rail turbódízel sem tartogat különösebb meglepetést. 1800-tól 3000-ig húz, mint egy mozdony, alapjárat közelében azonban hajlamos némi kellemetlen remegésre. Ugyanakkor még ezzel az összkerekes hajtáslánccal is elég könnyedén 6-6,5 liter körül tartható a fogyasztása.
A 4. generációs Haldex összkerékhajtás már teljesen elektromos vezérlésű, és egész ügyes szerkezet. Átlóba felállva addig fékezgeti a kipörgő kerekeket, amíg az autó le nem rúgja magát a dombról, és ezzel bizony nagy SUV-tesztünkön a Toyota RAV4-nek is voltak gondjai. Ugyanakkor lehet az 1455 kilós kombival – ügyesen váltva - olyat gyorsulni, hogy le a kalappal.
A hatsebességes kéziváltó lassan már ritkaságszámba megy a tesztautókban, szerencsére ez még egész jó szerkezet, sokkal-sokkal kellemesebb kapcsolási érzettel, mint amilyet manapság az alapvetően nem kéziváltóhoz készített Audikban kapni. Kicsit talán már túl nehezen is mozdulóvá súlyozták, de pontos és használható.
Menettulajdonságai sem fognak meglepni senkit. Egész puhán veszi fel az úthibákat, a téli abroncsok zajosak ugyan, de a motor egykedvű mormogása nyolcvanas tempó fölött már elnyomja a zajt. Tempósabb kanyarban vagy csúszós felületen rádolgozik a Haldex, finoman ugyan, de érezhetően. Előbbi esetben természetesen az alulkormányzottság nem marad el, utóbbinál ellenben szinte nulla szlip mellett tudunk kilőni a sorból. Ha akarnánk, de nem akarunk.
Az összkerekes hajtáshoz jár a némileg erősített futómű (takarjon ez bármit is), az emelt hasmagasság és nem bliccelték el a burkolatot sem. Mindkét osztómű kapott ilyet, szinte csak a benzintanknak nincs külön műanyagburka. Igaz, nem acél, de sok – komolyabb terepjáró képességgel megáldott – autónak még ilyenje sincs. Ez mindenképpen dícséretes és összevetve a temérdek rakodóhellyel, nagy csomagtartóval és a visszafogott formatervvel igazán tökéletes katonává teszik a 4x4-es Octavia kombit.
És ez benne a legjobb. Nem ébreszt azonnal lángoló szerelmet az emberben, de kétségtelen, hogy a mindennapi élet által támasztott követelmények 99 százalékának tökéletesen megfelel. Cuccolni kell a hétvégi horgászathoz? Tessék. Felázott a földút, ami a tóig vezet? Semmi gond. Le kéne ugrani az Adriára nyaralni? Bittedanke. Este operába megyünk az asszonnyal? Csak le kell mosni, és mehet. Sőt, még a Ki mire vitte az életben?– jellegű osztálytalálkozón sem köpködik meg vele az embert, ha odaállít.
Persze, ha bármi érdekeset keresnek benne, akkor fölösleges. A jégkaparó és a szemetesvödör nem az, amivel villant az ember a haverok előtt, de ettől eltekintve ha most leszállnának az ufók és fejemhez tett sugárpisztollyal kényszerítenének, hogy nevezzem meg azt az egyetlen típust, amit ezentúl a világ autógyártói gyárthatnak, nem gondolkodnék: ez az.
Nehéz megítélnem, hogy az érte elkért 7,8 millió forint (Octavia Combi Elegance 2.0 TDI 4x4 a Carfinderen) jól elköltött pénz-e vagy sem. Manapság még feleennyi sem akad sűrűn a magyar ember zsebében autóra, de igaz, hogy 7,2 milliót elkérnek a 163 lóerős Titanium kombi Focusért is, abban viszont nincs ennyi hely és nem összkerekes. A 165 lóerős Astra Tourer Cosmo-felszereltséggel 6,7 millióért viszont elég jó ajánlat, persze 4x4 nélkül. Ellenfélként lehetne felhozni a Golf Variant 4Motion-t, de az már alapból ott indul, ahol az Octavia árban kifúj, okosan csinálja a VW, nem is érdemes egymással szembeállítani őket.
A Subaruk árban sokkal magasabban vannak, szóval akár még jó bolt is lehet ez a Skoda. És nem is okvetlenül szükséges hozzá megrendelni a Bi-Xenont (ami elég magasra világított amúgy és vakította a szembejövőket), a parkradart és a navigációt és a sok egyebet, melyek 9,4 millióra tornázták fel tesztautónk árát. Az úgy már nem felhasználóbarát. Pedig ez az autó önmagában igazán az, talán a legsimulékonyabb, kínlódásmentes családiautó-megoldás, amivel idén találkoztam.
Nem kell mindig megbolondulni és a piros mezőben élni, a nyugodalmas hétköznapok amúgy is hosszabb életet garantálnak.
