Tudja, amit ígér?
Ford Focus 1.5 Ecoboost 182 lóerő – 2015.
Ejha, 182 ló nem kevés, pláne ezerötös motorból. Ilyen, 120 lóerős literteljesítményű turbós benzinesek régen igazi ördögfajzatok voltak. Lekoppant a gázpedál, semmi, semmi, még mindig semmi, aztán megindult a föld, és mintha a pokol tüze elől menekülne, úgy iramodott neki a turbólyuk-korszak szülötte. Erre most itt egy szolidan brummogó, jól fésült, jámbor kis Focus ugyanezekkel az adatokkal, és annyit érezni rajta, hogy jó erőben van, semmi több. El kellett vinnem fékpadra.
Kétféle fészlift létezik: az ember vagy azon elmélkedik, miért kellett elrontani az eredetit, vagy azon, miért nem lehetett egyből így. A harmadik generációs Focus a ritkább, utóbbi típuson esett át, amikor megkapta a Ford aktuális harcsaszáját. Valahogy jobban összeáll így a kép, nem olyan zaklatott, tagolt, zavaros az orra, a visszafogott, egyszerűbb fényszóró is egyértelműen harmonikusabb, mint az előző, nem beszélve a nyeles serpenyő formájú hátsó lámpatestekről. Pofás lett, na.
A feszesebbre húzott külsőnél is nagyobb lépés történt odabent. Kiegyelték a gombrengeteget, és összeraktak egy kellemes érintőképernyő-rádióvezérlő-klímapanel hármast egymás alá, ahogy manapság illik. Most már tényleg nem lehet belekötni a kezelhetőségbe, így kell ezt csinálni. Minden ott van, ahol keressük, tanulni se kell, mert pont úgy működik, ahogy várjuk. Nem csak dizájnban, ergonómiában is beérett a Focus, tudja, amit 2015-ben elvárunk egy autótól. Éjjel kicsit sok a kék fény, világít a küszöb, az ajtónyitó, a váltógomb, ízlés dolga, jópofának vagy vakításnak tartjuk, engem nem bánt.
Extrákból eddig se volt hiány, a tesztautót is megtömték mindennel, amit találtak a polcon. Sávelhagyás-figyelő, holttérfigyelő, parkolóautomata, állítható színű hangulatvilágítás, erről álmodik ma az újautó-vásárló. Én persze hagynám a francba ezt a kütyühörcsögölést, de nyilván megvan minden ilyesminek a rajongótábora, különben nem csinálnák. Az elektromos ülésállítás memória funkció nélkül végképp a világ legfölöslegesebb extrája, az ülésfűtés is csak a télen hideg bőrkárpit miatt kell.
A napfénytetőt ellenben magam is kedvelem, viszont ma az A3-as rajzlap méretű kémlelőnyílás nevetségesen kicsinek hat, amikor másoknál a komplett üvegtető felét hátra lehet kurblizni. Ráadásul alapesetben csak kétharmadig nyílik ki, mert igen kifejlett bubogási hajlama van. Még ebben a köztes állásban is istentelenül elkezd dübörögni már városi tempónál, ha pedig teljesen hátratoljuk, elviselhetetlen. Szóval erre ne költsön senki, ha véletlenül remegne a keze az extralista fölött.
A másik negatívum, ami ősi Focus-örökség, a szűkös hátsó pad. Mintha tőle vették volna el azt a rengeteg teret, amit a Mondeóba öntöttek. Klausztrofóbiások készítsék be a megfelelő tablettákat, mielőtt beülnek a sötét, passzentos zugba, amit hátsó ülésnek hívnak. Igen, ez is hozzátartozik a focusozáshoz, mint a csöpögő könyök az augusztusi barackevéshez, együtt kell élni vele. A fő riválisok, akár a Golf, akár az Astra, lényegesen többet adnak itt. Gondolom, a következő generációváltásnál nyúlni fog egy kicsit a Focus is.
Másfelől szintén Focus-hagyomány az élvezetes kormány-futómű, ami máig nem kopott el. Finomodott, kulturáltabb lett a harmadik generációra, de életkedvéből semmit nem vesztett. Hozzá tartozik a teljes képhez, hogy míg 98-ban még csodaszámba ment a Focus-féle virgoncság egy G Astrával, IV-es Golffal szemben, ma már a konkurencia is sokat ügyesedett, sőt. Nagyjából egy szinten vannak, bár a Focus annyit megőrzött az előnyéből, hogy mind közül őt érezni a legközvetlenebbnek, legvidámabbnak.
Nagy a pezsgés a motoroknál is. Jobb, ha elfogadjuk, hogy a következő egy-két évtizedet egyre zsugorodó turbómotorokkal kell leélnünk. Lassan kezdenek ezek is beérni, talán előbb-utóbb meg is szokjuk a sajátosságaikat. Aki korán kezdte, a például a VW vagy éppen a Ford, már a második, harmadik finomított motorváltozatot hozza ki, ami a Focusnál azt jelenti, hogy a hasonló teljesítményszinteken gyártott 1,6-ost idén egy másfél literes Ecoboost váltja.
Elsőre furának tűnhet, hogy miért faragtak le belőle száz köbcentit. Erre leginkább a kínai adórendszer ad okot, mivel ott másfél liternél ugrik egyet a sarc, a Fordnál pedig úgy voltak vele, hogy úgyis át kell tervezni az 1,6-ost, miért ne csináljanak belőle 1,5-öst. Az Euro 6 és az egyre rövidebb CO2-póráz miatt ugyanis már az alig pár évet élt 1,6-os is már elavultnak számít.
Ma már nem csak a start-stop rendszer kötelező, a közvetlen befecskendezés és a turbó mellett egyre többen használnak folyadékkal működő töltőlevegő-visszahűtőt, magyarul a vizes intercoolert is. Ennek a régen igen kifinomultnak számító megoldásnak számos előnye van, például a közvetlenebb gázreakció a rövidebb csövezésnek köszönhetően, de mostanában leginkább az számít, hogy a motorba jutó levegő hőmérsékletét szűkebb keretek között tudják tartani, ami az emisszió miatt rendkívül fontos.
Egy jól kialakított levegős cooler ugyan bizonyos körülmények között alacsonyabb hőmérsékletre tudja lehűteni a töltőlevegőt, városban döcögéskor viszont nem működik olyan jól. A vizes rendszer további előnye, hogy kompaktabb tömböt alkot a motor, és nem lóg rajta kocsányként a hatalmas intercooler, ami előnyös, ha különböző kasznikba építik. Állítólag a levegős komplikált csövezése miatt nem is feltétlenül drágább a vizes rendszer.
Szóval itt van ez a remek kis motor, szédületes 182 lóerővel egy 1,3 tonna körüli bódéban, és 8,6 alatt van százon. Érdekes adat ehhez a teljesítményhez, a 150 lovas Golf 8,2-t tud, igaz, száz kilóval könnyebb is. Azért ráncigálom elő a számokat, mert akárhogy próbálgattam, nem éreztem a Focusban azt az erőt, amit vártam. Emlékeimben elődje, a 180 lóerős 1,6-os Ecoboost fickósabban élt. Elkurvultam volna az elmúlt három-négy évben, elkapattak a 3-4-500 lovas vackok? Nem tudtam magamban eldönteni.
Fura dolog, hogy mitől érezni erősnek egy motort, és mitől nem a másikat. Az 1,5-ös Ecoboost talán azért tűnik vérszegénynek, mert annyira visszafogottan adja elő magát, no meg persze hosszúak az áttételek és a kaszninak is van súlya. Nem vészes a turbólyuka, legfeljebb akkor zavaró kicsit, amikor kettesben visszalassítunk egy jobbkezes utca előtt, és hiába tapossuk, nem akar megindulni, csak amikor már átgurultunk a kereszteződésen, de ez minden kortársánál hasonló. Akkor van elemében, amikor megvan a fordulat, országúton, autópályán, itt fölényesen lehet vele előzgetni, szűk neki a törvények szabta keret. Városban viszont, ahol ha spórolunk és szót fogadunk a váltásjelzőnek, vagyis kétezres fordulat alatt tartjuk a motort, éppen csak elégnek érezni az erejét, viszont mesésen egyenletesen, bársonyosan jár alapjárat környékén is.
Először elkezdtem méregetni a nullaszázas gyorsulását okostelefonos alkalmazásokkal, OBD-re szúrt adatszivattyúval. Nehezen tudtam bemenni tíz másodperc alá, bár ez lehet, hogy az ügyetlenségem vagy a mérés pontatlansága miatt volt. Kikérdeztem a Dashcommandot és a Torque Pro-t is, mit mondanak a teljesítményre: az egyik 134-et, a másik 230-at mért. Átlagban majdnem kijön a 182, de ez nekem bohóckodásnak tűnt, nem mérésnek, pedig ezek az alkalmazások olyan adatokat és bekérnek, mint a váltóáttétel meg a légellenállás. Nem hagyott békén a kétkedés, el kellett vinnem fékpadra.
A teljesitmenymeres.hu-nál a szokásos kérdéssel fogadtak: milyen benzin van az autóban? Normál 95-ös, azt írja a nagy könyv. Szerintük meglesz az a 182 ló, de mérjük meg. Így is lett.
Nem gondoltam volna, hogy ennyire pontosan eltaláljuk a gyári értéket, a legjobb teljesítménymérő padnak is van egy-két százalékos pontatlansága. 181,9 lóerő lett a vége, a gyári 240 newtonméternél még nagyobb nyomatékot is mértünk, 263,3-at. Szóval megvan a kraft, nincs helye az akadékoskodásnak. Mindemellett 7,5 literrel el tudtam járni vele, jellemzően városban, csak kicsit oda kellett figyelni, hogy ne pazaroljak. Mit kívánhat többet az ember?
A Focus nagyon szerethető autó, ha valaki ki tud békülni a kicsit bazári belsőépítészettel, ahol még a váltógomb is világít, és nincs szüksége több helyre. Annyit kell fejben helyre tenni, hogy ez a 182 lóerős csúcsmotor nem egy habzó szájú vaddisznó, hanem kellemesen erős négyhengeres, de valószínűleg a 150 lovas testvérét se érezni gyengébbnek, legfeljebb a nálunk illegális sebességtartományban vérszegényebb. Mellettük a 125 lóerős, ezres háromhengeres és a jó öreg 1,6-os Ti-VCT adja a benzines választék alját, ugyanennyi lóerővel.
Aki nem szeretne dízelt, ezek között biztosan megtalálja a magának valót, legfeljebb csak az árak láttán szédül el kicsit: a legolcsóbb, négyajtós, kék Focus listaára 5,185 millió magyar forint (minden más szín feláras), a fulladásig extrázott tesztautó közel kilencbe fáj. Persze tudjuk, a listaár csak tájékoztató jellegű, lehet belőle alkudni bőven, és a konkurencia sem adja olcsóbban a hasonló autóit. Focusból amúgy is valami egyszerűbbet, közepeset szokás választani, főleg cégautónak, aminek jellemzően viszik.