A Corolla kétliteres hibrid rendszert kapott, ami ekkora autóban már szinte sportváltozat. 10 millióért már a kinézete is vagány, csak közben hiba csúszott a kötelező feladatok elvégzésébe.
A Toyota Corolla helyzete az 1966 óta eladott több, mint 47 millió darab ellenére nem tökéletes. A kompakt kategória egyre kevésbé népszerű, bármerre nézünk, crossoverek, SUV-ok mindenhol. Igaz, a Toyota még így is eladott a Corolla változataiból majdnem egymilliót 2018-ban, szóval a gyászinduló várhat. A babérokon ülni viszont nem lehet, mert az előző széria finoman szólva is gyengébb lett, mint amit a márkától megszoktunk. Tehát az ügyfeleket vissza kell csalogatni a szalonba, és erre itt ez a tűzpiros kocsi, ütős hibrid hajtással meg sportülésekkel. Úgy néz ki, ennyi elég is lesz, mert szólított meg ember az utcán azzal, hogy tetszik neki, meséljem el, milyen.
Bár az Auris nevet elengedte a Toyota, az ötajtós mégis érezhetően más célközönségnek szól, mint a szedán, vagy a kombi. Olyanoknak, akik legfeljebb kutyát vagy pár ittas barátot ültetnek hátra, de gyereket nem. Legalábbis ezt sugallja, hogy a testvérmodelleknél hat centivel rövidebb tengelytáv miatt szűk a hátsó hely, nagyjából mint a '90-es évek végén a békalámpás Corollában volt. Palacktartó helyett csak pohártartó van itt, de leginkább az fáj, hogy nem tűnik kényelmesnek az ülés. Legalábbis az én farokcsontomat nyomta a támla alsó, ledöntéskor is helyben maradó része. Ráadásul a hibridben a csomagtér csak 313 literes (alapváltozat: 361 l), ami szemre is szűknek tűnik, nemcsak az ellenfelek adataival összehasonlítva. A komoly, 1,4 kWh-ás akkumulátor ugyan az ülés alatt kapott helyet, a fedélzeti rendszerek 12 voltos akksija azonban nem fért el az orrban, hanem hátra került, emiatt emelt a csomagtérpadló.
A hibrid hajtáslánc tehát nagyobb kompromisszumot követel az ötajtóstól, mint a szedántól, pláne a kombitól, ami ugyanezzel a motorral kényelmesebb hátsó helyet és 581 literes rakteret ad. Ám mielőtt kiátkoznánk, a Toyota nem az egyetlen szűk ötajtós kompakt, a Peugeot 308 és a Mazda 3 is hasonló elvek mentén pozicionál. Van logika ebben a helyszűkében, hiszen családos ember manapság elvétve vetemedik alsó-közepes ferdehátú vásárlására. Miért tenné, amikor a kombi mindössze háromszázezerrel drágább, sőt a jól felszerelt tesztautóra kevesebb mint 10 százalékot kell rátenni, hogy meglegyen a hibrid RAV4. Tehát az ötajtós Corolla Hybrid Dynamic Force esetében a praktikum hiánya nem bug, hanem feature, pláne ebben a kényeztető Selection felszereltségben. Ez egy rakás extrát, látványos fényezést és sportüléseket ad a 180 lóerőhöz, ami jól hangzik, de így tízmillió kissé pazarlón elköltött forint a kocsi ára.
Autók között az a szokás, hogy ami nem praktikus, legalább legyen csinos, és az ötajtós Corolla jól néz ki, bármilyen meglepő. Ennek legbiztosabb tesztje a tűzpiros árnyalat, ami kispolgári kocsiknak egyszerűen nem áll jól, ez a Corolla viszont majdnem olyan magabiztosan viseli, mint a témában kiemelkedőt alkotó Mazda 3. A Selection felszereltséghez tartozó 18-as kerék mutatós, a formatervezett nappali fény és hátsó helyzetjelző is sokat hozzátesz a műsorhoz, a Corolla egész egyszerűen dögös. Nem annyira, hogy múzeumban mutogassák, de pont eléggé, hogy az utcán figyelmet keltsen.
Mindebből bizton következik, hogy a gyár, legalábbis a marketing szintjén, a fiatal közönséget célozza ezzel a kocsival. Azokat, akiknek jó fizetés, vagy tehetős szülő okán belefér az új autó, de egyedül, vagy párjukkal kettesben használják. Magyarországon persze bizonyára kevés az ilyen, de ez autóipari szinten nem számít, ami viszont igen, hogy ez a közönség az erőt, a dinamikát is komálja. És bármilyen meglepő, a kétliteres, 180 lóerős rendszerteljesítményű hibrid remekül ellátja ezt a feladatot. Minden elemében megerősítették a jól ismert 1,8-as hibridhez képest: a benzinmotor már önmagában 153 lóerős (98 helyett), a villanymotor 11 kW-tal illetve 39 Nm-rel tud többet, és kétszeres kapacitású az akkumulátor. Persze a hajtáslánc maradt a Toyota bolygóműves rendszere, így a viselkedése más, mint amit sportosnak szoktunk mondani, a kormány mögé pedig tökéletesen felesleges volt váltófüleket rakni. Ám ha ezt elengedjük, és csak hagyjuk dolgozni a rendszert, akkor kijön a dinamikus erő a Hybrid Dynamic Force-ból.
Hiába másfél tonnás Corolla, mégis remekül gyorsul, gyakorlatilag bármilyen helyzetből azonnal el tud lépni, és csak 140 km/h felett kezd kicsit fogyni a szusz. Van ugyan Sport és Eco kapcsoló, de annyira gyorsan reagál gázpedál útján közvetített utasításainkra a rendszer, hogy azokat teljesen felesleges nyomogatni. Az elektromotor pont annyit ad hozzá, hogy sose érezzünk torpanást vagy bizonytalanságot. A hátul is igényes futómű jó partner, magabiztosan mozog a Corolla, bár egyáltalán nem ráz az úthibákon, mégsem billeg, vagy himbálózik, ha kergetjük. Persze amikor éjjel kihalt országúton vadásztam vele a kanyarokat, akkor kiderült, hogy azért nem sportkocsi, különösen az érzéketlen kormány okoz kis bizonytalanságot, de a hétköznapi életben pont elég fickós. A nagy erő járulékos előnye az is, hogy korábbi Toyota hibridekkel szemben ennek nem kell pörgetés az autópálya-tempóhoz, tehát sokkal kevésbé tűnik erőlködésnek a nagy sebességű haladás.
A gyakorlatilag kompromisszummentes teljesítmény fényében egyszerűen gyönyörű, hogy a gyári ígéretnek megfelelő 5,6 literes fogyasztással eljártam. Pedig ebben városi dugó, autópályás megkergetés és éjjeli hajtás is volt, de a nagy akksinak köszönhetően olyan sokat tud spórolni a nyugodtabb gurulások, illetve a városi araszolások során, hogy még az erő kihasználását is ellensúlyozza. Így aztán nem baj, hogy csak 43 literes a benzintank, a hatótáv simán 600 kilométer felett alakul.
Azonban amikor már azt hinnénk, a Toyota végre megcsinálta az igazán kívánatos, vagány hibridet, akkor elszúrnak pár kötelező mutatványt. Nem csak a hátsó ülés volt ugyanis kényelmetlen, de az első sportülésben sem találtam meg rendesen a helyem, részben a csak fel-le állítható, és túlságosan előre türemkedő fejtámla miatt, részben mert valami gyösz a kárpit alatt nyomott, pont középen a derekamnál. És legalább ennyire zavaró, hogy bár a motor halk, egyéb tekintetben zajos a Corolla utastere, a kerékzaj és a szél is bejön nagy tempónál, és amikor válaszul felhangosítottam a gyári hifit, arról meg kiderült, hogy kellemetlenül, csúnyán szól. A digitális műszerfal önmagában akár jó fejlemény is lehetne, de a Corolláé nehezen leolvasható katyvasz lett, annyi információt szórtak szét egyetlen kis téglalapon. A tízmilliós tesztautóból hiányzó navigáció miatt meg csak azért nem panaszkodom, mert akkor is a telefonét használom, ha van.
Ezek apróságnak tűnhetnek, de ennyi pénzért tele a piac olyan kocsival, ahol semmi ilyesmi nem zavar. Papp Tibi már a bemutató kapcsán megírta, hogy Koreából jönnek az igazán kellemetlen ellenfelek, és nekem, ahogy ebben a kocsiban ültem, folyton a Kia Ceed GT járt a fejemben. Annak 1,6-os turbója csak kevéssel erősebb, tekinthetjük ellenfeleknek őket a csinos, sportos, de még nem forró ferdehátúak piacán, és bár a Kia majdnem három literrel többet evett, egyébként leveri ezt a Corollát, mint vak a poharat. Nem utolsó sorban azzal, hogy ugyanígy felszerelve egymillióval olcsóbb, ami azt jelenti, hogy csak az első harmincezer kilométer után kezd megtérülni a hibrid fogyasztáselőnye. De ennyi pénzért már a Focus vagy a Golf is rendes hátsó futóművet ad valami erősebb motorral, és akkor a mindjárt befutó Mazda 3 Skyactiv X-ről még nem is beszéltünk, pedig az éppen szintén 180 lóerős hirosímai még jól is fog fogyasztani állítólag. Mindezzel csak azt akarom mondani, hogy ez egy irgalmatlanul harcias szegmens, tele bivaly vetélytársakkal, így hiába mondhatjuk apróságnak a Corolla hibáit, a többiek még ennyit sem rontanak.
Szóval a Toyota hiába csinálta meg tényleg kiválóra ezt a hibridhajtást, annyira erős a verseny, hogy szerintem csak az vesz ilyet, aki másba nem hajlandó beülni. Egyetlen szerencséjük, hogy a hibridség és a Corollaság külön-külön is megrögzött fanatikus vásárlók táborát mozgatja százezerszámra, a kettő együtt tehát biztosan hoz vevőket a házhoz. És mivel a hajtás tényleg jó, ezek a vevők bizonyára elégedettek lesznek. Úgyhogy tulajdonképpen mindegy is, hogy nekem, aki egyik hívószóra sem ugrom, tetszik-e vagy sem.
