Kovács József, a legenda
Használtteszt: Nissan Note 1.4 – 2009.
A Nissan Note megjelenésekor tetszést aratott nálunk is, de újként pont azoknak nem volt rá pénze, akik a leginkább keresik az ilyen hétköznapi csodákat. Ma viszont az egyik legkönnyebben eladható használt autó.
Sajnos Magyarországon borzalmas a műszaki kultúra. Annál már csak anyagi lehetőségeink felmérésében vagyunk gyengébbek, a kettő metszetében kuncsorognak rátarti X5/Q7/ML-tulajok használt abroncsért a gumisnál. Tehát amikor garanciaidőn messze túl járó autót vennénk, mindenkiben ott dolgozik a félelem, hogy a bonyolultabb, drágább karbantartások elmaradtak, vagy okosba' oldották meg őket. Na, emiatt van akkora ázsiója a kisköbcentis, szívó benzinmotoroknak, lehetőleg Japánból, hiszen általában olcsó és egyszerű a karbantartásuk, így jobbak az esélyei, hogy az előző tulajok megtették, amit kellett. Vagy legalább nem tudtak nagy kárt csinálni.
Bizonyára ez az egyik mozgatórugója, hogy ennyire népszerű a Nissan Note lassan öregedő első generációja. A nálunk 2006-ban bemutatott, 2013-ban leváltott típus a Renault-Nissan B platformjára épült, mint a kortárs Micra (K12), illetve Renault Clio és Modus, meg még egy rakás másik típus. De nem is ez a lényeg, hanem hogy tőröl metszett japán motorkínálattal hívogat, hiszen már a belépő 1,4-es (CR14DE) is 88 lóerős, ami egy városi autóba bőven elég. Különösen, hogy ezt még csak az Euro IV zabolázza, nem a VI fojtja. Ha pedig mégis keveslenénk, ott a big block, az 1,6-os HR16DE, 110 pacival. Mivel az autó tömege csak 1,1 tonna, ekkora ménessel az óvatosabb duhajok már-már sportkocsinak érezhetik.
Valójában azonban a Note nem igényli a sok lóerőt, a belépő motorral tökéletesen kiadja a zamatát, amit jól illusztrál, hogy e szavak gépelése pillanatában 113 első generációs Noteból csak 13-at hirdetnek 1,6 literes motorral. Meg tizennyolcat 1.5 dCi-vel, de aki városi kisautót dízellel vesz, az meg is érdemli, hogy szívjon.
Csabi barátomék 2009-es családi, gyorsreagálású bevetési járműve is a kisebbik négyhengeressel érkezett, bár megvették volna ők az 1,6-tal is, a döntő érv ugyanis a futásteljesítmény volt: az újkora óta magyar autóba első tulajdonosa mindössze tizennyolcezer kilométert tekert 2017. tavaszáig. A karbantartást viszont nem sajnálta a kocsitól, így elég volt a klímagázt feltölteni, és gyakorlatilag újszerű második autóval várhatták a harmadik gyerek érkezését.
Még ma is alig jár ötvenezer kilométer felett a számláló, szóval tizenkét éves kora ellenére fiatalos ez a Note, és vezetés közben érezni is: feszes és pontos minden. Jó az úttartás, kellemes a rugózás, a váltó és a kormány, minden patent. A motor lelkesen húz, nem gyors, de gond nélkül elvan városi és országúti forgalomban, többek között az ötfokozatú manuális váltó viszonylag rövid áttételezésének köszönhetően. Autópályán viszont hangos, meséli Réka, a kocsi fő felhasználója. Persze baja nem lesz attól, ha forgatják, de kevésbé komfortos az utazás, mint egy nagyobb-csendesebb autóval. Ettől eltekintve azonban csak az előnyeit sorolja, kezdve azzal, hogy bár alacsony termete miatt korábbi autójában párnán ülve vezetett, a Note-ban erre semmi szükség, mert elég magasra felhúzható a vezetőülés.
Az igazi truváj azonban a praktikum. Elöl sok a pakolóhely, mély a kesztyűtartó és még a fedele is zsebes, sőt a 2009-es ráncfelvarrás utáni kocsikban az első utasülés párnája felhajtható, alatta doboz lakik. De már a 2006-os megjelenéskor sem titkolta különösebben a Nissan, hogy a Honda Jazz volt a célkeresztben, tehát a Note hátsó ülése trükköt tud: sík felületre építették, és sínen tologatható előre-hátra. Ráadásul döbbenetesen széles tartományok között! Ha teljesen hátul van, akkor tánctérnyi a lábtér, de még van mögötte 280 liternyi raktér, ha viszont totál előre húzzuk, a gyerekek akkor is elférnek, viszont hirtelen 437 literre ugrik a csomagtartó. Amit amúgy egy teherviselő polccal két szintre oszthatunk, de Réka nem használja, mert könnyebb így telepakolni.
Szóval a Note babakocsihoz, iskolatáskához, sporteszközökhöz tökéletes, Réka háromgyerekes napi iskola-óvoda köreit hibátlanul kiszolgálja, és persze parkolni is könnyű vele. De természetesen viszi a rotációs kapát meg az ásót-gereblyét is a telekre, ha valaki erre keresné – egy kis mindenes. Új autóként ezek nem különösebben fényesen ragyogó képességek, amikor anno teszteltük, felmerült, hogy hiába tágas hosszában, széltében viszont keskeny az utastér a kisautós alapok miatt, illetve hogy nem állítható a kormány ki-be, csak fel-le. De a használt piacon inkább az számít, hogy nem csak praktikus, de meglepően tartós igásló az Angliában gyártott Nissan.
Azonban ez nem jelenti, hogy teljesen hibamentes lenne. Balló Marciék keze alatt számtalan Note fordul meg, most is volt a telepen pár, úgyhogy élőben mutatta azokat a pontokat, amire figyelni kell. Például az átlagoshoz közelebbi futásteljesítmény mellett már jellemzően megkopnak a műanyag kormányok, illetve a rozsda sem kerüli el teljesen. A motortérben érdemes ellenőrizni a rugótorony tövét, ahol megülnek a falevelek és beindulhat a korrózió. A futómű alapvetően jól bírja, de ilyen életkor mellett már ez nem elég, előfordul, hogy a toronycsapágy cserét kér, sőt a rugó is törhet. De beszéltem Nissan szakszervizben dolgozó szerelővel is, aki ezeken kívül megemlítette az első futómű segédkeret szilenteket és a lengőkar hátsó szilenteit is. Az életkorra figyelemmel normális dolog, hogy a futómű karbantartást kér, ez tehát nem hiba, de aki most indul Note-ot venni, erre érdemes készülnie.
Alkatrész megnevezése | Alkatrész márkája | Webshop bruttó kisker ár |
Első féktárcsa (db) | Textar | 16 525 Ft |
Első fékbetét (garn.) | Aisin | 10 856 Ft |
Lengéscsillapító (első, db) | Bilstein | 40 344 Ft |
Toronycsapágy (első, db) | Monroe | 10 325 Ft |
Toronyszilent (első, db) | Monroe | 17 628 Ft |
Vezérműlánc készlet | BGA | 64 814 Ft |
Olajszűrő (db) | Valeo | 2 314 Ft |
Levegőszűrő (db) | Valeo | 2 647 Ft |
Pollenszűrő (db) | Fram | 4 515 Ft |
Motorolaj (4 liter) | 5W-30, Castrol | 19 241 Ft |
A szerelő a motorokat is nagyon dicsérte, különösen az 1,6 literes teljesen problémamentes. Arra az egyre kell figyelni, hogy az 1,4 literes vezérműlánca megnyúlhat kétszázezer kilométer után, vagy akár sokkal hamarabb, ha rossz olajjal, ritka cserével kínozták. Emiatt rosszul, vagy egyáltalán nem indul a motor, de katasztrófa nincs, csak láncot kell cserélni, a teljes művelet munkadíjjal, gyári alkatrészekkel és kiegészítő tömítésekkel olyan 170-180 ezer forint. Érdekes azonban, hogy nincs gyári csereperiódusa a láncnak, ezt tehát vásárlás előtt érdemes ellenőriztetni, vagy elővigyázatosságból azonnal megcsináltatni – a szakszerviz oszcilloszkóppal méri ki, szinkronban van-e a főtengely és a vezérműtengely.
Nissan Note 1.4 (2009) forgalomba helyezési költségek [Ft] | |
Eredetiségvizsgálat | 17 000 Ft |
Vizsga | 27 000 Ft |
Regisztrációs adó | 40 300 Ft |
Vagyonszerzési illeték | 29 250 Ft |
Forgalmi | 6 000 Ft |
Törzskönyv | 6 000 Ft |
Rendszám | 8 500 Ft |
Kötelező biztosítás (éves, 30 éves vidéki férfi, 13 éves jogsi) | 41 760 Ft |
Gépjárműadó (éves) | 12 025 Ft |
Szintén az 1,4 literes sajátossága, hogy a termosztátház fedele nem szigetel, csak maga a termosztát, tehát ha ez elöregedett, vagy nem gyári minőségű a cserealkatrész, szivároghat a hűtőközeg. A szerelő szerint a Renault-eredetű váltóban is érdemes időnként kenőanyagot cserélni, illetve előfordulnak még elhalálozó lambda szondák, továbbá a csomagtérajtóba átvezető kábelköteg megtörhet, ha tehát elektromos problémát érzékelünk egy Note-ban, ezeknél érdemes kezdeni – és aztán nagyjából ennyi. A spritmonitor szerint 6,6 liter az 1,4-es átlagfogyasztása, és az 1,6-os sem sokkal szomjasabb, ennyiből azt hiszem mindenkinek összeállt a kép: ez bizony tényleg nem kér semmi extrát az emelt szintű praktikumért cserébe.
A Note 2006-ban elfogadhatóan biztonságosnak bizonyult az EuroNCAP töréstesztjén, bár függönylégzsák akkor még nem védte az utasok fejét. Összességében négy csillagot szerzett az ötből, mert a műszerfal alsó része sérülést okozhat láb- vagy medencetájékon, illetve a tesztelt kocsikban nem működött tökéletesen az Isofix gyerekülés rögzítő fül – ezt a Nissan utána javította. Oszlopnak akkoriban még nem csapták a kocsikat, gyalogosvédelmet viszont már értékelték, melyből az derült ki, hogy a legjobb esélye annak van, akit pont középen talál el a Note orra, mert a motorháztető szélei kemények.
A Note tehát nagyon szépen öregszik. Tuningolni ugyan nem nagyon lehet, a sportosság, a vagányság messziről kerüli, de hétköznapi igáslónak remekül beválik. És így, 10 éves kor körül már abban az árkategóriában mozog, ahol sokan keresnek itthon ilyesmit. Nagyon úgy tűnik, hogy nem csupán felfújt lufi a csendesen csordogáló Note-divat, de valódi alapokon nyugvó tipp, amit kis odafigyeléssel bárki megjátszhat, és akkor lesz egy hasznos és olcsón megtartható kis doboza. Bár többen választanának ilyen reális elvek mentén autót.
Hiába korosodik, azért akad bőven Note a Jóautók kínálatában is!
Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.