Úgy áll rajta a lemezekből szabott sportzakó, mint semmi máson, mellé olyan magabiztossággal mozog, mintha könnyed léptű bokszoló volna. Csak dobná le a szakadt tornacipőt, bírná zihálás nélkül a háromperces menetet.
Szívem szerint órákon át nézegetném egy sárgálló fényű állólámpa mellé támasztott, recsegő tölgyfa parkettán álló, skót kockás karosszékből, annyira gyönyörű a Jaguar XF. Ez a sötétkék limuzin annyira kiragyog a hétköznapi forgalomból, mint sportzakós, aranyórás úriember a szombat reggeli piac nyüzsgő forgatagából. Pedig nem holmi kivagyi aránytalansággal hívja fel magára a figyelmet, hanem a végtelenül finom stílusával, ami miatt öröm felfedezni az ékszerként hordott részleteit.
Öröm volt ránézni miután leparkoltam, mert nincs az a batár szabadidő-autó, ami leárnyékolná a szűretlen esztétikáját. Nagy volt az út a Willendorfi vénusztól Méloszi Aphroditén át Cindy Crawfordig, de a tökéletes nő képével szemben van, ami nem változik. Tényleg olyan a hosszú, izmosan domborodó gépháztetejével, a hátsó tengelyre terhelt kabinjával, az egyenesre vasalt éleivel, mintha minden négyajtós örök szépségideálja volna. Azon csodálkoztam, hogy amíg parkolok, nem emelik talapzatra vagy húznak fel köré egy zöldellő angolkertet, formára nyírt sövénnyel és szökőkúttal.
Akik felfedezik az utcán, nem mutogatnak rá hevesen, mint egy piros Ferrarira, hanem elismerően bólintanak. Az aprótaplú kislány, csokival tömött tölcsérrel a kezében csak annyit mondott a fagyizó előtt pihenő Jaguarra: milyen szép autó. Ennél őszintébben aligha tudná bárki összefoglalni az XF formatervét. Innen is látszik, hogy Ian Callum mindig érzi, hová kell húzni a kortalan vonalakat, elég megnézni az XK-t, F-Type-ot vagy akár az Aston Martin DB7-est. Utóbbi annyira jól sikerült, hogy az új Vantage-ig fiókba se rakták azokat a skicceket.
Menet közben úgy játszik a fény az XF hűtőmaszkján, mintha a keverőpult hangsávjai volnának, a LED-es fényszóróiban tényleg van valami ragadozó nagymacskás, koncentrált agresszió. A pirosra pingált úszónyerges fékek, a színre fújt diffúzor imitáció és a lefelé konyuló dupla kipufogóvég viszont kilógnak a képből.
Nehéz évek mattítottak a Jaguar csillogó hírnevén, de mindet feledtetni tudja az XF, mert ehhez érezhetően feneketlen kútból merték a fejlesztési pénzt, aminek az lett az eredménye, hogy ez végre nem nyiszog, mint egy öreg könyvespolc, párhuzamosan futnak az illesztései, és annak ellenére jó vezetni, hogy 2,0 literes, négyhengeres turbódízel kerreg a szúrós tekintet mögött. Ahhoz, hogy visszaadja azt az álomképet, amit a fenséges gran turismók és sportos limuzinok festettek meg a Jaguarról, nem kütyük kellenek, hanem igényes műszaki alapok.
Nagyrészt alumínium a váza és csupaszon csak kicsivel több mint 280 kiló, amihez még temérdek alkatrész kell mire a mérleg kiadja az 1,8 tonnát. A felfüggesztése is csupa könnyűfémből készült, elöl kettős keresztlengőkaros futóműve van, hátul pedig háromlengőkaros. Talán ennek a zseniális hangolása miatt tagadhatna le az XF párszáz kilót, mert erőből tényleg csak annyi van, amennyi a méltóságteljes krúzoláshoz kell. A négyhengeres dízel XF nem az a karakter, aki kigombolja a mandzsettát, felhajtja az ingujját és nekiáll inasba tenni az egész kócerájt.
Ahogyan a trend lassan kivérezteti az arányos szedánokat és praktikus kombikat, a szigorodó normák pedig levadászták a feltöltött V6-ost, úgy fogyott el az XF körül is a levegő. Ahonnan korábban halkan vonyított a kompresszor, onnan ma már csak négyhengeres turbómotor hangja szólhat. Kis keserűség ez nekem, mert ehhez a formához (és a kombiéhoz is) nagyon illene egy selymesen duruzsoló, sokhengeres benzines vagy akár az a morajló sorhatos dízel az F-Pace-ből. Ez a 204 lóerős és 430 Nm nyomatékú dízel egész kulturált, a 48 voltos mild hibrid rendszere pedig ügyesen állítja le a motort, csak az újraindításkor rezzen kicsit. Lítiumion akksicsomagja a 450 literes csomagtér padlója alatt van, a szükségpótkerék szomszédja.
Hideg fehér és antracit bőrbe kötött belterének remek hangulata van, még az ezüst dekorbetétekkel együtt sem rideg. Ízlésesen díszített, kellemes illatú, kényelmesen tágas az egész utastér, az ajtókárpitokon és a műszerfalon végigfutó ív, a selyemfényű fém keretek és a mindenhol visszaköszönő minták mind igényes elemek, amikből árad a minőség. Semmi ropogás a tetőből, zörgés az ajtókárpit mögül, csak a masszív tömbszerűség.
Digitális az óracsoportjának elrendezése egész szabadon konfigurálható. Én maradtam a szokványos, kétórás elrendezésnél, de lehet sportosabb, középre rendezett fordulatszámmérős és navigációt mutató is. A központi érintőképernyő hajlított kijelzője 11,4 colos és hardveresen fejlesztették a frissítéskor, hogy szebb és gyorsabb legyen. A logikája először kacifántos, a működése pedig távol áll a Tesla vagy akár az MBUX felhasználói élményétől, de a Jaguar nem is a geek-eknek szól. Klassz viszont a klímapanel, melynek tekerentyűi húzásra és nyomásra váltanak funkciót, ez a beléjük integrált kijelzőkön egyértelműen látszik.
Budapesten keringve 9 liter környékén fogyasztott, az autópályán különösebb odafigyelés nélkül simán hozható a 6,5 l/100 km-s átlagfogyasztás. Vidéki utakon kirándulva és szerpentinen hajtva 7,3 liter lett az átlag. Innen azért látszik, hogy nem kell túl gyakran teletölteni a 66 literes tankot, így remek nyugodt utazóautó lehet az XF D200. Vezetéstámogató rendszerei nem túl hisztisek, de az adaptív, távolságtartós tempomat picit darabosan működik - ennél jóval természetesebben gyorsítanak és lassítanak akár a Mercik vagy BMW-k -, így inkább régimódi voltam és magam támasztottam a gázt, tekergettem a kormányt.
Vezetési élményéből tényleg csak egy kis erő hiányzik, mert a Jaguar XF-ben jó mélyen ülni, patent a vastag kormány, és úgy mozog, hogy felszabadító volt a tükörben látni a várost. Nagyon értenek ehhez az angolok, hiszen a lehetetlenül zöld tájban futó utak ott sem sokkal különbek néha, mint itthon. A Jaguar XF sportos, de a hitvány aszfaltot szépen kirugózza, könnyed hosszanti hajózással, méltósággal viseli az élesebb felütéseket.
Csodálatos balansza van, épp annyi feszességgel a futóművében, amennyitől lelkesebben, mindig nagyobb tempóval teszem rá a kanyar tövére, mert tudja és rendesen kívánja. Érezni, ahogyan rátámaszt az ívre, kigyorsításkor betapadnak a gumik és úgy igazán hátsókerekesen kitol a következő egyenesbe. Kormányzása nem csak azért jó, mert eszeveszett stílusos a kétszínű bőrbe csomagolva, hanem mert annyit mesél az útról, amennyit kell. Mint amikor a bárpult viszkispoharában olvad már a jégkocka, megvan a sztori lényege, de a közönséges részleteket a fantáziára bízza.
Reggelente kellemesen hidegek és hívogatóak is a váltófülek, de a 8 sebességes ZF automata itt is remekül, villámgyorsan teszi a dolgát, kár volna beleszólni, ha ennyire tökéletes munkát végez. Érdemi változást nem hoz az üzemmódválasztó sem, a komfortos és a sport mód közötti legjelentősebb különbség a pirosba boruló műszerfal. Távol áll tőle, hogy belepréseljen a perforált bőrbe, de lendületből autózva is jóízű, gépies lecsengésű. Kevés olyan nehéz, dízel limuzin van, amiből mosollyal lehet kiszállni egy lepencei kör után, de a Jaguar XF pont olyan.
16,8 millió forint a legolcsóbb Jaguar XF, mire ilyen sötétített ablakos, világos belsős, R-Dynamic csomagos, Meridian hifis limuzin lesz belőle, addigra kicsivel átlépi a 24 milliót. Hasonlóan felöltöztetett BMW 520d-t vagy Mercedes-Benz E 220 d-t sem mérik kevesebbért és bizonyos tekintetben mindkettő mellett bőven vannak ütős érvek a Jaguar XF-fel szemben. Jaguarból viszont nincs minden sarkon egy fehér M Sport csomagos, vagy vajszínű fóliába húzott a reptereken, végtelen sorokban. Az XF D200 lehet, hogy nem erős, nem ez a legokosabb, de nem is észérvekkel hódít, hanem az első megtett méterekkel és az eleganciával.
