Szereted a pénzt? A dízel BMW is!

Használtteszt: BMW 318d Touring (F31) – 2016.

2022.03.25. 06:06

Jó kiállású gép a BMW 318d Touring még bús ürességgel a világba tekintő halogén fényszórókkal, 16 colos felnikre szerelt ballonos gumikon tipegve, ebben a leplezetlenül felármentes fehér színben is. Nem kell sokáig hunyorítva nézegetni, hogy még így is előbukkanjon belőle a hátsókerekes kombi örömfaktora, de amíg te kis fogyasztással kivitelezhető hétköznapi örömöket látsz, addig a pénztárcád retteg a zsebedben.

Úgy tartják, hogy akkor csap meg igazán az idők szele, amikor egy újonnan még tesztautóként próbált autó évekkel később megjelenik a használtautó tesztjeid között, de a 318d-ben nem ettől érezni igazán az idő múlását. A hatodik generációs 3-as beltere ugyanis váratlanul hamar veszi fel a leélt hangulatot, mert nem kell folyamatosan 20 kilós kézisúllyal könyökölve koncentrált bicepsz gyakorlatokat végezni az ajtókárpiton ahhoz, hogy kiszakadjon a bőr rajta és méltatlanul néz ki a tempomat léptetőkapcsolójának gumija is, mely egyszerűen oszlásnak indul, ahogyan a háromküllős Individual bőrkormányt és az ezüstös váltógombot sem szívesen fogdossa már ilyen állapotban az, aki egy szinte új autót szeretne. Ezek apróságok, de mind a vezető keze alatt ássák alá a minőségérzetet, és egy 2016-os autóban kellemetlen jelenségek, ráadásul a silány anyagok tartóssága odafigyeléssel sem hosszabbodik jelentősen.

Kapcsolódó
És ha még rendesen meg is csinálnák…

És ha még rendesen meg is csinálnák…

Úgy látszik, egy BMW-től még mindig azt várja a nép, hogy a fémmunka legyen pazar, az elektronika csak a bónusz.

Utastere ebben a fapadosnál egy lépcsővel magasabb, Advantage felszereltséggel és szövetkárpitos ülésekkel nem a legfelemelőbb BMW, de kényelmes ülései vannak, csendes és nagyon jól használható, négy embernek pont kellemes méretű hely van benne. Távol áll a Nappa bőrrel műszerfalig bekötött, széles képernyős navigációs, állítható laphosszúságú sportüléses mindentbele 340i-ktől, de fogyasztást és más adatokat kiíró fedélzeti számítógép ennek a hagyományosan négyórás műszeregységében is van, az alap iDrive pedig Bluetooth-on vagy USB-n kapcsolódik a telefonhoz, hogy zenélhessen vagy kihangosíthasson.

Kapcsolódó
Egy BMW-nek ilyennek kell lennie

Egy BMW-nek ilyennek kell lennie

Ha a 3-as szériában egyesülnek a márka hagyományos értékei, akkor sok szempontból az M340i a paletta csúcsa.

Tolatóradar segít épségben tartani a lökhárítókat, ülésfűtés melegít a hideg téli napokon, kétzónás automata klímája hűt a nyári forróságban, szellőző pedig jutott a hátul utazóknak is. Végtelenül könnyen belakható autó a 3-as BMW, mert a vizes palacktól a mobiltelefonig mindennek dedikált helye van. Alaphelyzetben 495 literes csomagtartója van, melynek szériában elektromos mozgatású a fedele, ha pedig csak kisebb motyókat kell bedobni, akkor külön nyitható a hátsó ablak is. Amennyiben szükség van a nagyjából 1,5 köbméteres teljes kapacitásra, akkor a három részben dönthető támlákkal bővíthető a raktér, melynek elválasztóhálóját nem csak a második sor, de az első két ülés mögött is lehet rögzíteni.

Jó érzés ránézni a kézifékkarra és a hatsebességes kézi váltóra, mert azért ezek remek alapot adhatnak a mókának egy nyomatékos, hátsókerekes autóban, még akkor is, ha az éppen egy 318d Touring. Az F30-asok futóműve követi a megszokott építést, tehát elöl MacPherson, hátul pedig többlengőkaros a felfüggesztés és így a 16 colos felnikre szerelt pufi gumikkal szépen rugózza ki a töredezett aszfaltot vagy a Váci út változatos csapásait. Kanyarban ezzel már nyilván nagyobbat billen, mint egy M futóműves 3-as, 18-as felniken, de így is lelkesítő kanyartempóra képes a 318d, ha sikerült megőrizni a lendületet.

Mert a 2,0 literes, négyhengeres turbódízel 143 lóereje és 320 Nm nyomatéka (a modellfrissítés ellenére ebben még az van) inkább alkalmas a takarékos autózásra, mint az önfeledt veretésre. Rettenetesen jár a BMW négyhengeres dízele, hangja mintha bringaláncokat és fakockákat ráznék egy vödörben, cserébe viszont nem nagy művészet vele 5 és 6 l/100 km közötti átlagfogyasztást produkálni. Aki pedig az eldobható szívószálat is elmossa, az 4,5 literes átlaggal rúghatja rá a lengőajtót a Prius klubra.

Nem abban az értelemben van benne tűz, ahogyan egy fordulaton trombitáló sorhatos fűti a vezetőben a kanyarok utáni vágyat. A 318d-ben is éppen az az N47-es és B47-es kódú motor van, amelyek tűzesetei miatt a BMW visszahívási akciót hirdetett. A modellfrissítés előtti, N-es motorok a Totalcar rossz motorokat összefoglaló listáján is szerepel, de éppen egy 318d kapcsán a MűhelyPRN-ban is felbukkant már. Probléma, hogy fagyálló juthat ki a kipufogógáz-visszavezető berendezésének hűtéséből, mely az EGR modulban lerakódott korommal és olajjal keveredve a forró kipufogógáztól begyulladhat. Továbbá az olajos lerakódásokkal teli szívósor is megolvadhat, ami szintén tűzveszélyes. Ebben az N47-nél is nagyobb számban érintettek a frissebb B47-es motorok.

Önmagában is 100 ezer forintos tétel egy EGR szelep, a szívósort pedig érdemes 100 ezer kilométerenként megtisztítani - javasolja a Dunakeszin található AutoChris szerviz -, hogy a szívósort állító csappantyúk ne akadjanak. Ebben az autóban 135 ezer kilométer van, így könnyű kiszámolni, hogy ideális esetben mennyi van hátra egy ilyen műveletig. Többek között ezért is érdemes vásárlás előtt alaposan utánajárni, hogy az autó érintett volt-e a visszahívási akcióban és elvégezték-e rajta a szükséges karbantartásokat.

Visszahívások és szerviztörténet mellett kérdezd le a kinézett autót a TotálKár kártörténeti lekérdezővel!

Nagyban csökkentik a részecskeszűrő 200 ezer kilométerre belőtt élettartamát a rövid utak, a pótlása gyári alkatrésszel 450 ezer forint, az utángyártott is több mint 100 ezerbe kerül, kevésbé elegáns, de rövid távon a költséghatékonyság illúzióját megteremtő opcióként pedig ott a tisztítás. Szintén 200 ezer kilométer környékén illik vezérműláncot cserélni, ami ezekben a blokk hátulján található, ezért ehhez ki kell emelni a motort. Az N47-esek többféle lánccal készültek, a korábbi változatok maximum 150 ezer kilométernél cserések, a későbbiek kihúznak akár 250 ezer kilométert is egy legfőképpen autópályán futó autóban. Az ehhez kapcsolódó szerviz körülbelül 300 ezer forint. Ilyenkor érdemes cserélni a főtengely-ékszíjtárcsát, valamint továbbra is tartani a 10 ezres olajcsere periódust is jó minőségű olajjal és szűrőkkel.

Hátsó differenciálművében 90 vagy 60 ezer kilométerenként érdemes olajat cserélni, valamint az egyébként finoman váltó és megbízhatóan működő 8 sebességes ZF automaták nagyjából 120 ezer forintba kerülő olajcseréje is aktuális lehet 200 ezer után. Nem nehéz kiszúrni, hogy repkedtek a százezrek, és éppen ezért nem érdemes kongó malacpersellyel belevágni a 318d-be, mert az élvezetes vezethetőségnek és az alacsony fogyasztásnak is van ára. 

Biztonságos autó az F30-as sorozat, az EuroNCAP töréstesztje szerint nem csak a felnőtt utasok védelme (95%), de a hátul utazó gyerekeké (84%) is kiemelkedő, hanem a gyalogosvédelem és az asszisztens rendszerek is jól vizsgáztak, így megkapta az öt csillagot.

Könnyen megszeretteti magát még egy ilyen fapados 3-as BMW is, mert nem csak nagyon kézre áll mindene az utolsó kis gombig is, hanem mert anatómiájából adódóan is jó vele közlekedni a várostól az autópályán át a kanyargós országútig mindenütt, de az 5,3 milliós vételár csak az első lépés. Nem árt közel 1 millió forintot tartalékolni arra az esetre, ha 200 ezer kilométeren túl is élvezni szeretnénk ezeket az előnyöket.

Alkatrész megnevezése Márka Ár
Féktárcsa (első pár) TRW 34500
Első fékbetét szett Febi Bilstein 12300
Lengéscsillapító (első pár) Meyle 76800
Vezérműlánc készlet Febi Bilstein 33500
Kuplung készlet Luk 77890
Olajszűrő Bosch 4530
Légszűrő Valeo 3950
Pollenszűrő Valeo 4340
Üzemanyagszűrő Febi Bilstein 7840

A cikkben szereplő autót a CarNext by Leaseplan kínálatából választottuk.

Betűk és képek után nézz meg egy fekete BMW 318d Touring-ot a MűhelyPRN-ban, videón!

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, vizsgáltassa át szakemberrel!
Ismerje meg TotalCheck használtautó-átvizsgálási szolgáltatásunkat.

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.

Az oldalról ajánljuk

Ez nem utcai autó, gyerekek...
  • Belsőség

Ez nem utcai autó, gyerekek...

Volt szerencsém egy csak 250 példányban létező autót kipróbálni.

március 21., 17:27
Kamasuka még mindig őrzi a kincset
  • Tesztek

Kamasuka még mindig őrzi a kincset

Ez a Mitsubishi nem a Renault-tól, hanem egyenesen Japánból jön, és modern plug-in hibrid hajtásával van is keresnivalója a piacon.

március 21., 15:57
Laikus sztárvendég az Égéstérben!
  • Égéstér

Laikus sztárvendég az Égéstérben!

Marosi Viktor hangját sokan ismerhetetitek a rádióból és a Laikus című YouTube-csatornájáról, de mi is meglepődtünk, amikor megtudtuk, egy kabrió E36-ost pátyolgat otthon. Ezúttal nem a Rádió Caféban, hanem az Égéstér stúdiójában beszélgetünk.

március 21., 15:58
Itt vannak az első képek az új Alfa Romeo Stelvióról
  • Hírek

Itt vannak az első képek az új Alfa Romeo Stelvióról

Épp a hóban nyüstölik.

március 22., 08:45
Emberszerű robotok melóznak a Mercedes egyik gyárában
  • Hírek

Emberszerű robotok melóznak a Mercedes egyik gyárában

Egyelőre úgy néz ki, hogy nem veszik el az emberek munkáját.

március 22., 06:04
Kaliforniában már jóval könnyebb áramot tankolni, mint benzint
  • Hírek

Kaliforniában már jóval könnyebb áramot tankolni, mint benzint

A 700 ezer otthoni töltőhelyet nem számolva.

6 órája
Eggyel bővült a felejthető Alfák sora
  • Tesztek

Eggyel bővült a felejthető Alfák soraTeszt: Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale - 2025.

Van, aki vágyik Alfasudra, és biztos egy Arnát is őriznek valahol féltve. A Junior hibrid is lehet még valaki szerelme.

március 22., 06:04
Az Audi már tervezi a következő sportautóját
  • Hírek

Az Audi már tervezi a következő sportautóját

Erről Gernot Döllner CEO beszélt a gyártó egy financiális rendezvényén.

március 22., 06:04
Egy exeddel találkozni mindig nehéz
  • Technika

Egy exeddel találkozni mindig nehézMűhelyPRN: Toyota Avensis T25 1,8 – 2006.

Ez a Toyota a használtpiac egyik biztosnak mondott választása, most kiderül, mennyire az ennyi év után.

március 22., 06:03
Annyira rossz volt a Haas Ausztráliában, hogy a csapatfőnök azt hitte, elromlott az autó
  • Hírek

Annyira rossz volt a Haas Ausztráliában, hogy a csapatfőnök azt hitte, elromlott az autó

A csapat a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon egyértelműen a leglassabbnak bizonyult.

március 21., 06:10
Videó: vonuló mentővel ütközött egy autó Budapesten
  • Hírek

Videó: vonuló mentővel ütközött egy autó Budapesten

A mentő használta a megkülönböztető jelzést.

március 22., 11:28
Döbbenetes és szomorú, hogy még mindig milyen sokan nem kötik be magukat a magyar utakon
  • Hírek

Döbbenetes és szomorú, hogy még mindig milyen sokan nem kötik be magukat a magyar utakon

Nagyszabású közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartott a rendőrség, csatlakozva a ROADPOL által hirdetett akcióhoz.

március 21., 06:10
Mennyivel kell menni egy félmilliós bírsághoz?
  • Hírek

Mennyivel kell menni egy félmilliós bírsághoz?

Jelentősen túllépte a megengedett sebességet.

március 22., 10:28
Nem találok méretben megfelelő gumit a Hyundai-ra, eltérhetek a gyári mérettől?
  • Gumidoktor

Nem találok méretben megfelelő gumit a Hyundai-ra, eltérhetek a gyári mérettől?

A ritka Hyundai Velosterre ritka méretű gumi kell. Mehet rá keskenyebb vagy szélesebb is, vagy ragaszkodjak a gyári mérethez?

március 22., 12:14
Tavaly minden harmadik új autót Kínában vásároltak meg
  • Hírek

Tavaly minden harmadik új autót Kínában vásároltak meg

2024-ben világszerete összesen 74,6 millió autót gyártottak, ebből 23 milliót Kínában értékesítettek.

március 21., 14:31
Leállt egy kínai márka applikációja, a digitális kulcsosok nem jutottak be az autóikba
  • Hírek

Leállt egy kínai márka applikációja, a digitális kulcsosok nem jutottak be az autóikba

Ezért legyen nálad mindig a kocsikulcs.

március 22., 13:15
Alig hisszük, hogy vezetés közben mivel múlatta az időt egy toyotás az autópályán
  • Hírek

Alig hisszük, hogy vezetés közben mivel múlatta az időt egy toyotás az autópályán

A rendőrök is meredeknek gondolták a produkciót, és félre is állították a sofőrt.

március 21., 13:39
Teljesen új külsőt kap az új MG4
  • Hírek

Teljesen új külsőt kap az új MG4

A második generáció külsőre egy teljesen új modell lett.

március 21., 07:51
Még idén megérkezik Európába a BYD legolcsóbb villanyautója
  • Hírek

Még idén megérkezik Európába a BYD legolcsóbb villanyautója

Elég valószínű, hogy tízmillió forint alatt lesz.

március 21., 11:51
Veszélyes lehet az összes Tesla Cybertruck, mindet visszahívják
  • Hírek

Veszélyes lehet az összes Tesla Cybertruck, mindet visszahívják

Az egyik rozsdamentes acélpanel lerepülhet, ami életveszélyes sérüléseket okozhat.

március 21., 09:12
Jajj nekünk: üzemanyag-drágulást hoz a hétvége
  • Hírek

Jajj nekünk: üzemanyag-drágulást hoz a hétvége

Csak a szoki.

március 21., 11:07
Teslákat rongáltak, 20 év börtön járhat érte
  • Hírek

Teslákat rongáltak, 20 év börtön járhat érte

Terroristáknak minősítették a három elkövetőt, akik Molotov-koktéllal dobálóztak.

március 21., 09:45
Még a BMW-t is meglepte, mekkora a kereslet a kombi M5-ös iránt
  • Hírek

Még a BMW-t is meglepte, mekkora a kereslet a kombi M5-ös iránt

Erről Sylvia Neubauer, a BMW ügyfelekért, brandért és eladásokért felelős elnökhelyettese beszélt.

március 21., 12:32
Audi RS3 FL
  • Hírek

Audi RS3 FL

március 21., 14:43
Mitsubishi Outlander PHEV – 2025.
  • Tesztek

Mitsubishi Outlander PHEV – 2025.

március 21., 13:01
Alfa Romeo Junior
  • Tesztek

Alfa Romeo Junior

március 21., 11:25
álcázott Alfa Romeo Stelvio
  • Hírek

álcázott Alfa Romeo Stelvio

március 21., 11:17
Mercedes humanoid robotok
  • Hírek

Mercedes humanoid robotok

március 21., 10:08