Imádod? Felfordítja a gyomrod? Kipróbáltuk a Tömb-Hyundait!

Menetpróba: Hyundai Staria Hibrid

2024.11.21. 16:00

Az európai kisbuszpiacon külsősök ritkán rúgnak labdába, de a Hyundai is megérezte a vér szagát, ugyanazt, amit a Lexus: 50+ milliós ára ellenére annyian akarnak LM-et, mármint japán wabi-sabi luxus kisbuszt, hogy nem bírnak eleget gyártani belőle. A Hyundai jóval szerényebb, egy darab Lexus LM árából kettő darab Staria is kijön, LM Supreme-ből három is, pedig ekkora különbség azért nincs köztük. Jó hír az ínyenceknek, hogy a hibrid hajtás bevezetésével már nem kell a szürkeimportra hagyatkozni, Magyarországon is hivatalosan forgalmazásba kerül a koreai guruló Magnum, épp csak a pálcika hiányzik a közepéből.

Vigyázat, vállaltan elfogultak vagyunk. A szerkesztőségben testületileg bálványozzuk a Stariát, de közben tudjuk, értjük, elfogadjuk, hogy sok ember gyomrának nehéz a formaterv. A formaterv, ami az LM ellentéte: míg a Lexusnál igyekeztek a lemezekkel elrejteni az autó méretét, vagy legalábbis feledtetni a nézővel, hogy egy 20 köbméteres szobát lát, a Hyundai dizájnere, Joon Seo még rá is játszik, desztillálja az egyterűséget: a Staria egy tömb-Hyundai. Kiszögellés, orom semmi, ornamentika semmi, még a lámpákat is belerejtették a hűtőrácsba, egyedül a kerékjárati ívek színezik némileg az autó oldalát, két minimál vízgyűrű a 10 négyzetméternyi feszített víztükrön.

A Staria a töketlenség állóvizébe hajított blokktégla, de mint Hyundai kisbusz, nem előzmény nélküli: a H-1 több generációt is megélt, senkit nem hibáztatunk, ha nem emlékszik rá. Ellenben igen kevés autó rémlik, amit annyiszor bámultak volna meg a teszthét alatt, mint a Stariát a bemutató kétszer 45 percnyi tesztvezetése közben: először a 7 személyes Luxuryt, majd a sprődebb, személyszállító cégek számára vonzó 9 személyes Comfortot próbáltuk ki.

Kívülről a hűtőrács és az első-hátsó fényszórók alapján lehet legkönnyebben megkülönböztetni a két felszereltséget, a felniválaszték is más, belülről pedig, mármint a nyilvánvalón kívül, a sofőr előtti műszeregység és az első sor két ülése közti, rolós láda a legszembetűnőbb. A második sor fölött, a plafonon lévő kamera okos kiegészítő, ami nemcsak amolyan Mini-féle divatmarhaság, hogy szelfizni lehessen vele, valódi funkció társul hozzá: az első sorból a központi kijelzőn szemmel lehet tartani, mi történik hátul (gyerekekkel kimondottan hasznos), valamint a beépített mikrofon segítségével hátrafordulás vagy ordibálás nélkül lehet beszélgetni az utasokkal.

Kapcsolódó
Neomarxista leánygyermeket kívánok neked

Neomarxista leánygyermeket kívánok neked

A sportos Mini-SUV 1,8 tonnányi önellentmondás. Lehet ezen nyünnyögni, csak minek.

A Lexus valódi ellenfele a Staria Lounge Limousine lenne, ami elektromosan nyíló fellépőt, 20 centivel magasabb belteret, tetőre akasztott nagytévét és egyéb becses kiegészítőket jelent, de azt a változatot nálunk nem forgalmazzák. Ugyanígy nem kapható 3,5 literes V6-ossal, sem 2,2-es CRDi dízellel, az egyetlen választható hajtáslánc a full hibrid, ami egy 1.6-os T-GDi turbós benzinesből, egy 72 lóerős villanymotorból, egy 1,49 kWh lítium-polimer akkuból és a hatsebességes automatából áll. A 225 kombinált lóerő és a 367 Nm nyomaték tisztességesen elmozgatta az 2,2-2,3 tonnás autót, de hét, pláne kilenc személlyel, plusz csomagokkal várhatóan nem lesz ennyire fürge.

A hibrid más Hyundaiokból, például a Santa Féből ismerős lehet, a japán rendszerektől teljesen eltérően működik: nincs szuperokos eCVT-váltómű, a villanymotort a hatos automatába integrálták, mégis ugyanúgy hajlamos nagy gázadás mellett az érzékelt gyorsulástól függetlenül felbőgni, mint a Toyoták. Egy négyhengeres dízelnél kulturáltabb, de a hibridek között nem kiemelkedő a karaktere. Normál felhasználás mellett persze csak annak fog ez feltűnni, aki eleve tudja, mi az a hibrid, efemer taxiutak alatt nem lesz különösebben zavaró.

45 perc alatt nem lehet rendes fogyasztás-tesztet végezni, hivatalosan 8 literrel elvan a Staria, a budai hegyek és városi utak vegyesében sietve nekem 10-11 liter körüli értéket mutatott az autó, valós adatokat a rendes tesztelés után tudunk majd mondani. Csak hogy legyen mibe kapaszkodni, a Spritmonitor szerint a dízel változat 9 litert fogyaszt, aminél a hibrid elvileg takarékosabb.

Odabent a függőleges oldalfalak miatt óriási a hely, bőséges a fejtér és a három üléssor egyikében sem kellett nyakba húzni a lábakat – beszédes, hogy a Fülöp-szigeteken gyárilag kapható 11 üléses változatban. Az üléssorok sínen mozgathatóak előre hátra, a minimum csomagtér 117 liter, a maximum pedig 431. A 7 személyes verzió különálló ülései, főleg a kihajtható lábtámasszal szereltek kimondottan kényelmesek, a leghátsó sorba beszállást elősegítő elektromos előrehajlásuk viszont felfoghatatlanul lassú, vegytiszta komédia, ahogy az egész elektromechanikus aktust végigkíséri a kartámasz bőrborításának nyöszörgése.

A 9 személyes változat szövettel varrt padjai nem okoznak se negatív, se pozitív csalódást, de pohártartó és telefontöltő mindenhova jutott. Érdekesség, hogy a középső sor klímapanele nem a tető középen, hanem oldalt kapott helyet, ez akkor jelenthet gondot, ha hosszú úton pont az alatta ülő alszik, máshonnan csak az öv kikapcsolásával lehet elérni. Üveggel nem spóroltak, ideális városnéző autó lesz a Staria, a Bazilika kupolájától a padkán fekvő herbálosig mindent be lehet látni belőle.

Ár-érték-különlegesség arányban nagyon jó pozícióba érkezik a hibrid Staria, a 9 személyes 18,3 millióról, a 7 személyes luxusváltozat 21,8 millióról indul, de a cikk írásakor mindkettőhöz elérhető félmilliós bevezető kedvezmény. Valódi konkurenciát a jól beágyazott európai modellek, a Transporter/Multivan, a Tourneo, a Stellantis modelljei, esetleg a V-osztály jelentenek neki. Számottevő különbségek nincsenek a szegmensben, az átlagos kisbuszok mind 20 millió forint környékén mozognak. A Staria erőssége a Lexushoz mérhető különlegessége lehet, egyikből sem lesz tömegmodell, de azokat egytől egyig meg fogják bámulni.

Kapcsolódó
Egy elsuttogott bánzáj

Egy elsuttogott bánzáj

Bár a nép a limuzinformával azonosítja a luxust, aki érti a csíziót, kisbuszt vesz. Kipróbáltuk a 50 milliós Lexust, ami már itthon is megvehető.

Az oldalról ajánljuk

Piastri behúzta a mozgalmas Bahreini Nagydíjat, Verstappen csak a hatodik
  • Hírek

Piastri behúzta a mozgalmas Bahreini Nagydíjat, Verstappen csak a hatodik

Történésekben nem volt hiány a szezon negyedik versenyén, de Oscar Piastrit senki sem tudta zavarba hozni.

április 13., 18:58
Hatalmas a torlódás az M1-es autópályán, kerülőutat javasol az Útinform
  • Hírek

Hatalmas a torlódás az M1-es autópályán, kerülőutat javasol az Útinform

A tavasz általában az útfelújítások és karbantartási munkák időszaka. Ezt most a saját bőrükön tapasztalják meg az M1-esen haladó sofőrök.

április 13., 12:07
Villanyautó-kockázat: kimatekozták
  • Hírek

Villanyautó-kockázat: kimatekozták

Évente kevesebb mint 2 százalékos a mínusz.

április 14., 07:45
Olaj kéne a Volvóba, de Zambiában nem lehet kapni (itt élek)
  • Olajdoktor

Olaj kéne a Volvóba, de Zambiában nem lehet kapni (itt élek)

Afrikában egyáltalán nem árulnak olyan olajat, ami nekem kéne. Ilyenkor mi van?

április 13., 16:32
Kínai résztulajdon miatt nem fejleszti amerikai gyárát a Pirelli
  • Hírek

Kínai résztulajdon miatt nem fejleszti amerikai gyárát a Pirelli

Az Egyesült Államok vezetősége szeretné a fejlesztést, de nem nézi jó szemmel a kínai tulajdonrészt.

április 14., 06:09
12 év után újra kiosztott egy aláírást Michael Schumacher
  • Hírek

12 év után újra kiosztott egy aláírást Michael Schumacher

Egy jó ügyet támogat.

április 13., 12:54
Büntetővámok helyett minimumár bevezetéséről tárgyal egymással Kína és az Európai Unió
  • Hírek

Büntetővámok helyett minimumár bevezetéséről tárgyal egymással Kína és az Európai Unió

Kína köszöni a közreműködést Trump elnök úrnak.

április 14., 06:10
Hathengeres röfröfröf
  • Tesztek

Hathengeres röfröfröfTeszt: BMW 540d xDrive Touring

Édes kilók, luxusháj, disznómód megy a háromliteres dízel kombi.

április 13., 15:08
Alkudni, alkudni, alkudni! A próbaút alatt rángató váltó nem rejtett hiba
  • Közélet

Alkudni, alkudni, alkudni! A próbaút alatt rángató váltó nem rejtett hiba

Ha úgy érzed a vétel előtti átnézés során, hogy valami nem jó az autón, hagyd ott, keress másikat! A szavatosság ilyen helyzetben egyáltalán nem véd.

április 14., 06:08
Az F1-es Szaúd-Arábiai Nagydíj legnagyobb kérdései
  • Hírek

Az F1-es Szaúd-Arábiai Nagydíj legnagyobb kérdései

Minden okunk megvan azt remélni, hogy a 2025-ös futam is emlékezetesen alakul Dzsiddában.

2 órája
F1: 2029-ig biztosan nem térnek vissza a V10-es motorok, de utána még van remény
  • Hírek

F1: 2029-ig biztosan nem térnek vissza a V10-es motorok, de utána még van remény

Erre jutottak a sportág motorgyártói egy nagyszabású megbeszélés során.

április 13., 11:34
Rossz nézni, ahogy egy fa szétlapít egy Ford Kugát
  • Hírek

Rossz nézni, ahogy egy fa szétlapít egy Ford Kugát

A baleset durván néz ki, de akad jó hír is.

április 14., 11:43
Vámcsapás a villanyautókra: csak a villanyszámlán lehet spórolni
  • Hírek

Vámcsapás a villanyautókra: csak a villanyszámlán lehet spórolni

Megakaszthatja az elektromos autók térnyerését a vámcunami.

április 14., 10:04
Kényszerszünetet rendeltek el az egyik GM-gyárban
  • Hírek

Kényszerszünetet rendeltek el az egyik GM-gyárban

Nem alakul valami fényesen az átállás az elektromos kisáruszállítók használatára az Egyesült Államokban.

április 14., 11:07
44 ezer Audit hívnak vissza, a fél modellpaletta érintett
  • Hírek

44 ezer Audit hívnak vissza, a fél modellpaletta érintett

A probléma digitális műszeregységgel kapcsolatos.

április 13., 07:07
10 sportautó, amit neked kell befejezned
  • Vélemény

10 sportautó, amit neked kell befejezned

Karottával összegyűjtöttük azokat az autókat, amikből szimpatikus költségvetés birtokában ütőképes sportautót lehet faragni.

április 13., 09:35
Második legnépszerűbb autó a Tesla
  • Hírek

Második legnépszerűbb autó a Tesla

Megelőzte a Focust. Az élen pedig a Golf áll.

április 14., 08:49
Kamion és autó ütközött frontálisan az M0-son
  • Hírek

Kamion és autó ütközött frontálisan az M0-son

A baleset Törökbálint közelében történt.

április 12., 07:53
Vagány, molett macska
  • Tesztek

Vagány, molett macskaMenetpróba: Ford Puma Gen-E – 2025.

Az elektromos Puma papíron baromi ígéretes tárgy, de tényleg ott van benne a Ford legendás fűszerezése?

április 12., 07:04
Húsz év után cserélnénk családi Volkswagent, de mire?
  • Nepperűző

Húsz év után cserélnénk családi Volkswagent, de mire?

Ezúttal is hosszú távra tervezünk, 4-4,5 millió forint a keret.

április 12., 11:13
Végsebességet tesztelhetett egy félcédulás a 21-es főúton
  • Hírek

Végsebességet tesztelhetett egy félcédulás a 21-es főúton

Vagy a megengedett sebesség kétszeresét próbálta elérni.

április 12., 13:22
Elcseszte a gumis a forgásirányt, lehet belőle szálszakadás?
  • Gumidoktor

Elcseszte a gumis a forgásirányt, lehet belőle szálszakadás?

Négy új gumi közül egyet rosszul szereltek fel, de mentem már vele párezer kilométert. Sérülhetett a gumi?

április 12., 15:24
A McLaren is harcba száll a Le Mans-i 24 órás megnyeréséért
  • Hírek

A McLaren is harcba száll a Le Mans-i 24 órás megnyeréséért

Továbbra is hatalmas siker a Hypercar széria.

április 12., 10:08
Halálra gázolták a Magyar Közút egyik munkatársát
  • Hírek

Halálra gázolták a Magyar Közút egyik munkatársát

Sajókeresztúr közelében.

április 12., 14:32
Becserkésztük az új KIA EV3-at!
  • Tesztek

Becserkésztük az új KIA EV3-at!

Megérkezett egy újabb fontosnak vélt modell a pukkadásig duzzadt elektromos autó piacon. Külsőre is kellőképpen érdekes ahhoz a KIA EV3, hogy részletesebben is foglalkozzunk vele, mégis talán használat közben derül fény az igazi értékeire.

április 12., 16:06
Ti kértétek, kipróbáltuk: Renault Scenic 370 000-ért 😱😱😱 - Murvaélet Extra
  • Közélet

Ti kértétek, kipróbáltuk: Renault Scenic 370 000-ért 😱😱😱 - Murvaélet Extra

Ezt az autót ti kértétek, úgyhogy visszamentünk és leteszteltük.

április 13., 06:58
Újabb tanulmány jósol milliós áremelkedést az USA autópiacán
  • Hírek

Újabb tanulmány jósol milliós áremelkedést az USA autópiacán

Ezúttal a Goldman Sachs készült el a saját előrejelzésével, ami 2000 és 4000 dollár közötti drágulást feltételez.

április 13., 07:01
Két hét után tréleren, de Csabi szereti a Model 3-at
  • Technika

Két hét után tréleren, de Csabi szereti a Model 3-atMűhelyPRN: Tesla Model 3 Long Range – 2019.

A Model 3 a használt villanyautók egyik legjobb ár/érték arányú választása, hibái viszont lehetnek, amikre lehet költeni a pénzt. Guru az adásban!

április 12., 12:01
MG Cyber X
  • Hírek

MG Cyber X

április 12., 13:16