Egzotikum tömegméretekben

Az A4-es méretezésénél alig törekedtek az alsó-középkategória lepipálására. A bő arasznyi különbség jótékony ugyan az önbecsülésnek, de ha a hátsó lábteret és a csomagtartót nézzük, az előny odaveszett. Ültem, dehogyis, kucorogtam 185 centi körüli utas mögött - mondhatom, büntetésnek éreztem a pár percet. Inkább vessenek a tömlöc legszűkebb zárkájába, mint ezzel utazzak langaléták társaságában.

Ha nem is túl nagy, legalább fantáziadús lehetne a megjelenése. Az izgalmas, formabontóan gömbölyű 80-as után az arculatfelelősök úgy vélték, az átlagba olvadás szélesebb vásárlóközönséget garantál. Biztosan. Így a szegény szakíróknak marad a marketingstratégák lózungjainak ismétlése: "letisztult forma, felesleges cicomák nélkül". Annyira jól sikerült a forma letisztítása, a cicoma eltüntetése, hogy a bemutatott autó legszínesebb részlete a tágulási tartály, az is a narancssárga hűtőfolyadék miatt.

Kívül elegáns sötétszürke. És egyeseknek ugyanúgy törvényszerű, hogy a belső semmiképp sem lehet világosabb a fényezésnél, ahogy a sötét pantallóhoz nem illik világos zakót viselni. Így aztán fekete és alig halványabb szürke váltogatja egymást. Tudom, hogy ezért a legnépszerűbb középkategóriás vállalati jármű a józan németeknél.

De kérem, miért kell minden autózásnál az eltávozottakra emlékeztetni a halotti lepelből szabott üléshuzattal? A feloldhatatlanul gyászos hangulat miatt nem mernék élénk színű wunderbaumot választani a belső tükörre. Hawaii mintás ingben, bokát-térdet szabadon hagyó rövidgatyában szintén illetlenség lenne beülni.

Az anyagok minőségére és a kényelemre nemigen panaszkodhatunk. Talán a kissé megereszkedett üléskárpit utal arra, hogy már nem a 15-20 éves életciklus lebegett a tervezők előtt. Sehol semmi meglepő, viszont szokatlanul egyértelmű minden berendezési tárgy funkciója.

A felszereltség megfelelő: automatikus vezérlésű klíma, elektromos ablakok (kettő), gyári hifi (kazettával, hm), villanytükrök, légzsákok, ABS stb. Nem mondom, maradt kipipálatlan tétel az extralistán, de szerencsére régen volt, amikor az Audi alapverzióiban szinte csak a kormány és a pedálok voltak nem felárasak.

Közbizonytalanság

Az Audik legendásan kapósak, nemcsak az új- és a használtpiacon, de a tolvajok körében is. Bár az A4-es összes változatát gyári indításgátlóval szerelik, az annyit ér, mint halottnak a csók. Viszik az utcáról, lopják garázsból, csaklizzák plázaparkolóból. A tulajdonosok vagyonokat költenek a megelőzésre, a járművédelmi iparág jórészt a VW-konszernen virágzott fel. Ennek ellenére - sőt biztosan vannak, akik ezért ("ha lopják, csak jó lehet") - a vásárlók rendületlenül ragaszkodnak a márkához.

Nos, úgy kell nekik. Tesztautónk nemrégiben gazdát cserélt; könnyen el tudtam képzelni az első számú gépkocsink évi bő harmincezer kilométeréhez. Ismertem makulátlan múltját, az ár kecsegtető volt: napokig hánykolódtam elalvás előtt, olyan jó vételnek tűnt. De egyetlen nyugodt éjszakám nem lett volna, ha a nyílt utcán tárolom.

Vicces, ahogy megjelenésekor (és azóta folyamatosan) az A4 Avantra a sportos jelzőt próbálják ráhúzni. Jó, mostanában akadt durvább tréfa az autóiparban (hogy csak a merevtetős kabriókat vagy a limuzinnak nevezett ötajtós buszocskákat említsem), de hogy sportos legyen egy kombi, mégiscsak ellentmondás. Nem is az, szerintem. Sok holmit elnyelő, jó megjelenésű hasznos jármű. Ez alól nem menti fel az sem, ha árufeltöltés helyett a golffelszerelés hurcolása a dolga.

Könnyű elfeledni a bánatos miliőt, ha a statikus leírást a menetpróba dinamikájára cseréljük. Jelen A4-es a leggyengébb, 90 lóerős dízelmotorral bír, emellett automata váltóval nehezítik erejének fitogtatását. Ennek ellenére kimondottan jól gyorsul, és a végsebessége is megfelelő. A gonosz számadatok ellentmondanak (valami 13-14 sec nulláról százra, illetve 175 km/h), de akkor a gyártó becsülte alá saját termékét.

A négysebességes váltó jó partner a fürge közlekedésben. Nem kapcsol eszetlen módon összevissza, pontosan ehhez a nyomatékhoz (202 Nm) és ehhez a tömeghez (~13 mázsa) találták ki. Ha úgy akarom, alig kétezer felett már rakja is a következő fokozatba, de nem korlátoz a virgonckodásban sem. Funkcióját egyszerűen, felesleges technikai flikflakok nélkül teljesíti. Ráadásul a kifinomult kuplung- és gázkezelést is a kézi váltóhoz ragaszkodók izzadtságos feladatának hagyja.

A legfontosabb érv a dízel mellett: átlagfogyasztása 6,6 liter. Nem a sohasem reprodukálható gyári adatok szerint, hanem valós körülmények között. Pedig nem könnyű, és a méréseket végző sofőrje sem bársonytalpú. Nem véletlen, hogy a magyarországi A4-park többsége gázolajjal jár.

A futómű olyan, amilyet elvárunk tőle. Van jobb, hogyne volna, hiszen a dögnehéz blokk hosszában, az első tengely vonala elé került. És ez az alulkormányozottság garanciája. Ettől eltekintve a próbaúton semmi meglepőt, kellemetlent nem tapasztaltam. A fékeknél sem. Friss jogosítvánnyal is beülhet bárki, ennél jobbat nehezen talál.

Sosem értettem, miért fizetnek jóval többet* az A4 vásárlói, mint amit a szűkös helykínálat és a szerény külső indokolna. A külcsínről a próba után sem zengek ódákat, de a legkisebb dízel és az automata váltó párosításából álló műszaki belbecs várakozásomat messze felülmúlta. Ha egy ókonzervatív szemléletű, a benzinmotorhoz és kézi váltóhoz makacsul ragaszkodó személyt kéne meggyőznöm szemléletének idejétmúlt voltáról, ez az autó ideális eszköz lenne. Jól megy, kényelmes és takarékos - csak a közbizonytalanság szól ellene.