Az összes ülés kényelmes, a hely temérdek. Szükség esetén a hátsók olyan elegáns tökéletességgel hajthatók össze, hogy a többi gyártónál felpofozták az összes ergonómust. Az ember meghúz egy kart, és ahogy előredönti a támlát, a fejtámlák lekókadnak, az alsó ülőlap hidraulikusan felemelkedik, és egy makulátlanul kárpitozott, tökéletesen sík padló várja csomagokat.
A folyamatban az Accord lényege, a megszállott átgondoltság, a mániákus igényesség. A csomagtér krómperemétől a padlókárpitig olyan minőségű anyagok közé hajíthatjuk a cementeszsákot, amiket az autók kilencven százalékánál az utastérből is kispórolnak. Hihetetlen. És persze a padló alatt ott lapul a pótkerék, melynek kiemeléséhez nem kell félkézzel tartani a takarólapot, mert megáll magától. És mindkét oldalon van lámpa, nehogy pont rossz oldalra vetüljön árnyék. Meg elektromos csatlakozó.
A jószerivel példátlan összeszerelési minőség (jó, Lexusban és Mercedesben is van hasonló) elpusztíthatatlannak mutatja az Accordot. Ehhez jön a szerkezet iszonyatos masszivitása - nehéz ezt meghatározni, mert nincs gépzsír és lőporszag, mégis döbbenetes, micsoda tanknak hat belülről. Ennél tankabb már csak a szedán volt, a dobozforma egy keveset ronthatott a karosszéria merevségén, de a legtöbb vetélytársa még mindig tejfelesdoboznak érződik a Tourerhez képest.
A merev kasztni a jó futómű alapja, mint tudjuk, és az Accord futóművét a TCTV-s ámokfutás során már illendőn felmagasztaltam. A Tourerben elöl ugyanazt a kettős keresztlengőkaros megoldást találni, hátul viszont helytakarékoskodásból átalakították a multi-link felfüggesztést, a gátló kiköltözött a rugó belsejéből, az egész szerkezet laposabb lett. Mivel a kombi még nehezebb is, másként viselkedik, megfontoltabb, kényelmeskedőbb, kevésbé pengeéles, de még mindig remek. Ráadásul lecsillapodott a fenéktáncolási hajlam - a tévésztár négyajtós Accord készséggel körbejárta a hátával az elejét, amitől a hordárkivitel kedvesen tartózkodik.
A motorban semmi különleges, hacsak az nem, hogy ezúttal a rendes irányba forog, ami a Hondák közt relatíve friss fejlemény. 155 lóerős kétliterest a Hondánál még a titkárnőknek is tudni kell tervezni, mérnököt csak a 100le/liter fölé hegyezett motorokhoz alkalmaznak. Az I-VTEC vezérlés miatt elvileg alul is jól és egyenletesen húz, ráadásul tiszta és takarékos is. Ez majdnem mind igaz, alul normálisan megy és nagyon halk, de rendesen hajtani csak 4500 felett akar, és ekkor sem fog halálra ijeszteni senkit.
Egyszerűen pont jó, pláne a tökéletes váltóval, a tökéletes kuplunggal, a tökéletes fékekkel. Hangja nem sok van, de az is kellemes, minden jó, na. Kivéve talán a hifit, ami az autó egyetlen eleme, ami nem lényegesen jobb az átlagnál, épp csak jó átlagos. De a hifit megbocsátja az ember, ha egy hétig használ egy autót, és egyáltalán semmi de semmi rosszat nem tud róla mondani.
A felszereltség józan, van alapáron kétzónás, digitális légkondi, CD, 4 légzsák plusz függönylégzsák a belső teljes hosszán, ( 4 csillagos törésteszt ), plusz az apróságok. A képeken látható szép felni feláras. Mindezekért 6,5 millió forintot kérnek. Azonos teljesítményű motorral az ekkora kombik rendszerint minimum ennyibe, de inkább többe kerülnek, az Accord minőségét megközelítők pedig milliókkal drágábbak. A szintén kiváló Mazda6 a legközelebbi konkurens, de ha paraszthajszálnyival is, érzésre az Accord a jobb. Ha a saját pénzemen kéne a középkategóriából autót választani, egy percet sem tűnődnék. Az Accord kéne. A szedán. < >
