Teszt: Alfa Romeo GT 1.9 JTD 16V M-Jet

Szögezzük le rögtön az elején: aki azt meri állítani, látott már szebb autót a GT-nél, azzal most azonnal hajlandó vagyok kimenni a hóra, ott beszéljük meg a dolgot. Az Alfa GT-nél nincs szebb autó! Van ugyanennyire szép, de szebb semmiképpen. Isten áldja a Bertone Style Centret, hálás köszönet illeti őket minden apró részletért.

Éljenek a lapos szemek, a brutális, krómozott hűtőrács, az autó oldalába nyúló hátsó lámpatestek! Éljen a tiszta forma, a jó ízlés és az egyszerűség csodálatos elegye, a karosszéria domborulatainak tökéletes összhangja, a hivalkodó piros szín és az elegáns, bézs színű, finom tapintású bőr belső! Az ülések egyébként nemcsak szépek és kényelmesek, de az oldaltartásuk is példás. A GT három részre tagolt műszerfaláról minden információ azonnal leolvasható. Ha a birtokbavétel pillanatában nem tudom, hogy tesztautónkban egykilences dízelmotor kerreg, valószínűleg helyben szívrohamot kapok örömömben.

Akkor lettem volna a legboldogabb, ha a dizájn tökéletességét az autó minden egyéb részletében tükröződni látom, de sajnos nem ez történt, jöjjön hát egy-két kevésbé ömlengő mondat. Pontatlan, aszimmetrikus illesztéseket és sorjás műanyagokat találtam itt-ott. A biztonsági övet és az ülésfűtés kapcsolóját csak egyfajta speciális, komoly előképzettséget igénylő tornagyakorlattal értem el, a bal kéznek nincs túl sok helye, és a jobb is akadályba ütközhet, ha utast is szállítunk. Tárolórekesz gyakorlatilag nincs, a kesztyűtartót és a térképzsebet szó szerint kell értelmezni. Az ülés legalsó állásban sincs igazán mélyen, vagyis vezetési pozíciónk nem kifejezetten sportos. Felső határ a csillagos ég. A GT elvileg ötszemélyes, de a hátsó sorban még ketten is nehezen férnek el. Az elegáns kupéforma alatt a fejtér fogalma gyakorlatilag értelmezhetetlen.

A hátsó szélvédő épphogy létezik, a tolatás nem egyszerű feladat. Hátsó ablaktörlő nincs. A csomagtartó 320 literes, a sajtóanyag szerint "meglepő méret egy sportautótól". Ezt most azonnal jó hangosan nevessük ki együtt, hiszen a GT a 156-os platformjára épült, és kupéság ide vagy oda, nem kicsi autó. Példának okáért a Peugeot 406 Coupénak 390, a jóval kisebb Toyota Celicának 365 literes a csomagtartója.

Amiket idáig felsoroltam, mind olyan tulajdonságok, amikkel az embernek meg kell barátkoznia, ha sportautót vesz. Egy Nissan 350Z -ben vagy Opel Speedsterben még ennél is sokkal rosszabb a helyzet, de az ember elnéző, ha a kényelmetlenségért cserébe olyan vezetési élménnyel kárpótolják, amiért érdemes szenvedni. És ezzel a gondolattal el is érkeztünk ahhoz a ponthoz, ahol a szerző őszintén, lelke legmélyéből szól az olvasóhoz, és kifejti, hogy napokat tépelődött az autó valódi identitásán, de nem jutott dűlőre. A dízel GT sportautónak nagyon kevéske, személyautónak viszont a legkevésbé sem praktikus. A félig üres vagy félig teli pohár tipikus esete, és amíg a helyzet nem tisztázódik, tesztautónk minden tulajdonsága éppúgy lehet pozitív, mint negatív - minden nézőpont kérdése.

A választ nem én, a sajtóanyag adta meg. Azt olvastam, hogy "a GT minden részlete és teljes egésze is az Alfa Romeo félreismerhetetlen sportosságát sugározza", meg, hogy "teljesítménye és eleganciája egyaránt hamisítatlan Alfa Romeo". Kiderül, hogy a GT elegáns, kényelmes, de ízig-vérig sportkupé, hát akkor bánjunk vele ennek megfelelően. A dizájn, az elegancia - hála az olasz vérvonalnak - nem okozott csalódást, jár a maximális öt pont, menjünk tovább. Nincs túl nagy helyünk, de az autó alapjában véve kényelemes, az öt pont ezúttal sem vitatható. Ha a GT sportkupé, felejtsük el a néhány bekezdéssel ezelőtt említetteket, tesztautónk valóban jóval kényelmesebb, mint a legtöbb vetélytárs. Persze egy granturismóval már megint más a helyzet, kényelmi szempontból egy 406 Coupéval vagy Volvo C70-nel sem lesz gond. Végezetül vizsgáljuk meg a GT sportkupé menettulajdonságait. Lássuk a büszke márka ősi hagyományát, legbelső lényegét, és nézzük meg, mit takar a Cuore Sportivo - sportos szív - kifejezés.

Tesztautónk sportszíve egy új fejlesztésű, 150 lovas, 1,9 literes, tizenhat szelepes, M-Jet üzemanyag-ellátó rendszerrel szerelt, turbófeltöltős dízelmotor, legnagyobb teljesítményét négyezres, legnagyobb nyomatékát - 305 Nm - kétezres fordulaton adja le. Kifelé ugyan traktorhangot hallat, belül azonban kifejezetten sportos hangulatot áraszt. Az Alfa Romeo rájött, hogy amit nem lehet elrejteni, azt ki kell hangsúlyozni, vagyis nem arra törekedett, hogy megszüntesse a dízelzajt, inkább faragott belőle egy erőteljes, sportos hangszínt. Ha finoman bánunk a gázpedállal, a motor egészen háromezres fordulatig csöndesen jár, ott azonban megjön a hangja, és gyönyörűen szól egészen 4500-ig. Itt elmegy az ereje, tovább forgatni értelmetlen.

A GT-é a kategória egyik legjobb, legerősebb dízelmotorja - a BMW-nek már van kicsit nagyobb, kicsit erősebb, 163 lovas, kétliteres olajkályhája . Egyszer sem akart lefulladni, jól indul, nyomatékos, közvetlenül reagál a gázadásokra. Igazi mestermű, és a fogyasztása sem rosszabb a vetélytársakénál. Aztán az embernek eszébe jut, hogy sportkupé, de ha granturismo sem értem, miért van, hogy 9,6 másodpercet kell várni, hogy elérjük a 100 km/h-s tempót, és miért fogy el végleg az erő 180-nál úgy, hogy a gyár által megadott 209 km/h-s végsebességet már meg sem próbáljuk elérni. 180-tól 190-ig is több évet öregedtünk.

Az autó hangtalanul gördül, de 100 km/h-s tempónál már komoly szélzaj süvít, ami sportkocsinál le van tojva, granturismónál már baj, személyautónál egyenesen katasztrófa. A GT-ben elöl kettős keresztlengőkaros, hátul multilink rendszerű felfüggesztést alkalmaztak. Ha személyautó lenne, azt mondanám, remek a futóműve, ám sportkupéról lévén szó sokkal szőrösebb szívvel állok a kérdéshez. A GT útegyenetlenségeken elég jól csillapít, de sokkal keményebb egyszerű személygépjármű rokonainál. A kanyarokban mégis sportautóhoz méltatlanul billeg, terhelésváltásoknál kifejezetten esetlen, ráadásul minden göröngyön elpattog, vagy inkább ellibben.

Nem arról van szó, hogy a GT-vel ne lehetne egy jót autózni, de az élmény inkább limuzinos, vagyis sok olcsóbb, praktikusabb - igaz sokkal csúnyább - autóval is tapasztalhatunk ilyesmit. A kormány precíz, közepesen beszédes, a váltó pontosan, már-már japánosan szépen jár, bár a váltórúd kicsit hosszú, a hátramenetet pedig úgy elrejtették - nehogy valaki véletlenül hatodik helyett rükvercbe rakja -, hogy külön mutatvány beletalálni. A fékek nem rosszak, de a 3,2 literes motor 240 lóerejéhez már nagyobb tárcsák járnak, nem véletlenül.

Akármennyit nyüstöltem, valahogy nem tudtam hová tenni a fura szerzetet. Értem én, hogy az igazán brutális autó szerepét a Brerára osztotta a gyár, de ez sem magyaráz meg semmit. A GT lenyűgöző, brutális külsejéhez szerintem egyszerűen nem méltó sem az egyébként kiváló dízelmotor, sem a puha futómű. Akit elbűvölt a varázs, és vezetni is szeret, ne sajnálja azt a plusz négymilliót, ugyanez az autó egy gyári sportfutóművel és a V6-os motorral már biztosan megéri a pénzét. A kirakatba persze a dízel is megteszi, az legalább gazdaságos. A gyár nem hazudott a fogyasztással kapcsolatban, a 8,7 literes városi átlag tökéletesen megfelel a valóságnak, még lejjebb is szoríthatjuk. Kellemes kompromisszumként kipróbálhatjuk a 165 lovas kétliteres benzinest is.