Használtteszt: Ford Ranger XLT – 2008.

Egy rendes pickup munkára való, így kimondottan megörültem, amikor a Magyar Afrika Társaságtól kölcsönkaptuk a 2008-as Rangert. Egy ilyen autón látszik ugyanis igazán őszintén, hogyan öregszik a rendeltetésszerűen használt igavonó. Háromszázhúszezer kilométer nem a világ, ezt a saját autómról is tudom, de egy ilyen pickupnál valamiért úgy képzeltem, erőteljes használati nyomok között kell majd meglátnom a szépet.

Tévedtem, a Ranger első ránézésre, úgy tízlépésnyi távolságból szinte hibátlannak tűnik. Szalonfényt persze ne várjunk, de nincsenek csálén álló elemek, táblában málló lakkrétegről és vakulásig mattult fényszórókról sem tudok beszámolni. A dráma közelebb lépve is elmarad: a parkolás során szerzett horzsolásokon akad meg először a szemem, és a géptető sem kavicsfelverődés-szűz már. Viszonylag sok helyen pattant már le róla a festék, de gondos tulajdonos módjára mindenhol javítófestékkel orvosolták a problémát. Nem ugyanaz az esztétikai élmény, mint egy szép újrafényezés, de a célnak megfelel, és legalább nem fáj, ha újra lepattan.

Keresem a rozsdát, de egy-két vakpöttytől eltekintve nem találok rajta fogást, nem tűnik különösebben rohadósnak a Ranger. A hátfalon – vagy a plató ajtaján, ha úgy tetszik – már gazdagabban találni horpadásokat, és nincs krómos hátsó lökhárító, talán ennek köszönhetőek a kis gyűrődések a rendszámtábla két oldalán. Van viszont Carryboy felépítmény, ami jó szolgálatot tesz, ha olyan dolgokat szállítunk, amelyeknél nem kimondott előny, ha mondjuk megáznak. Igaz, a hozzá tartozó kulccsal nem sikerült bezárnom, de komplett kilincset zárral, kulcsokkal együtt 30 ezer forint alatt már kapunk hozzá.

Odabent sem kelti lelakott autó érzetét a Ford pickupja. Az üléseken nincs komolyabb kopás, szakadásnak nyoma sem, de a vezetőülés bal oldala árulkodik a tízezernyi ki-beszállásról. 

Mivel magasra ülünk, a mozdulatsor közben ránehezkedünk az ülés szélére, ami ennyi idő után meg is látszik rendesen. A bőr kormány és a váltógomb már az elhasználódás második fázisába ért, tehát nem fényesedik, hanem kopik, de ennyi kilométer után ez természetes, én egyelőre újra sem húzatnám.

A középkonzol ezüstös műanyagjáról azt képzelném, nagyon rondán öregszik, megfeketedik, kifehéredik vagy bármi. Nem volt igazam, közel tízévesen egy-két hajszálkarctól eltekintve még semmi baja. Más kérdés, hogy ez az mp3-as fejegység a maga szögletes valójában, téglalap-gombjaival nem a belső formatervezés csúcsa. A tesztautóba még manuális klíma is került. A négy villanyablakból a vezetőé automata, van még központi zár is – egy munkára befogott pickupnál ennyi extra éppen elég.

A kulcsot elfordítva az önindító kicsit lustán forgatja meg a 2,5 literes dízelmotort, de nem lehet ráfogni, hogy nehezen indulna. A Ford TDCI motorjainak nincs kimondottan jó híre, de ezt nem a kettőfeles alapozta meg, sokkal inkább a kilométermilliomos Mondeók kétliterese. A 143 lovas négyhengeres a német Spritmonitor felhasználóinak adatai szerint 9-10 liter gázolajjal jár el, amit nemcsak mozgási energiává, hanem melléktermékként zajjá is alakít. Egyáltalán nem lehet azzal vádolni, hogy csöndes lenne, de ha szem előtt tartjuk, hogy haszonjárműben ülünk, simán tűrésküszöbön belül marad.

Indulnék is, de nem találom a kéziféket. Reflexből jobb kézzel nyúlok magam mellé, majd az ülés bal oldalán keresgélek, de ott nincs annyi hely. Elektromos lenne, és gombbal oldanám? Fenét! A gyújtáskapcsolótól egy arasznyira ott ágaskodik egy akkora kar, hogy csak azért nem szúrja ki a szememet, mert nem hegyes. Pickupokban amúgy nem teljesen ismeretlen ez a megoldás, mégsem volt meg elsőre. Végre suhanunk, de a gázzal érdemes óvatosan bánni. Nem azért, mert padlózva elszabadul és nem tudnánk kordában tartani, hanem mert fölöslegesen forgatva inkább csak hangosabbak leszünk, mintsem gyorsak. Az erő közlekedni elég, és akkor sem jön zavarba a Ranger, ha megpakoljuk a platóját – a terhelhetősége egyébként egy tonna körüli.

Megmarkolom a váltógombot, és húzom a kettest, tolom hármasba – egy picit akadósan, de pontosan veszi a fokozatokat, átlagos Ford-váltónak tűnik. Közben viszont akár üresben, akár bármely sebességben vagyunk éppen, a karnak van egy jókora lógása. Ha 8-10 centit nem leng ki oldalirányban, akkor egyet sem. Mondom, a szűk értelemben vett kapcsolási érzet nem rossz, de itt azért már érezni az éveket és a kilométereket. De lényegében csak itt: a kuplung fogáspontja határozott, a féken sem érezni rendellenességet. A futómű nem zörög, bár a parkolóházba behajtva egy határozott fémes koppanást hallottam a kocsi aljáról, de se előtte, se utána semmit.

A Ranger a teszt előtt nem sokkal teljes átvizsgáláson esett át egy szakszervizben. Amit ott megállapítottak, nagyrészt összhangban volt az én tapasztalataimmal is. Egyrészt az akksi már elgyengült, emiatt forgatta komótosan a motort. Az olajra egy kicsit rá kellett tölteni, a hátsó csapágyak kicsit lógnak, a rendszámvilágítás és a helyzetjelzők pedig cserések. Ez azért egy lassan tízéves, valóban munkára használt pickupnál nem mondható hosszú hibalistának. A vizsgálat eredménye végiglapozható ide kattintva.

Hasonló korú Rangereket egyébként 2,3 millió forinttól találunk a hazai használtpiacon, és az már duplakabinos, összkerekes XLT kivitel. Ha már választékot is szeretnénk, inkább 2,8 millió körül kell nézelődni, míg a kínálat csúcsa már hárommillió fölött jár. Ebben az ársávban kifoghatunk hasonló évjáratú Isuzu D-Maxot, Nissan Navarát, Mitsubishi L200-at, esetleg Toyota Hiluxot is - éppúgy 2,5-ös dízellel, mint a Ranger.

Lehetséges költségek vásárláskor:
Vagyonszerzési illeték	68 900
Forgalmi	6 000
Törzskönyv	6 000
Eredetiségvizsgálat	20 000
Rendszám	6 000
Kötelező biztosítás/év (27 éves vidéki fiatal, 10 éves jogsi)	55 848

Személyautó helyett mondjuk biztosan nem vennék magamnak pickupot, hiszen ha csak alkalmanként kell a nagy raktér, egy kombival sokkal kényelmesebben utazhatunk, autószerűbb élmény az egész. Ha viszont egy mindenes munkásautót keresnék, aminek az sem akadály, ha olykor földútra, könnyebb terepre tévedek, akkor a Ranger egy megfontolandó alternatíva lenne.