Álmatag dinamizmus

A menetpróba adja meg a választ. A kímélő helyett a lelassult életmód a megfelelő kifejezés. A 92 lóerősnek mondott 1,6-os benzinmotor akkora vehemenciával mozgatja külső burkát, mint az utódok világrahozatala okán partra mászó óriásteknősé (Dermochelys coricacea coricacea). Komótosan bandukol; minek siessen, a föveny úgyis megvárja, hadd lazítsák fel előtte a túlbuzgók. Így van ezzel a 405-ös is: száz fölött jajveszékelést hallat a motortérből, kinek van szíve nagyobb tempóval vagy hosszabb utakkal gyötörni? Az utóbbi öt évben húszezer kilométert futott, természetes hát, hogy a '90-ben készült Peugeot állapota meghazudtolja a korát.

A 405-ösről sokan állítják, hogy csúnyácska, szögletes fémtömeg. Nem tudok meggyőző érveket hozni cáfolatukra, hacsak azt nem, hogy hasonlítsák össze a kombival. Mindjárt jobb a helyzet, ugye? A látszat ellenére a légellenállási tényezője egyáltalán nem szégyenteljes: 0,31. A kortársak közül az összehasonlíthatatlanul gömbölydedebb Audi 80, a Vectra és a Passat egy-két századdal jobb ennél. Az ék alakzat hasítja a levegőt, és még jobb lenne a helyzet, ha kevésbé tömpe orrot faragtak volna.

Amikor tervezték, még találkozhatott szerény törésvonallal a motorház és a szélvédő, illetve nem volt muszáj lecsapni a csomagteret. A 405-ös tehát hagyományos szedán formájú; még erősen illuminált állapotban sem téveszthető össze az eleje a hátuljával. Ennek gyakorlati előnye is van: késői utódjánál 27 centivel rövidebb, mégis 63 literrel több csomagot cipelhetünk magunkkal. Igen, manapság snassz 1. autóval nyaralni menni; 2. de ha mégis, önellátásra berendezkedni. Kezdek gyanakodni, hogy a tervezők egyetlen megkötése a csomagtartónál, hogy egy darab tenisztáska (a közepes, amiből divatosan kikandikál az ütő nyele) beleférjen.

Ha a külső nem is ad sokkal több esztétikai élményt, mint a T72-esé, a franciás belsőben vigasztalódunk majd. Nos, ez volt a pozitív előítéletre hozható legerősebb példa. Tegyük fel, váratlanul kiderül, hogy létezik egy vagyonos nagynéném Svájcban, de annyira dúsgazdag, hogy első számú célpontjává válnék egy bűnbandának. Becserkésznének, zsákot rántanának a fejemre, majd belöknének egy 405-ösbe, hogy elrekkentsenek valahol a váltságdíj kifizetéséig. A daróc fojtogatásában elővenne az allergiám, és a kemény szívű emberrablók rájönnének, hogy a holtan kevesebbet érek, mint élve, ezért levennék rólam a csuklyát. Biztonságuk veszélyeztetése nélkül tehetnék, mivel kiszabadulásom után a rendőrök kérdésére tétován vakarnám a fejem: "hát, fekete és szürke volt minden, kemények az ülések, és semmi extra; csak valami német autó lehetett."

Bizony, a Peugeot 405-ös nélkülözte a legendává vált franciás kényelmet, ráadásul körös-körül fantáziátlan fekete plasztikokat alkalmaztak. Hozzuk fel mentségül, hogy a piacot letaroló germán népautóhordák belseje is a fényt legkevésbé visszaverő színt hordozta; ez tűnt a növekedés biztos zálogának. Egyetlen jellegzetesség (a '92-es év modellfrissítéséig) az utasülés felől látható alienes műszerfal-kitüremkedés. Tökéletesen öncélúnak látszik, bőséges mennyiségű por marad rajta az átlagos törlő mozdulatok után. A második változat nélkülözi a púpot, viszont majdnem ugyanabban a fröccsöntő sablonban készült, mint a Passaté.