A General Motors büszkén jelenti: elindultak az első Chevrolet Bolt-szállítmányok a gyárból. Lesz Kaliforniai megrendelő, aki már idén kézhez kapja a Chevy Model 3-konkurens kis villanyautóját.

A Chevrolet villámgyorsan utána ment a Teslának, olyannyira, hogy előbb lett Model 3-direktkonkurens kisautója, mint a Teslának Model 3-asa. Pedig látszólag nagyon sokáig Elon Muskéknak állt a zászló. A Model S kezdeti sikerinek idején, 2013-ban már lehetett hallani egy S alá pozícionált villanyautóról, amiről '14-ben maga Musk beszélt, mint a vállalat új belépőmodelljéről. Aztán a 3-as bemutatóját sikerült idén tavaszig elhúzni, egy elemző pedig nemrég arról beszélt, a Teslának várhatóan leghamarabb 2017 végén sikerül beindítania a gyártását, és akkor sem lesz elég kapacitásuk, hogy megbirkózzanak az igényekkel. Eközben a Bolt, melynek koncepcióját 2015-ben mutatta be a Chevrolet már piacon van.
Hat évet is várhat, aki Model 3-at rendelt?
Jövőre sem jön még a kis Tesla, és ez még nem a legnagyobb probléma egy elemző szerint.
A Bolt gyártását néhány hete kezdte meg a Chevy a GM orioni gyárában, a Sonic-kal közös gyártósoron. A villanyautózás még nekik is szűz terep, de a jelek szerint a Teslánál gyorsabban csinálják. Yves Dontigny, az orioni gyár vezetője azt mondja, most, hogy elindultak az első autók az üzemből, az év hátralevő részén a kaliforniai megrendelők mellett több oregoni is megkapja autóját, jövőre pedig már full tempón szórják a Boltokat. Várhatóan az autó európai változata, az Ampera-e gyártása is felpörög lassan.

Az oldalról ajánljuk
- Közélet
Alkudni, alkudni, alkudni! A próbaút alatt rángató váltó nem rejtett hiba
Ha úgy érzed a vétel előtti átnézés során, hogy valami nem jó az autón, hagyd ott, keress másikat! A szavatosság ilyen helyzetben egyáltalán nem véd.
- Tesztek
Hathengeres röfröfröfTeszt: BMW 540d xDrive Touring
Édes kilók, luxusháj, disznómód megy a háromliteres dízel kombi.
- Olajdoktor
Olaj kéne a Volvóba, de Zambiában nem lehet kapni (itt élek)
Afrikában egyáltalán nem árulnak olyan olajat, ami nekem kéne. Ilyenkor mi van?
- Hírek
Kínai résztulajdon miatt nem fejleszti amerikai gyárát a Pirelli
Az Egyesült Államok vezetősége szeretné a fejlesztést, de nem nézi jó szemmel a kínai tulajdonrészt.
- Hírek
Villanyautó-kockázat: kimatekozták
Évente kevesebb mint 2 százalékos a mínusz.
- Hírek
A Jaguar még a villanyautók korában is életben tartja a legendás E-Type-ot
A mai napig nagy számú eredeti alkatrész áll rendelkezésre a legjobb esetben is 51 éves modellhez.
- Hírek
12 év után újra kiosztott egy aláírást Michael Schumacher
Egy jó ügyet támogat.
- Hírek
Hatalmas a torlódás az M1-es autópályán, kerülőutat javasol az Útinform
A tavasz általában az útfelújítások és karbantartási munkák időszaka. Ezt most a saját bőrükön tapasztalják meg az M1-esen haladó sofőrök.
- Hírek
Büntetővámok helyett minimumár bevezetéséről tárgyal egymással Kína és az Európai Unió
Kína köszöni a közreműködést Trump elnök úrnak.
- Hírek
Piastri behúzta a mozgalmas Bahreini Nagydíjat, Verstappen csak a hatodik
Történésekben nem volt hiány a szezon negyedik versenyén, de Oscar Piastrit senki sem tudta zavarba hozni.
- Hírek
Vámcsapás a villanyautókra: csak a villanyszámlán lehet spórolni
Megakaszthatja az elektromos autók térnyerését a vámcunami.
- Hírek
Kamion és autó ütközött frontálisan az M0-son
A baleset Törökbálint közelében történt.
- Hírek
Második legnépszerűbb autó a Tesla
Megelőzte a Focust. Az élen pedig a Golf áll.
- Vélemény
10 sportautó, amit neked kell befejezned
Karottával összegyűjtöttük azokat az autókat, amikből szimpatikus költségvetés birtokában ütőképes sportautót lehet faragni.
- Hírek
F1: 2029-ig biztosan nem térnek vissza a V10-es motorok, de utána még van remény
Erre jutottak a sportág motorgyártói egy nagyszabású megbeszélés során.
- Hírek
Kényszerszünetet rendeltek el az egyik GM-gyárban
Nem alakul valami fényesen az átállás az elektromos kisáruszállítók használatára az Egyesült Államokban.
- Hírek
44 ezer Audit hívnak vissza, a fél modellpaletta érintett
A probléma digitális műszeregységgel kapcsolatos.
- Hírek
Rossz nézni, ahogy egy fa szétlapít egy Ford Kugát
A baleset durván néz ki, de akad jó hír is.
- Tesztek
Vagány, molett macskaMenetpróba: Ford Puma Gen-E – 2025.
Az elektromos Puma papíron baromi ígéretes tárgy, de tényleg ott van benne a Ford legendás fűszerezése?
- Közélet
Ti kértétek, kipróbáltuk: Renault Scenic 370 000-ért 😱😱😱 - Murvaélet Extra
Ezt az autót ti kértétek, úgyhogy visszamentünk és leteszteltük.
- Gumidoktor
Elcseszte a gumis a forgásirányt, lehet belőle szálszakadás?
Négy új gumi közül egyet rosszul szereltek fel, de mentem már vele párezer kilométert. Sérülhetett a gumi?
- Nepperűző
Húsz év után cserélnénk családi Volkswagent, de mire?
Ezúttal is hosszú távra tervezünk, 4-4,5 millió forint a keret.
- Hírek
Végsebességet tesztelhetett egy félcédulás a 21-es főúton
Vagy a megengedett sebesség kétszeresét próbálta elérni.
- Hírek
A McLaren is harcba száll a Le Mans-i 24 órás megnyeréséért
Továbbra is hatalmas siker a Hypercar széria.
- Tesztek
Becserkésztük az új KIA EV3-at!
Megérkezett egy újabb fontosnak vélt modell a pukkadásig duzzadt elektromos autó piacon. Külsőre is kellőképpen érdekes ahhoz a KIA EV3, hogy részletesebben is foglalkozzunk vele, mégis talán használat közben derül fény az igazi értékeire.
- Technika
Két hét után tréleren, de Csabi szereti a Model 3-atMűhelyPRN: Tesla Model 3 Long Range – 2019.
A Model 3 a használt villanyautók egyik legjobb ár/érték arányú választása, hibái viszont lehetnek, amikre lehet költeni a pénzt. Guru az adásban!
- Hírek
Újabb tanulmány jósol milliós áremelkedést az USA autópiacán
Ezúttal a Goldman Sachs készült el a saját előrejelzésével, ami 2000 és 4000 dollár közötti drágulást feltételez.
