Teszt: Lexus LS600hL – 2008.

Még oda se érek, már gyúlnak a fények a kilincsek alatt. Kulcs természetesen nincs, csak a kártya a zsebben, érintésre nyílnak az ajtók. Már odabent is égnek a fények, finom hangulatvilágítással vár a szalon. A kormány a legfelső pozícióban, majd az indítógomb megnyomására tér vissza a memorizált helyzetbe. Nehogy egy felesleges kalóriánk is odavesszen: elektromos mind a fejtámla, mind a biztonsági öv magasságának állítása.

Vagy jobb hátra ülnék inkább, a VIP-szekcióba? Ott leengedett lábtámasszal, meredekre állított háttámlával vár a masszázsfotel, így kényelmes a beszállás.

Becsapom az ajtót – vagy én, vagy a sofőr, illetve dehogy kell csapni, épp csak oda kell simítani a kasztni mellé, majd az autó behúzza és rögzíti. Ezzel ki is zártuk a valóságot, innentől nem a világban, hanem a Lexus LS 600hL-ben, egy darabka földi mennyországban ülünk. A zaj, a kosz, a szmog odakint maradt, biztonságos, hihetetlenül kényelmes gubómban vagyok immár.

Egy ujj – általában nem a tulajé, inkább a sofőré, de hát most jobb híján az enyém – megnyomja a START gombot, kihunynak a fények, kigyúlnak helyettük mások, és már indulhatunk is, ha akarunk. Igen, valóban szokatlan a csend, de minek is zümmögne még a nagy V8, ha a finom elinduláshoz az akkumulátor, a villanymotor is elég.

Szóval most én vezetek. És milyen kedvem van? Gyorsan akarok menni, száguldani, érezni, hogy mindenkinél erősebb vagyok? Csak egy finom nyomás a telitalpas gázpedálon, és azonnal meglódul a bőven több mint kéttonnás test. Tétovaság, bizonytalanság nincs, se elöl, se hátul nem akar kitörni, hiszen mind a négy kerék kapaszkodik a talajba.

Természetesen alaphelyzetben kicsivel több erő jut a hátsó tengelyre, mert egy luxuslimuzinhoz ez illik, de ha kell, a Torsen-differenciálmű középen késedelem nélkül hozza-viszi a nyomatékot. Apropó, tudták, hogy a Torsen szabadalma 2003 óta a Toyota birtokában van? Megvették a Boschtól, csak úgy mondom.

A fék sem akármilyen, és nem csak mert jól fog. Hanem mert a pedálnak semmi köze munkahengerekhez, tárcsákhoz, pofákhoz, a jobb lábunk csupán egy számítógépnek üzen, hogy mennyire szeretnénk, ha fékezne helyettünk a Lexus. Elvileg akár a rádió hangerőgombjára is köthették volna a féket. (Félősek, nyugalom: ha hirtelen leszállna egy ufó, és szörnyű elektromágneses fegyverével minden villamosságot kiszipkázna az autóból, még mindig marad 27 (igen, huszonhét) vészfékezésre elegendő rendszernyomás a biztonsági pufferben.)

Kormányozni is tud magától a kocsi, naná, ez természetes. Ha akarjuk, a parkolássegítő rendszer menet közben folyamatosan szondázza mellettünk az út szélét, és felismeri, hol van akkora hézag, ahová befér a kocsi. Ilyenkor a központi érintőképernyőn kiválaszthatjuk, pontosan melyik helyre is akarunk beállni, elengedünk mindent, finoman nyomjuk a gázt, és a nagy bálna egyedül benavigál akár a járdaszegély mellé, akár két parkoló kocsi közé.

Autópályán pedig elvileg akár aludni is lehetne menet közben, hiszen a követőradar figyeli az előttünk jövőket, és fékez, ha ők is, gyorsít, ha ők is. Az LS460-ban lehet is aludni: a sávtartó automatika kamerái figyelik a csíkokat, és apró kormánymozdulatokkal köztük tartják az autót. A 600h-ban viszont muszáj ébren maradni. Egy másik high-tech cucc miatt. S hogy mi az? A következő oldalon kiderül.