Egyesek szerint bűn veteránokhoz hozzányúlni, mások szerint viszont épp elég szépre restaurált öreg autó maradt fenn, így a többihez bátran hozzá lehet nyúlni. Nagyszerű kiállású ez a 02-es BMW a kiszélesített karosszériával, amiből kihajították a négyhengeres motort és a helyére elektromos hajtás került.
Akksija házon belülről, egy i3-astól érkezett, a hátsó tengelynél lévő elektromotor azonban egy Teslától származik. Mivel a 02-es BMW még így is könnyű maradt, ezért 160 lóerővel is szépen szalad, egy töltéssel pedig úgy 200 kilométert tehet meg.
Legnagyobb varázslata azonban a TÜV, így nem kell rejtegetni sem, hanem hivatalos, akár mindennap használható rendszámos autó válik belőle az Econs átalakítása után is.
A címben nem voltunk elég pontosak: a Tesla stimmel, egy Model X áll a piros sarokban, a kékben viszont nem egy hagyományos értelemben vett tank, hanem egy CVRT (Combat Vehicle Reconnaissance Tracked - Lánctalpas Felderítő Harci Jármű) áll, ami még rendszámos is. Valószínűleg egy 4,2-es Jaguar sorhatos motor hajtja a CVRT-t, ami bár erőben biztos elmarad a Model X-től (ami még a villanymotorok instant nyomatékát is magánál tudhatja), de remélhetőleg nem lövünk le nagy spoilert, ha eláruljuk, a 2,5 tonnás Teslának esélye sincs a 9 tonnás lánctalpas ellen.
Könnyed szórakozástató kontentnek remélhetőleg azért jó lesz, de aki meg akarja kímélni magát az archetípusos amerikai taknyoktól, rögtön ugorjon a kötélhúzáshoz.
Három éve dolgoztuk fel Tinian furcsa történetét, egy szomorú évforduló pedig egy jó alkalom arra, hogy olvasásra ajánljuk annak, akinek akkor kimaradt. Kedvcsinálónak annyit, hogy ez az a csendes-óceáni sziget, ahonnan ma 76 éve felszállt az Enola Gay, majd ahova - miután ledobta a történelem első ledobott atombombáját Hirosima városára - visszaszállt. Már ezért sem érdektelen a hely, de ennél sokkal több van a múltjában és a jelenében. Például annyi magára hagyott futópályája van pár négyzetkilométeren, mint senki másnak a világon, és térképileg több köze van a manhattani úthálózathoz, mint bármelyik nagyvárosnak. Ha megjött a kedved, ide kattintva találod azt a bizonyos olvasnivalót.
A ralisport kilencszeres világbajnoka, illetve annak saját csapata eladja egyik versenyautóját, ami ugyan nem egy olcsó vétel, de egész más liga ahhoz képest, ahol a legendák által hajtott raliautókat adni-venni szokták: 159 ezer euró, azaz körülbelül 55,7 millió forint az ára ennek az R5-ös Peugeot 208-nak.
A rali-világbajnokság magasan legsikeresebb versenyzője, Sebastien Loeb egy ideje már nem a klasszikus ralisportban aktív (túraautózással, dakarozással, ralikrosszozással teltek az elmúlt évei), de nem szakadt el teljesen ettől a műfajtól sem. Saját versenycsapatának, a Sebastien Loeb Racingnek is vannak például ralis leágazásai, és annak a leágazásnak egyik kulcsautója volt évekig ez a 208 R5 T16-os.
A VF3CA5FS0EW035687 alvázszámú 208-as Loeb utánpótlás nevelésében volt fontos munkaeszköz. Az R5-ös szabályrendszer szerint épült Peugeot négy kerekét egy 1,6 literes, turbós négyhengeres hajtja 285 lóerővel, hajtásában és minden elemében egy szabvány 208 R5-ös. Az autó 2016-ban, a világbajnokság lengyel fordulóján debütált, attól kezdve a 2018-as szezon végéig folyamatosan munkában volt. Az értékén valamelyest az dobhat a hasonló 208-asok között, hogy Loeb maga is vezette, méghozzá győzelemre: 2017-ben nyert meg vele egy svájci versenyt felesége navigálásával.
A 208-as az elmúlt három évet a Sebastien Loeb Racing garázsában töltötte, de rajtra kész állapotban árulják: a pontos dokumentáció szerint a motorban 1450, a sebességváltóban 2450 versenykilométer van, a turbót 850 kilométerrel ezelőtt cserélték – mindhárom fődarab élettartamát 4000 kilométerben határozta meg a Peugeot Sport. Az autót nem gyűjtőknek szánják, mégis a luxusautós árveréseiről ismert RM Sotheby's a közvetítő. Loebék egyértelműen versenyzésre árulják, a csapat minden aszfalt és murvás beállítást, dokumentációt is átad hozzá, amit a három aktív éve alatt gyűjtöttek.
Bár épp a napokban derült ki, hogy a rendőrség az utóbbi időben mennyire passzívan használja a mobil sebességmérőit, az erről megjelent hírek után gyanúsan hamar megjelent egy közlemény a Police.hu-n egy bizonyos óbudai mérésről, ahol öt és fél óra alatt háromszáz gyorshajtót fogtak.
Illusztráció
A szokatlanul szűk szavú közlemény nem közölt fotókat, és nem ír pontos helyszínt sem az akcióról. Mindössze annyi érdemi áll benne, hogy: a III. Kerületi Rendőrkapitányság sebességmérő akciót tartott augusztus 3-án Óbuda két helyszínén. A rendőrök kevesebb mint 5 és fél óra alatt 272 gyorshajtást regisztráltak, azaz átlagosan közel másfél percenként fogtak egy gyorshajtót.
A Lamborghini Miura önmagában is kincs, de alig 25 ezer kilométerrel és egy profi, teljesen dokumentált restaurációval a háta mögött 2 millió dollár körüli aukciós árat is megüthet a RM Sotheby's szerint.
Az első tulajdonos egy Amerikában tanuló iráni diák volt, akinek a szülei bonyolították le az adás-vételt valószínűleg azzal a céllal, hogy pénzt mentsenek ki Iránból. A 19 éves lánynak a kaliforniai átvétel után rögtön el kellett volna adni, ehelyett két évig használta a Miurát. Egy kisebb ütközés nyomán az autó jobb eleje sérült, ám mivel a bonyolult vonalvezetésű alumínium kasznival nem boldogultak a helyi karosszériások, néhány felújítási kísérlet után több mint négy évtizedre egy garázs sarkában támasztotta le az 1971-es P400 S-t. Az autó további különlegessége, hogy egy kései Serie II-ről van szó “átmeneti” kiegészítőkkel, ebből a konfigurációból összesen 50 darab készült.
A pihenő után egy Lamborghini-rajongó vásárolta meg az autót, nála jobb helyen aligha landolhatott volna a sérült autó, mivel egy másik Miurája a Pebble Beach-en már megkapta a Legjobb Háború utáni Megóvott Autó címet. A felújításra, amely végül 8 hónapot vett igénybe, a Beckman Metal Works-öt kérte fel a tulaj, az eredeti szürke-fehér festék eltüntetéséért viszont Chris Morgan (Morgan Images) felelős.
Már amúgy is alig látni Kispókokat az utcákon, és akkor a Parkoló Parádén ott áll egy ilyen:
Fotó: Rézmányi Balázs
Hogy a diplomata kék szín, a szép krómok vagy az ízléses felniválasztás miatt ragadtak rá a tekintetek, nehéz lenne megmondani, de valószínűleg ennek a háromnak az elegye teszi ennyire menővé a Polskit. A következő Parkoló Parádét augusztus 8-án (azaz most vasárnap!) tartjuk a Hungexpón. Részletekért kattints ide.
Mindazon túl, hogy új futamgyőztest adott a Forma-1-nek és a szezon talán legizgalmasabb versenyét produkálta, még valamit fel tud mutatni a múlt hétvégi magyar nagydíj: itt esett meg a szezon leggyorsabb kerékcseréje, aminél egy szabálymódosítás miatt várhatóan már nem lesz gyorsabb idén. Íme négy kerék cseréje 1,88 másodperc alatt a Red Bullnál:
A Forma-1 történelmének leggyorsabb kerékcseréje szintén a Red Bullé. 2019-ben hozták össze a brazil nagydíjon 1,82-vel.
1957. augusztus 4-e volt a napja és a Nürburgring volt a helyszíne az autósport történelmének talán legnagyobb futamgyőzelmének, ami a legendás argentin bajnok, Juan-Manuel Fangio leghihetetlenebb sikere volt.
Fangio magányos menetelése a vörös Maseratiban a Nürburgringen
64 éve ezen a napon történt, hogy Fangio biztosnak tűnő győzelmét egy elbénázott kerékcsere veszélyeztette a német nagydíj féltávjánál. Az ekkor Maseratival versenyző Fangio félperces előnyben gurult be a csapatához, amikor a bal hátsó keréken dolgozó szerelő beejtett egy kerékanyát a Maserati alá. A drámai kiállásra így közel másfél perc ment rá, Fangio 48 másodperces hátrányban, harmadikként tért vissza a pályára és kezdetét vette a Forma-1 múltjának legőrültebb felzárkózása.
Fangio a kiálláson, a Maseratin lent a problémás bal hátsó
Fangiónak tíz köre volt, hogy beérje a Ferrari két britjét, Peter Collinst és Mike Hawthornt. A Nürburgringen ugyan 22,8 kilométer volt akkoriban egy kör, de még így is lehetetlennek tűnt, hogy körönként közel öt másodpercet hozva és két előzést produkálva meglegyen az ötödik bajnoki címet jelentő győzelem. Az ekkor már a Forma-1 messze legsikeresebbjeként ismert Fangio később elmondta, hogy soha életében azelőtt nem vezetett még úgy és olyan gyorsan, mint abban a tíz körben. Egymás után szórta a pályarekordokat, a tíz körből kilencen ment új csúcsot, és az utolsó előtti körre beérte a ferraris duót. Collinst még a kör elején, egy balosban fékezte ki, míg Hawthornt fél autóval a füvön előzte a Breidscheid előtt, és onnantól már senki nem volt veszélyes a sikerére.
A történet három szereplője. Balra Collins, középen a rangidős Fangio, jobbra Hawthorn. Másfél éven belül mind a két ifjú brit sztár halott volt
Fangio 64 évvel korábbi győzelme volt az argentin utolsó sikere. 46 évesen (plusz 41 nap) érte el, amivel máig a legidősebb futamgyőztes az autósport csúcsán. A sikert közel 38 évvel élte túl, 1995-ben érte a halál, 84 éves korában. A történet másik két szereplőjének nem jutott ilyen hosszú élet: Collins egy nap híján egy év múlva vesztette életét a következő német nagydíjon, míg Hawthorn fél évre rá halt meg egy közúti balesetben.
Ha mélyebben is érdekel Fangio nagy győzelmének története, itt találod a hatvanadik évfordulóra írt posztunkat, amiben sok más mellett kitértünk a taktikai különbségekre is, amik a kiállás körüli káoszt előidézték.
Ugyan a 2019/2020-as horrorkaravánokhoz hasonló szörnyűségekről már jó ideje nem jönnek hírek, az akkori felhajtás nyomán idén bevezetett jogszabály-módosítás óta mégis repült néhány félmilliós bírság szabálytalan trélerezésért az ország autópályáin. A napokban az M3-as hajdú-bihari szakaszán fogtak a rendőrök egy gyanús vontatmányt, amiről aztán a mérlegelés során kiderült, hogy a szerelvény tömege 3160 kilogrammal meghaladta a megengedett legnagyobb össztömeget.
A rendőrök 500 ezer forint közigazgatási bírságot szabtak ki a román állampolgárságú sofőrnek, majd a jogsértés megszüntetéséig, illetve a bírság megfizetéséig visszatartották.
Az idén januárban bevezetett szabálymódosítás lényege, hogy már a 3,5 tonnánál könnyebb járművek, azaz személyautókból és kisteherautókból álló járműszerelvények műszaki állapotát és rakományrögzítését is ellenőrizheti és szankcionálhatja az eljáró hatóság. Ezt korábban csak a 3,5 tonnánál nehezebb teherautókkal tehették meg.
Anti éppen a Rulettastra kuplungolásával izzad, de azért annyi belefért, hogy küldjön egy-két fotót a kiszerelt, és nem mellesleg 400 ezret futott alkatrészekről. Itt a tárcsa, főleg a furatok környékén érdemes megnézni a kopófelület vastagságát. Épül be helyette az új, végre nemcsak akkor fog kiemelni, ha az egyes hengerig tapossuk a pedált.
Ez pedig már a meggyötört nyomólap, amelyen igencsak látszik az élet:
Négy parkoló autót rongált meg egy férfi Debrecenben. A rendőrök vasárnap éjszaka kaptak bejelentést, és gyorsan el is fogták a 27 éves gyanúsítottat, aki beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy bulizni volt, de hazafelé észrevette, hogy elhagyta mobiltelefonját.
Dühöngése közben letörte három autó visszapillantó tükrét, majd az egyik alkatrészt még egy negyedik autóhoz is hozzávágta. Bár a sérült kocsik típusait nem részletezi a rendőrség honlapja, az egészen biztos, hogy összességében legalább több tízezer forintos kár keletkezett. Az ügyben garázdaság vétség miatt folyik eljárás.
Frank Stephensont az autóipar egyik legsokoldalúbb formatervezőjének tartják, és ez nem is csoda. A munkái között olyan autók szerepelnek, mint az első generációs BMW X5, de hozzá köthető a Ford Escort RS Cosworth jellegzetes hátsó szárnya és a kortalanul gyönyörű Maserati GranTurismo is.
Most épp a Lotus Emira került sorra, aminek minden vonalához volt egy megjegyzése. Na, nem úgy! Alapvetően tetszett az autó Stephensonnak is, de azért néhol finomított a formaterven. Az oldalsó légbeömlő körüli íveket például összefonta, így azért izgalmasabban hullámzik az oldala és a mai trendeknek megfelelően összekötötte a hátsó lámpákat.
Már egész fiatalon is imádott autókat rajzolni, tehetsége pedig egyértelmű volt, ezért 1982-ben felvették a pasadenai ArtCenter College művészeti iskolába, ahol mi más tanulhatott volna, mint autótervezést. A közelmúltban nyitott meg YouTube csatornáját, ahol korábbi munkáinak hátterét mutatja be, de új autók dizájnját is részletesen kielemzi.
1939-ben alapította Alois Ruf a németországi Pfaffenhausenben az Auto Ruf műhelyt, amit aztán később szervizszolgáltatást is nyújtó benzinkúttá fejlesztett. Az ő fia kezdett el Porschékkal foglalkozni még a 60-as években, ami mára addig fejlődött, hogy nem csak önálló autógyártóként működik - akárcsak a BMW-hez kapcsolódó Alpina -, hanem olyan egészen elképesztő sportautókat fejlesztenek, mint az új Yellow Bird. Vagy a 911 GT3 alapú RGT.
Minden idők egyik legjobb GT3-asának tartják a 997-es generációt, de azért valakinek ez sem volt elég, ezért megrendelte a Ruftól az RGT-t. Ebben a 3,6 literes, hathengeres bokszermotort 3,8 literesre fúrták fel, Mahle dugattyúk kerültek bele és új kipufogórendszer, katalizátorok, valamint motorvezérlő. A 445 lóerős és 420 Nm nyomatékú Ruf 911-es 4,2 másodperc alatt gyorsul 100-ra és közel 320 km/óra a végsebessége.
Bilstein lengéscsillapítók, elöl hatdugattyús, hátul pedig négydugós Brembo nyergek fogják a karbon-kerámia tárcsákat a központi anyás, OZ Superleggera felnik mögött. Hatsebességes váltója maradt a GT3-asé, de a szélesített karosszériaelemek újak. Szénszálas anyagból készültek az ajtók, a tükrök, a gépháztető és a hátsó szárny is, így sikerült leszorítani az RGT súlyát 1330 kg-ra.
2007 februárjában építették ezt a Lake Placid Blue Metallic színű RGT-t, mely teljesen egyedi kék árnyalat, az első tulajdonos Fender gitárjához passzol. Ez legalább annyira stílusos részlet, mint a pepita mintás szövetkárpit a hatpontos övekkel felszerelt Recaro kagylóülésekben. Mert hiába van ott a nagyképernyős navigáció meg az automata klíma, azért ez mégis a versenypályára való, csak a rendszám miatt nem kell hozzá tréler.
Újabb hét, újabb videó a Közúttól egy hazai autópályán forgalommal szemben hajtó autósról. Ez már a sokadik ilyen a nyáron, de annyiban egyedi, hogy nem csak a biztonsági kamerák, de egy autó fedélzeti kamerája is felvette az esetet. Illetve ilyet is láttunk már, de az M4-esen szemben autózó autós villogása ad neki sajátos ízt. Mint a leírásból kiderült, ez már egy visszavillogás volt, a videót rögzítő sofőr próbálta ugyanis jelezni, hogy valami nagy gond van, erre viszont nem egy megállás, esetleg egy óvatos külső sávba húzódás volt a válasz, hanem a rejtélyes visszavillogás.
Új dokusorozatot tervez a Top Gear/The Grand Tour hörcsögje, Richard Hammond. A műsor a The Smallest Cog névre keresztelt, klasszikus autók restaurálásával foglalkozó műhelyről szól majd, amihez Neil és Anthony Greenhouse adja majd a szakértelmet, tehát ha jól sejtjük, egy új Wheeler Dealer-szerű sorozatra lehet számítani.
A gyűjtőknek azért lehet érdekes a bejelentés, mert a projekt tőkéjének előteremtéséhez Hammond saját autó-, illetve motorgyűjteményéből ad el néhány értékes darabot, ezek a következők: 1969 Porsche 911T, 1927 Sunbeam Model 2, 1999 Lotus Esprit Sport 350 (a 48 elkészült darabból az ötödik), 1932 Velocette KSS Mk1, és egy 1977 Moto Guzzi Le Mans Mk1. Az autókat a Silverstone Auctions szervezésében fogják elárverezni augusztus elsején.
Öt éve debütált a Honda hibrid sportautója, ami bár technológiailag csodálatos alkotmány, sosem kapta meg azt a figyelmet és népszerűséget, amit a legendás, 1990-ben bemutatott előd. 2016 óta már öregedett annyit az autó - különösen a beltér - , hogy ráférjen a frissítés, a nemrég lekapott prototípus is ezt támasztja alá. A legnagyobb módosítás az első lökhárítón látszik, az eddiginél jobban tagolt légbeömlők tűnnek elő a matricázás alól.
Ugyanakkor nem egyértelmű, hogy valóban csak egy modellfrissítésről van-e szó vagy esetleg egy sportváltozatot teszteltnek éppen a Hondánál, hisz vad pletykák folyamatosan érkeznek szinte mindenről: egy 641 lóerős, még sportosabb futóművel szerelt Type-R-t is emlegetnek - de ahhoz jóval agresszívabb módosítások dukálnak, így a képeken látható tesztpéldány legfeljebb egy Type-S lehet.
Aki arra tippelt, hogy a villanyautók nagy világmegmentése közben majd elmarad a számháború, az hatalmasat tévedett. Sőt, most tört csak ki igazán! Olyan reakcióidőt és dinamizmust, mint elektronok hátán, egyszerűen nem tud semmi, amiben dugattyúk táncolnak. A szupersportautók alatt, most éppen az elektromos izomszedánok, vagyis a Porsche Taycan Turbo S és a friss Tesla Model S Plaid csatája adja a cirkuszt a népnek.
Már a Taycan Turbo S is irgalmatlanul gyors. Annál sokkal drámaiabban gyors, mint amit az eleve döbbenetes 2,8 másodperces 0-100 megüzen. Ennek licitált alá az új, három motoros Model S Plaid, ami 2,1 másodperc alatti gyorsulásával újabb tizedekkel visz közelebb a teleportáláshoz.
Most az amerikai Drag Times fogott két ilyen autót és vitte ki a Palm Beach International Raceway-re, hogy megnézzék, mennyi idő alatt rántják maguk alá a negyed mérföldes csíkot. Hát, nézd, nem tart nekik sokáig.
A nyár töretlenül tombol, ha pedig izgalmas autók társaságában töltenél egy kellemes délutánt, ne is keresgélj tovább, tudunk egy jó programot. Augusztusban is lesz ugyanis Parkoló Parádé, méghozzá szlalomversennyel és Mesterkurzussal, ahol Novoth Tibit és Ágó Bélát hallgathatjuk csodálattal.
Augusztus nyolcadikán tehát újra Parkoló Parádé a Hungexpón. Kapunyitás délben, behajtás autóval a 6-os, besétálás gyalogosan a 3-as kapun. További részleteket és linket a jegyvásárláshoz ebben a cikkben találsz.
A tajgán folyóból sok van, hídból kevesebb, ezért sokszor látni olyan, Sony Ericcson T510 minőségű felvételeket, amelyeken beazonosíthatatlan szovjet gépezetek törtetnek át különböző szélességű és mélységű vizeken. Teljes merülést azonban még ott is ritkán látni, de az alábbi rövid Insta-felvételen éppen ezt csinálja egy kivénhedt dízel Range Rover Classic. A majd másfél méteres légbeszívó csutora a minimum átalakítás a merüléshez, emellett az autó elektromos csatlakozóit is vízhatlanná kell tenni és egy nagyobb levegővétel sem árt.
A sofőr levegője félúton valószínűleg elfogyott vagy a GPS jelet vesztette el a víz alatt, mindenesetre a Range Rovert így is sikerült átvinni a túlpartra. Kíváncsian várjuk, hogy a Jeep-rajongók által várt vízhatlan villanyterepjáró hogyan teljesít majd hasonló helyzetben.
Kiadta a Tesla a 2021.24-es szoftverfrissítést, ami sok más mellett egy magyar nyelvű menüt is hozott magával. A frissítéssel megjelent a román és az orosz nyelv is, bekerült a szolgáltatások közé a Disney+, de ami a legtöbb teslást érinti, az az új autómosó mód.
A Carwash Mode néven futó újdonsággal egy gombnyomásra lehet autómosásra alkalmas állapotba hozni az autót: ezt aktiválva az autó reteszeli a töltőnyílást fedelét, felhúzza az ablakokat, kikapcsolja a radarok jelzőhangját és az automata ablaktörlést. Szintén a frissítés hozta újdonság, hogy ezentúl a fedélzeti kamerarendszer automatikusan elmenti a felvételeket, ha balesetet észlel, nem kell ezt külön kérni.
Az RTL utána ment a korábbi hetek nagy jégesőinek, konkrétabban annak, hogy azok milyen károkat okoztak az ország autóparkjában. Mint a híradójuk összefoglalójából kiderül, csak Debrecen környékén több ezer autó sérült meg, a Magyar Biztosítók Szövetsége pedig országszerte több mint ötezer autóról tud, amik az időjárás miatt sérültek.
A nagyjából ötezer autó biztosítására a hazai biztosítótársaságok el is különítettek három milliárd forintot, azaz autónként 600 ezer forint körüli az átlagos kár. Mivel a jégesők relatív kis területeken okoztak nagy károkat, ezért az autók nagy részének javítása is egy szűk térség szerelőire esik majd. Ezzel kapcsolatban elhangzik a riportban, hogy akiknek nincs casco biztosításuk, azaz a biztosítójuk nem tudja előre vetetni őket a sorban, azok néhol várhatóan csak 2022-ben kerülnek sorra.
A jégeső sajnos egy tipikusan olyan jelenség, aminek a száma és ereje várhatóan növekedni fog a következő években a klímaváltozás eredményeként Magyarországon, ami végeredményben még több szétvert autót, és még magasabb biztosítási díjakat hoz majd.
Az egyik legjobb dolog, ami a nettel történt az elmúlt hónapokban az, hogy a Magyar Közút megtalálta magának a felületet, ahol megosztja érdekes fogásait arról a 32 ezer kilométeres úthálózatról, ami a felügyelete alá tartozik. Az autópályákon száz számra működő biztonsági kamerák képeiből szórnak ki nem akármilyen képeket napi rendszerességgel, most épp egy olyan balesetét, ami az M1-es autópályán történt nemrég.
Ahogy látni, egy sávváltásból indult a csúnyán végződött baleset, aminek az elszenvedője épp a szabályosan közlekedő autós volt. A poszt ugyan nem tér ki rá, de a látottak alapján nagyon valószínű, hogy a végül rosszul járt autó a szabálytalanul sávot váltó autós holtterében volt, amikor az ráhúzta a kormányt és ebből lett a baj. Tragédia szerencsére nem, a Közút két könnyű sérültről ír.
Egy autószállítót intettek ki ellenőrzésre a rendőrök az M0-s autóúton, és hamar kiderült: nem az volt a legnagyobb baj, hogy a sofőr nem vitte magával a forgalmit. De még csak nem is a biztonsági öv használatának elmulasztása.
A rakományt ugyanis nem rögzítette megfelelően, ráadásul a tréler gumijai is elég durván el voltak kopva. Bónuszként a bal első irányjelző is hiányzott a helyéről.
A rendőrök nem is engedték tovább a szerelvényt, a sofőrrel szemben szabálysértési eljárás indult.
A rendőröket észlelve megfordult, majd nagy sebességgel elhajtott Jeep Cherokee-jával az a sofőr Esztergomban, aki emiatt nem meglepő módon gyanússá vált az egyenruhások számára. Szirénázva utánaeredtek, a 31 éves dorogi férfi viszont megpróbálta kihasználni, hogy terepjárója van, és olyan földúton menekült, ahol személyautóval már nem lehetett követni.
Egy szolgálaton kívüli esztergomi rendőr azonban saját terepjárójával csatlakozott az akcióhoz, és egészen addig követte a Jeepet, amíg az egy betonkerítésnek ütközve meg nem állt. Egy embert az autóban, az ütközés után elszaladó másik személyt egy közeli, elhagyatott épületben fogták el.
Kiderült, hogy a sofőrt korábban már eltiltották a vezetéstől, ráadásul beigazolódott, hogy alkoholt és kábítószert is fogyasztott. Autóján egy cseh rendszám volt, jogosulatlanul. Vele szemben az eltiltás hatálya alatt való vezetés, kábítószer-birtoklás, valamint egyedi azonosító jellel visszaélés miatt folyik büntetőeljárás. Vizsgálják továbbá, hogy megvalósult-e a járművezetés bódult állapotban bűncselekmény.
Hihetetlen, de az eddig legyártott Porschék 70 százaléka még ma is megy, köztük pedig akadnak milliót futott darabok és olyan féltett veteránok, amikkel tényleg csak ritkán mozdulnak ki a tökéletesen temperált garázsból, mint a 356-osok is.
Ahogy az autók minden pontja, úgy a fék is sokat fejlődött az évek során. Az egyre modernebb, erősebb és nehezebb autók biztonságához sokat hozzátesz a fejlett fékrendszer. A 356-oson viszont még dobfék van, amit az eredetiség hívői szeretnek is megtartani. Fejleszteni viszont ezen is lehet.
Pontosan ezért a Porsche Classic részlege új dobfékeket készített a 356-os számára, hogy ezek a nyugdíjas veteránoknak javuljon a vezethetősége, de leginkább a féktávja.
A komikus méretű álterepjárókra rengeteg szót kreált a népnyelv, hogy a kellemetlen SUV-ozást a léleknek felemelőbb savazásra cserélhesse. De a leggyakoribb hasonlat a tank, ami érthető is: egy modern SUV rohadt nagy, nehéz, biztonságos, nem lehet belőle kilátni, és mindennél jobban szeretne arra a két tank-alaptulajdonságra utalni, hogy bármin kész átgázolni, és hogy a sofőrjének hatalmas ágyúcsöve van.
Andy Arthur skót illusztrátor fantasztikus GIF-ekben vizsgálta meg, hogy mennyire pontos a méretbeli összevetés, és a lényeg az, hogy kényelmetlenül. A munka csodálatos, mert a művész értő kézzel válogatta egymás mellé a hadviselő nemzetek legfontosabb tankjait a mai jellemző SUV-okkal és pickupokkal. Ráadásul mivel skót, ezért a mi környékünkön tényleg létező magániskola-padkajárókkal dolgozott inkább, nem pedig a még hálásabb célpontot jelentő amerikai életstílus-teherautókkal.
Érdekel, milyen nyomasztóan közel van egy X7 a Panzer IV-hez, vagy a Ford Ranger a Shermanhez? Ennyire.
What about is a Wankpanzer as big as a Panzer? Again, "not quite, but getting there". pic.twitter.com/2Y5g9kxuKV
Hinnéd-e, hogy egy mai Mini akkora, mint egy fürge világháborús Locust?
For giggles, here is the answer to that chinscratcher "is my Mini as big as a WW2 tank". Pick the right tank and the answer is "yes, yes it is as big as a WW2 tank". pic.twitter.com/a4IJlibmaR
Lelkiismeretes szakemberként Arthur összeszedte az átlagokat is egy táblázatba, amiből az derül ki, hogy hosszban a mai nagy SUV-ok elérték a világháborús tankok 89%-át, szélességben a háromnegyedét, de magasságban még van egy kis lemaradás, ott csak 71%-nál tartunk. Az átkozott parkolóházi magasságkorlátozáslobbi nyirbálja a biztonságorientált SUV-vásárlók fejterét ilyen gátlástalanul, remélem, az eljövendő BMW XM-ben lesz havi előfizetési díjért használható behúzható-kiemelhető lövegtorony.
Ugyan a neve mást sugallhat, a Tesla saját bevallása szerint sem szabad teljes, felügyelet nélküli önvezetésre használni az Autopilot rendszerüket. A rendszert, ami lényegében egy komplex vezetéssegítő csomag, és amivel egész tág határok között képes ma elvezetni magát egy Tesla jó körülmények között. Bakik bőven vannak még, egy ilyen kicsit ijesztő, nagyon vicces baki látható az alábbi videón, amin az autó lassít, mert sárga lámpának nézi a Holdat az égen.
Nem valószínű, hogy gyakori esetről van szó, mindenesetre biztos, hogy nem páratlanról:
Kilométer hosszan verte el a jég az olasz A1-es autópálya forgalmát hétfőn egy váratlan viharban. Egy videó kering a neten, amit a túlsó sávból vettek fel a Piacenza és Parma közötti szakaszon, és jól látni rajta, hogy ép szélvédője egyedül a kamionoknak maradt a vihar után.
Az A1-es autópálya Milánó felé tartó szakaszát három órára le kellett zárni, hogy a sérült autókkal lebotorkáljanak róla a tulajdonosaik.
Az indiai Himachal Pradesh tartomány egy eldugott hídja lett világhírű nemrég, csakhogy ezt a világhírt arról a sziklaomlásról készült felvétel hozta el neki, amelyik a végét is okozta.
#WATCH | Himachal Pradesh: Boulders roll downhill due to landslide in Kinnaur district resulting in bridge collapse; vehicles damaged pic.twitter.com/AfBvRgSxn0
Az elmúlt hetek heves esőzései és áradásai okoztak súlyos földcsuszamlásokat és sziklaomlásokat a napokban az India északi részén található Himachal Pradesh tartományban. A hegyoldalakról legördülő sziklaomlások egyike a videón látható Badseri híd mellett egy turistákkal teli buszt is eltalált, kilenc embert megölve.
Az 50 éve elhunyt Pedro Rodrígueznek állított emléket a Porsche egy rövid animációs filmmel és a 911 Turbo S egy speciális változatával (erről bővebben itt). Bár rengeteg járműben próbálta ki magát, leginkább a hosszútávú versenyeken ért el kiváló eredményeket, a vizes pályák királyaként is szokták emlegetni. A Porsche 917K-val több győzelmet is aratott, az autó tervezője, Ferdinand Piëch szerint nem volt ember, aki jobban ismerte volna az autót nála. Kedves részlet, hogy mindig a bal felső zsebében hordta a mexikói himnusz szövegét.
1971 július 11-én a Norisringen tartott 200 mérföldes versenyen szenvedett halálos balesetet.