Egy nap alatt 10 ezer VW villanyautót foglaltak le
Az ID.3 forgalmazását Tesla mintára olcsó autófoglalással indította a Volkswagen, és egy nappal a foglalási rendszer ünnepélyes elindítása után azt jelezték, hogy 10 ezer ID.3 1st-re már le is csaptak.
Arra persze esély sem volt, hogy a Tesla Model 3 esetéhez hasonlóan százezrektől gyűjtsék be az ezer eurós foglalót, hiszen 30 ezer 1st készül, egyel sem több, ráadásul érezhetően drágább is lesz, mint a Tesla alapmodellje, 40 ezer eurós áron. Viszont úgy néz ki, ennek ellenére is akadtak jelentkezők bőven.
Ennek egyik oka, hogy az 1000 eurós foglaló hosszabb távon semmiféle kötelezettséggel nem jár, az autó őszi bemutatójáig következmények nélkül lehet visszalépni. Lehetőséggel viszont igen: aki leteszi az összeget, az elsők között juthat ID.3-hoz. Mondjuk az autóra még várni kell majdnem egy évet, most úgy néz ki, 2020 áprilisában tervezik kiszállítani az első szériapéldányokat.