12 szupergyors villanyautó-töltőt kap Székesfehérvár
Tizenkét darab, teljesen új gyorstöltőt építenek Székesfehérváron, amit a Villanyautósok olvasói szúrtak ki. Egyelőre még csak az építkezés zajlik, de elég erős a gyanú, hogy a Tesla keze van a dologban.
Ugyanis egy ideje már felkerült az amerikai márka térképére Székesfehérvár, ráadásul 2023-ban terveztek itt új töltőket építeni. A tizenkét új töltőpont a székesfehérvári Auchan parkolójában épül.
Egyébként több, más tényező is a Teslára enged következtetni: például Magyarországon nincs másik olyan, töltőhálózatot üzemeltető cég, amelyik ilyen mennyiségű gyorstöltőt szokott telepíteni. Ahogy a Villanyautósok cikke is említi, ennek még a harmada is ritkaságnak számít.
Jelenleg kész a csövezés, amikben már láthatóak a kábelek, illetve elkészültek a betonalapok is. Utóbbi szintén gyanús, hiszen a Tesla Superchargerek alapjai így szoktak kinézni. Azt egyelőre nem tudni, hogy a megfelelő hátteret kiépítették-e már, vagy azzal még lesz plusz munka.
A székesfehérvári töltőpontok elhelyezkedése jónak tűnik, hisz az Auchan közvetlenül az autópálya mellett van, és igen forgalmas csomópontnak mondható. Ez ugyanakkor hátrány is lehet, hiszen arrafelé mindig óriási a forgalom és a tumultus, így a töltők megközelítése még csúcsidőn kívüli időszakban is nehézkes lehet.
Forrás: Villanyautósok