1,9 millió kilométert tett egy német férfi a Teslájába, ez 13 villanymotorba került

2023.12.05. 10:39

Vannak olyanok, akik hosszútávra terveznek autóvásárlás során. Ennek ékes példája az a német férfi, aki 9 éve vásárolta Tesla Model S-ét, és abba ez idő alatt 1,9 millió kilométert tett.

Hansjörg von Gemmingen-Hornberg 2014-ben vásárolta használt Model S P85 típusú Tesláját, akkor még 30 ezer kilométerrel.  Bár abban az országban él, ami híres a sebességkorlát-mentes autópálya szakaszairól, elmondása szerint ritkán ment gyorsabban 100 km/h-nál.

Sokat_futott_tesla

Az akkumulátort kímélte, ami így 150 ezer kilométer megtétele után csupán 8 százalékot degradálódott. Egy töltéssel még mindig elmegy 400 kilométert a Model S, bár ez a mostani akkumulátorra vonatkozó szám, hiszen korábban már többször is cserélték. Jelenleg a negyedik akkumulátorcsomagjával fut az autó.

Ennél még ijesztőbb szám, hogy az elmúlt 9 évben 13 alkalommal kellett új villanymotor a Model S alá. A tulaj szerint voltak motorok, amik alig bírtak 50-60 ezer kilométert javítás után, de például az egyik 780 ezer kilométeren keresztül szolgált hiba nélkül.

Az 1,9 millió kilométert futott Tesla tulaja egyébként nem taxisofőr és nincs semmilyen fuvarozó cége, csupán rengeteget megy autójával. Megjárta vele többek közt Marokkót, ahol driftelt a sivatagban, de egyszer eljutott Kínába is - igaz, oda konténerbe vitték az autót.

A beltérben valamelyest látszik a rengeteg használat nyoma, ám az autóra nagyon vigyáztak. A tulaj elmondása szerint csupán a fedélzeti rendszernek voltak bosszantó hibái az elmúlt években.

Aki ilyen szinten az autójában él, arról gondolhatnánk, hogy ez az egyetlen jármű az életében, pedig nem. Gemmingen-Hornbergnek van még egy eredeti Tesla Roadtsere is, igaz, abban csak 735 ezer kilométer van. Persze ha azt nézzük, hogy az csak egy kicsi, kétüléses roadster, akkor ez a futásteljesítmény is elképesztő.