Vezéráldozat: a Mrija pusztulása

Vélhetően egyik harcoló félnek nem volt se érdekes, se célja a hatalmas Antonov teherszállító repülőgép elpusztítása. A gép honi repülőterén pihent, a Kijev melletti Hostomelben, mikor elkezdődött a háború, és mivel a csernobili körzeten át előretörő orosz csapatok hamar elérték Kijev körzetét, szinte az első napokban veszélybe került az óriásgép, ugyanis a stratégiai fontosságú repülőtérért folytatott harcokkal indultak a Kijev körüli hadműveletek.

Ennek ellenére átvészelte az első napokat, a közelében a műholdképek szerint több gránát is becsapódott. Eredetileg a nyílt betonon állt a gép, de megóvandó, a harcok alatt betolták a közeli óriáshangárba. Itt érte a vég, mert a hangár találatokat kapott, a Mrija orra is, és így a gép első harmada elpusztult: az alumínium-ötvözetek sajnos jól égnek.

Az elpusztult óriásgép tervezését a 1985-ben kezdték, mikor még javában tartott a két akkori szuperhatalom, az USA és a Szovjetunió között az űrverseny. Akkoriban valahogy úgy történtek a dolgok, hogy a nyugat feldobott valami új technikai megoldást, és a szovjetek is gyorsan összehozták, csak nagyobb méretekben, bizonyítandó az ő államuk felsőbbrendűségét. Így volt ez az űrrepülőgéppel is, valamint az azt kiszolgáló eszközökkel. Az Egyesült Államokban egy speciálisan átépített Boeing 747 szolgált egyedi szállítóként, a Szovjetunióban az An-225 szolgálta ezt a célt.

Az amerikai űrsiklónál nagyobb szovjet Buran űrsiklót a gyártási helyről az An-225 a hátán szállította Bajkonurba, a szovjet űrrepülőtérre, azaz rakétaindító bázisra. A géptesten belül pedig az Enyergija hordozórakéta elemeit vihette – persze nem egyszerre. A gép a kisebb An 125 Ruszlan gép tervein alapultak, amely a nyolcvanas évek elejének a gyümölcse volt, és a Lockheed C5A Galaxy teherszállító óriásgép szovjet megfelelője volt, de természetesen az ihletet adó típusnál nagyobb méretben.

Az An-225 szűzfelszállására 1989. december 21-én került sor. A rá következő évben már világrekordot repültek vele 500 tonna felszállósúllyal. Tényleg jó nagyra sikeredett a gép, amelynek 88,4 méter fesztávolságú szárnyain ugyanolyan Ivcsenko-Progressz D-18T hajtóművek lógtak, mint az An-124 Ruszlánon, csak ezen hatot alkalmaztak a négy helyett. A 84 méter hosszú gép az orr-rész felhajtásával rakodható. Az orr felnyitásakor a gép orrfutója az An-124-eshez hasonlóan letérdeltethető. Hat fő repülőszemélyzet szolgálta ki, de volt a tehertér felett egy 60-70 utas szállítására képes, ülésezett utastér is.

Mint a modern sugárhajtású gépek, ez is 11 000 méter magasságig emelkedhetett, az általa megtehető légiút hossza a hordozott tehertől függött: 200 tonnát cipelve 4500 km-re jutott, 150 tonnával 7000 km volt a távja, üresen meg 15 400 km-ig is elrepülhetett. Szóval ilyen gépet raktak össze az Antonov mérnökei. De hiába a nagy befektetés, a projektet éltető Szovjetunió 1991-ben szétesett, az Antonov-örökség az ukrán államhoz került. És álomba is merült.

A kilencvenes évek végén kezdtek rájönni arrafelé, hogy azért ezekkel a gépekkel lehetne mit kezdeni. Megalakult az Antonov Airlines, amely teherszállításra szakosodott, és az elfekvőben lévő teherszállítógépekből állított fel légiflottát: An-22 Anteusz, An-125 Ruszlan és az egyetlen An-225 géppel, ami a Mrija (Álom) keresztnevet kapta. Az utóbbi 2001-ben kapott újra szárnyra, miután megkapta a nemzetközi légialkalmassági bizonyítványát. A sors fintoraként a szovjetek egykori csúcsteljesítménye az első útján Stuttgartból Ománba repült, és 187,5 tonna élelmiszert szállított az Egyesült Államok hadseregének az ellátmányaként.

  

Azóta élte a gép a dolgos hétköznapokat, mindenféle nagy és nehéz terheket szállítva, katonai és polgári célból egyaránt. 2019-ben esett át egy alapos generáljavításon, idén februárban, a hónap elején tért vissza Hostomelbe (Gostomelnek is írják-mondják) karbantartásra, éppen befejezve utolsó küldetését Dániában.

Az orosz-ukrán nyílt fegyveres konfliktus február 24-én kezdődött, a Mrija február 27-én kapott találatot. Hogy ki lőtte szét? A csúnya dolgokat mindig a másik csinálja, egymásra mutat a két fél. Egy osztrák védelmi szakértő szerint az ukránok lőtték szét, amikor a reptér végleges feladására kényszerültek. Az értesülései szerint egy rakétasortüzet lőttek a hangárra és a mellette lévő állóhelyre, hogy az ott parkoló többi gép is elporladjon (An-25, An-26, An-28, An-74, An-124 is porrá lett azon a soron). Bárki is tette, a szomorú végeredményen ez nem változtat.

És lehet még jövője a történetnek? Akkor igen, ha az oroszok nem veszélyeztetik az Antonov gyárat, vagy, ha el is foglalják, akkor sem pusztítják el sem ők, sem a „felperzselt föld” taktikát is alkalmazó ukrán védők. Ugyanis 1989-ben nekiláttak még egy An-225-ös legyártásának. A Szovjetunió és a program bukása után a munkát nem folytatták, a már elkészült csereszabatos részeket (mint a hajtóművek) felhasználták az An-125-ösök üzemeltetésénél. De van egy félkész géptörzs, meg szárnyak, amelyeket felhasználva épülhet még egy Mrija, és reméljük, ha szárnyra kél, már nem kell egy újabb háborútól tartani.