Joy of Driving: Maserati GranTurismo - 2008.

Igazi életművészek ezek az olaszok, ebben egészen biztos vagyok. Már a reggelt is édesen kezdik egy jó nutellás cornettóval, mellé tejeskávéval, és ebből azonnal megvan, miért lehet annyira ízesen levegőbe porlasztani a dolce vitát. A kávézás pedig az alapvető illemtan része, ezért aztán szinte már modortalanság délután tejjel lazítani a feketén. Valóban így van, egyszer Nardóban kikértem egy lattét a naplemente kapujában, és annyira megvetően néztek, hogy végül nyelvbotlásra hivatkozva espressóra módosítottam. Aztán este ittam meg a levét, hiszen álmos onnantól kezdve már nem voltam.

Imádom a felhőtlen lazaságukat, hogy elég nekik egyetlen tányérnyi pasta pomodoro, hogy bizonyítsák, mennyire kevés alapanyagból is lehet istenit ebédelni. Igazából a Maserati GranTurismo is végtelenül egyszerű abban az értelemben, hogy egy klasszikus autó, évtizedek óta ismert recept nyomán. Hiszen ott van fél arasszal az első tengely vonala mögött a szívó benzinmotor, aztán jön a hagyományos, hatsebességes automata váltó és a kardán, majd a differenciálmű meg a hátsókerék-hajtás.

Eszeveszett gyorsan rántották össze a 3200GT utódját, aminek legfőbb oka az volt, hogy a Ferrari ekkoriban adta el a Maseratit a Fiatnak, és ezzel együtt a leendő modell terveit is besöpörték a táskába, ebből lett végül a California. A Maserati GranTurismo tényleg csak egy lépéssel volt előrébb a startmezőtől, de végül a Quattroporténál használt M139-es platformra megalkották, méghozzá kilenc hónap alatt. Igen, a formaterv és a sorozatgyártás között kevesebb mint egy év telt el.

Szédítően gyönyörű a GranTurismo, amin azonnal látszik is, hogy tényleg az, ami. Gran turismo, tehát hosszú távokra való, kényelmes és sportos autó. Őrületesen szexi kiállása van, ahogyan ráfeszülnek a lemezek a kerekekre, felette domborodnak a sárvédői, és a karosszéria derékban szűkített a küszöböknél. Minden átkozott vonala olyan érzéki és tökéletes, hogy feltölti még a rideg ezüstöt is.

Laposan és hosszan nyújtózkodik az orra, aztán jön a négyfős kabin és a rövidke fenék, halvány kacsafenék-utalással és négy, téliszalámi stílusban lecsapott véggel. Igazi túragép, amiben nemcsak az embereknek, hanem a csomagoknak is el kell férnie, ezért 2,95 méter a tengelytávja, a hossza pedig alulról karcolja a 4,9 métert. Testes, de nagyon formás kupé, ami úgy simogatja a szépérzéket, mint egy csinos női alak.

Tengernyi ékes részlettel szórták tele, mint a homorúan lamellázott széles hűtőmaszk vagy a szolid Pininfarina logó bokamagasságban. Tradicionálisan ott a három kis lyuk is az első kerekek mögött, amelyek eredetileg nem feltétlen a légáramlást segítik, hanem a hosszú elemet könnyítik. Hosszú percekig bámultam vágyakozva a alufelniket, amelyek egyszerű rajzolatúak, de játszanak a dimenziókkal. Szemből belenézve is látszik, ahogyan a küllők egy ponton kibukkannak a perem síkjából. Annyira kortalan szépség, hogy 2007-től egészen 2019-ig maradt gyártásban, és a mai napig büszkén díszeleghet rajta a Pininfarina logó.

Gusztusos a tálalás a hosszú gépháztető alatt, pedig körbe az egész fekete műanyag, egyetlen csillogó Maserati felirattal, és csak a közepén emelkedik ki belőle a motor. Mélyen kéklik a nyolchengeres szelepfedele, fent pedig szívmelengető látvány a fonottkalácsszerűen tekergő szívósor, tetején a szigonnyal. 49-51% a súlyelosztása a sima automata váltóval, a kisebb helyigényű robotizált váltót (MC Shift) viszont a hátsó tengelyhez, transaxle elrendezésben építették be, úgy 47-53-ra módosult az arány.

90 fokos hengerszögű, 4,2-es V8-asát a Ferrarival közösen fejlesztették, a GranTurismóban 405 lóerőt üvölt ki magából 7100-nál, és 460 Nm nyomatéka van. Egyesek szerint nem akkora riasztás a GranTurismo, és egy kőkemény sportautóhoz képest valóban nem szed szét, mint a bespeedezett ketrecharcos a kocsma előtt. Abban a korban, amikor kétliteres motorokat lufira fújnak, tényleg tejszínhabnak tűnik a savanyú cukorkák között. De - ahogy a neve is mutatja - ez nem arról szól, hogy kireszelje belőled Hartmann Lászlót vagy Juan Manuel Fangiót. A GranTurismóban a remek balansz és a minden sarkában kettős keresztlengőkaros futómű az élvezetes utazásért van. Éppen ezért dolgozik alatta ennyire szépen a futómű, hogy még benne van az a kellemes feszesség, csak közben a néhol töredezett aszfalt sem pattintja le a Ray Bant az orrodról. 

Ezt a dalt nem a tizedmásodperceknek írják, hanem a sziklák között kanyargó hegyi átkelőknek és a francia riviéra tengerparti útjainak, ahol betámaszkodik a sós tenger illata a lehúzott ablakon. Amíg két hangulatos kis falu között andalog, addig csak összemossa a fokozatokat az automata, gázra morogni kezd a V8-as, de nem kezdi marcangolni a Pirelliket. Elképesztő harmónia van ilyenkor az élénk bézs bőrbe kötött utastérben, ahol négy sportos fazonú, de inkább kényelmes ülés van, és míves kis krómgyűrű minden gomb körül, meg elegáns óra a középkonzol tetején.

Mindent elmond arról, mennyire a vezetőhöz szól a Maserati, hogy mesél a kormánya, fogása pedig legalább annyi tesztoszteront ad, mint az első nagytárcsás fekvenyomás. Hibátlan függőlegesben áll, lazán, ujjal előrenyúlva hamarabb érem el a fix váltófüleket, mint az indexkart. Eddig csak torokból öblögetett a kipufogó, de ahogyan hevül a rendszer, lelkesítő durrogásokkal ünnepli a gázelvételt a kanyarok előtt.

Arcomra ég a vigyor, amikor meglátom a Sport gombot a középkonzolon, alatta sokat sejtetően a kipörgésgátló deaktiválója figyel. Az első tisztességes gáz után meg kacagok, mert ez egyszerűen zseniális, hogy minden fordulattal más tónusban szól a V8. 3000-nél már elkezd dalolni, aztán átcsap diadalmas trombitálásba, és 7000-nél már bosszúsan üvölt, és rakétaként húz a következő kanyarig. Vagy 285 km/órával rántja maga alá a horizontot.

Anatómiája önmagában is elég volna ahhoz, hogy atomstabil legyen, hiszen széles, alacsony súlypontú, hosszú autó, mégis az a legjobb benne, hogy a vezető ott ül a tömegközéppont mellett, az autó élénken kommunikál, épphogy nem hevesen lengetve gesztikulál közben. Talán csak az Alfa Romeo Giulia volt ennyire élő, és a Maserati is olyan, mintha az autó közvetlenül a vezető receptoraira lenne ráfűzve az 1880 kilónyi technika. Ezért olyan vezetni, mintha rengeteg csodálatos pillanat volna az utazás.

Túl a 90 ezer kilométeren ez az autó még mindig tökéletesen hozza az utazóautótól elvárható megbízhatóságot, és a kortalanul stílusos fényűzést. Persze, ott vannak a pufók pixelek a kijelzőjén, de minden annyira természetes benne, hogy ez nem számít. Elvégre Fellini legjobb filmjei még csak nem is színesek, mégis mennyi érzelemmel tölti meg a sztori. Enzo Ferrari nagyra tartott 60-as évekbeli GT-ire emlékeztet ez a piedesztálra emelt, szűretlen vezetési élmény és a stílus. Elég csak beleülni és bedugni a kék kulcs tollát a gyújtáskapcsolóba, megtapogatni a nehéz bőrkárpitot, végigfutni a varrásokon, megsimogatni a fejtámlákba nyomott Maserati logókat, és rögtön megvan, hogy ez az igazi luxus.

Ezt a fantasztikus Maserati GranTurismót az Erhard Cartól hoztuk. Ha rákívántál, és ezért hidegvérrel lemészárolnád a malacperselyt, akkor nézz körül a Jóautókon is.