Így működik az automata ablaktörlő

Egy évre rá már kész is volt a működőképes ablaktörlő, amit egy karral kellett mozgatni belülről. Ekkor még nem igazán voltak vevők a gyártók az ötletre, mivel nem tartották kifizetődő beruházásnak a találmány megvásárlását, mondván úgyse érdekelne senkit. 17 évvel később viszont lejárt a szabadalom és elkezdtek robbanásszerűen terjedni az autók. A Cadillac 1922-ben elsőként kínálta modelljeihez az Anderson szabadalmára épülő gyári megoldást.

Mára eljutottunk odáig, hogy a száz évvel ezelőtti kemény izommunka helyett már a bajuszkapcsolót sem kell pöccintgetni, és a legtöbb új autóban szériafelszereltség az automata esőérzékelő ablaktörlő. Kényelmesnek kényelmes, hiszen mindig akkor töröl, amikor kell. De honnan tudja, hogy mikor esik? Azt meg végképp honnan tudja, hogy mennyire?

Több oldalról is nekifutottak már a mindig tiszta szélvédőnek, de a legtöbb megoldás lepattant róla. Kísérleteztek rezgésérzékelővel, ami a cseppek becsapódása által gerjesztett zizegés alapján vezérelte volna az ablaktörlést, de egy autóban van elég rezgés amúgy is, nehéz kihámozni mennyit okoznak esőcseppek. A McLaren próbálkozott a vadászgépekből koppintott ultrahangos ablaktörléssel, de szériaautón egyelőre nem tudták alkalmazni, pedig elméletben lapátok nélkül leszed esőtől kezdve, poron át a pórul járt bogarakig mindent.

Ami viszont bevált, az az infravörös fénycsóva. Persze nem önmagában, kell köré építeni egy kis kütyüt, ami aztán befér a visszapillantó mögé felcuppantott dobozkába. A teljes fényvisszaverődés elve szerint, ha a fény egy optikailag sűrűbb közegből (ablaküveg) egy ritkább határához érkezik (levegő), és a beesési szög elég nagy, akkor teljes egészében visszaverődik. Erre épít a modern autók ablaktörlője is.

Az esőérzékelőben ez úgy működik, hogy egy apró led, 45 fokos szögben infravörös sugárral meglövi a szélvédőt, amiről az imént részletezett elv miatt visszaverődik a fény, pont bele a szenzorba. Ha annyi fényt fog fel az érzékelő, amennyit a led kibocsátott, akkor nem esik.

Ha viszont az üveg felületén esőcseppek találhatók, már nem lesz akkora különbség a két közeg optikai sűrűsége között, így a fény egy része meg tud szökni, a szenzor soványabb csóvát fog érzékelni, tehát esik. Ráadásul minél jobban esik, annál több foton lóg meg és már azt is tudjuk, hogy mennyire kell csóválni a lapátokat.

Elméletben legalábbis  így megy a dolog, de az első próbálkozások bosszantóan rosszul működtek. Lelkesen töröltek napsütésben, gyakran túlreagálták az esőt és agyament tempóval csikorogva kapálóztak néhány csepp miatt, máskor pedig záporban is kivártak. Azóta persze sokat fejlődött a technika és ma már a legtöbb gyártó autóiban az érzékelő érzékenységét is állíthatjuk, a jobb rendszerek fagyban még akkor sem indítanak, ha egyébként úgy érzik, hogy kéne, inkább megvárják, amíg leolvad a szélvédőről a lapát. Ma már csak a hangoláson és az igyekezeten múlik, hogy mennyire működik tökéletesen a rendszer.