Lassan érkezik a jó idő, a tavasz már többször megmutatta magát. Bár még nem érdemes fejvesztve szaladni a gumishoz, hogy felszereltessük a nyári abroncsokat, nem árt körülnézni a kínálatban. Ebben segít a német autóklub friss tesztje.
Évente kétszer eljön az idő, hogy felkeressük rég nem látott gumiszerelőnket, vagy ha éppen felnire szerelt abroncsszetteket tartunk otthon, akkor magunknak dobjuk fel az évszaknak megfelelőt. Igaz, a felelősségteljesebbek év közben is rá-ránéznek a kerekekre, legalább a profilmélységet és a nyomást csekkolják. Lassan talán elkezd tavaszodni, de volt már példa márciusi hótorlaszra, úgyhogy elkapkodni sem érdemes. Mindenesetre a német autóklub, az ADAC friss nyárigumitesztje már megérkezett, segít azoknak, akik elkezdenének körülnézni a piacon.
Mit és hogyan tesztelnek?
Az ADAC szakemberei minden évben más-más méretet választanak a teszthez. Idén a nyári gumik mezőnyében az egyik a 225/40 R18-as; kimondottan nagy teljesítményű abroncsokat válogattak. A másik a 235/55 R17-es. Előbbiekből tizenhat, utóbbiakból tizenkét márka egy-egy mintázatát vetették alá a próbáknak.
A kiválasztásba a gyártók nem szólhatnak bele, a tesztelők próbálnak népszerű, a piacon kelendő típusokat bevonni. Minden mintázatból több szettet vásárolnak, egyszerű vevőként a kiskereskedelemben, több különböző üzletben. Ezzel valamelyest biztosítani tudják, hogy fény derüljön az esetleges minőségingadozásra. A teszt megkezdése előtt minden egyes példányt bekoptatnak mintegy háromszáz kilométeren. Erre azért van szükség, mert az új gumik felületén még visszamaradhat a gyártás során használt formaleválasztó anyag, azok még nem nyújtják a legnagyobb tapadást. Ezt amúgy mindenkinek érdemes szem előtt tartani, amikor friss abroncsokat szereltet fel: autózzunk pár száz kilométert óvatosabban.
A gumikat összetett szempontrendszer szerint vizsgálják, különféle útviszonyok mellett. A nyári gumiknak nem kell havas és jeges körülményekkel küzdeniük, ám kíváncsiak a teljesítményükre száraz és nedves aszfalton. A tapadás mellett olyan tulajdonságoknak is fontos szerep jut, mint a kopás, a gördülési zaj, illetve az üzemanyag-fogyasztás. A konkrét tesztfeladatok közt szerepel egyebek mellett fékezés, vészfékezés, szlalom és nagy sebességű sávváltás is.
Minden tesztet többször, több pilótával is megismételnek, majd a kapott eredményeket összefésülik. A német rendszerben egy osztályzat annál jobb, minél alacsonyabb. Az alábbiak szerint súlyoznak az összesítéskor:
- száraz aszfalt: 20%
- nedves aszfalt: 40%
- zaj: 10%
- fogyasztás: 10%
- kopás: 20%
225/40 R18 méretű gumik
Tizennyolc colos gumikat először teszteltek a németek, ezúttal kifejezetten nagy teljesítményű abroncsokról van szó, Y sebességindexszel – ez maximum 300 km/h-t jelent. Míg korábban ez a méret leginkább tuningautókon vagy igazán sportos gépeken volt elterjedt, addig mára már jóval szélesebb körben használják. Az ADAC összesítése szerint felszereltségtől és kiviteltől függően használnak ilyet Audi A3-asra, 1-es, 2-es és 3-as BMW-re, Z4-esre, Ford Focusra, Kia Ceedre, Hyundai i30-ra, Mercedes A-, B-, C osztályra, CLA-ra, SLK-ra, Opel Astrára, Skoda Octaviára, Superbre, valamint Volkswagen Golfra, és persze még egy sor egyéb modellre. A gumiteszt során egy Golf GTI-t használtak.
Mivel sportos gumikról van szó, amelyek a száraz aszfalton való lehető legjobb tapadásra helyezik a hangsúlyt, előzetesen gyengébb nedves utas teljesítményt és gyorsabb kopást lehetett várni tőlük. Hazai pályán, vagyis száraz úttesten a Pirelli P Zero bizonyult a legjobbnak, méghozzá kiemelkedő, 1,3-as osztályzattal. Mögötte a Goodyear és a Bridgestone fért még oda a dobogóra, de pozitív meglepetést hozott a Sava is. A leggyengébb a Falken és a Rotalla lett.
Tapadás száraz aszfalton (225/40 R18) | ||
1. | Pirelli P Zero | 1,3 |
2. | Goodyear Eagle F1 Asym. 5 | 1,7 |
Bridgestone Potenza S001 | 1,7 | |
3. | Sava Intensa UHP2 | 1,8 |
4. | Michelin Pilot Sport 4 | 1,9 |
5. | Maxxis Victra Sport 5 | 2,0 |
Toyo Proxes Sport | 2,0 | |
Hankook Ventus S1 evo3 | 2,0 | |
Cooper Zeon CS-Sport | 2,0 | |
6. | Nexen N'Fera Sport | 2,2 |
7. | Continental PremiumContact 6 | 2,4 |
Kumho Ecsta PS71 | 2,4 | |
Nokian Powerproof | 2,4 | |
8. | Vredestein Ultrac Vorti | 2,5 |
9. | Falken Azenis FK510 | 2,9 |
Rotalla Setulla S-Pace RU01 | 2,9 |
Nedves úton is jól szerepelt a Pirelli, ám itt a Continental PremiumContact 6 le tudta gyűrni, harmadiknak a Michelin Pilot Sport 4 futott be. A sereghajtó itt is a Rotalla, de a nagy nevek közül például a Bridgestone is csak közepesre vizsgázott.
Tapadás nedves aszfalton (225/40 R18) | ||
1. | Continental PremiumContact6 | 1,7 |
2. | Pirelli P Zero | 1,8 |
3. | Michelin Pilot Sport 4 | 2,0 |
4. | Maxxis Victra Sport 5 | 2,2 |
5. | Goodyear Eagle F1 Asym. 5 | 2,3 |
Kumho Ecsta PS71 | 2,3 | |
6. | Falken Azenis FK510 | 2,4 |
Nokian Powerproof | 2,4 | |
7. | Nexen N'Fera Sport | 2,6 |
8. | Sava Intensa UHP 2 | 2,7 |
Vredestein Ultrac Vorti | 2,7 | |
9. | Toyo Proxes Sport | 2,8 |
10. | Bridgestone Potenza S001 | 3,0 |
11. | Hankook Ventus S1 evo3 | 3,1 |
12. | Cooper Zeon CS-Sport | 3,3 |
13. | Rotalla Setulla S-Pace RU01 | 3,6 |
A tapadást persze érdemes a kopással párban szemlélni. Nagy általánosságban minél jobban fogja egy gumi az aszfaltot, annál gyorsabban el is használódik. Az ADAC a teszt során egyrészt padon is koptatja az abroncsokat, másrészt pedig nagyjából 15 ezer kilométert konvojoznak, hogy valós, utcai körülmények között is meglegyenek az eredmények. Az itt kapott adatokból kiszámolták az egyes mintázatok várható élettartamát. Ahogyan a fenti állítás alapján várható is volt, a Pirelli P Zero a legjobb száraz aszfaltos eredmény mellé a leggyorsabban elfogyó gumi címét is megkaparintotta. Kivétel erősíti a szabályt alapon a legtartósabbnak a Goodyear bizonyult, amelynek teljesítményére sem lehetett panasz.
Várható élettartam kilométerben | |
Pirelli P Zero | 25 500 |
Nokian Powerproof | 27 900 |
Kumho Ecsta PS71 | 28 200 |
Toyo Proxes Sport | 33 400 |
Bridgestone Potenza S001 | 33 700 |
Hankook Ventus S1 evo3 | 35 800 |
Rotalla Setulla S-Pace RU01 | 36 100 |
Maxxis Victra Sport 5 | 36 100 |
Vredestein Ultrac Vorti | 36 100 |
Nexen N'Fera Sport | 36 500 |
Sava Intensa UHP 2 | 36 800 |
Cooper Zeon CS-Sport | 38 200 |
Michelin Pilot Sport 4 | 38 200 |
Falken Azenis FK510 | 38 500 |
Continental PremiumContact 6 | 39 200 |
Goodyear Eagle F1 Asym. 5 | 39 600 |
Végül pedig még két tényező. A teszt legcsendesebb abroncsai a Maxxis, a Nokian és a Rotalla lettek. A leghangosabbnak a Continental bizonyult. Ezt az autón belüli és azon kívüli mérések, valamint a szubjektív érzet alapján állapították meg. A legkisebb fogyasztást Sava és Rotalla gumikon produkálta a Golf GTI.
Hogyan olvassuk a táblázatot?
Először is fejben meg kell fordítanunk az iskolás osztályzatokat, mivel a németeknél az 1-es a jeles, az 5-ös a bukó. Majd kicsit ki kell bővítenünk a skálát, mivel az ADAC-sok 0,6-tól 5,5-ig osztályoznak.
Ha az átlag alapján kapott besorolásból kilóg egy vagy több lényeges kritérium osztályzata, ilyenkor a legrosszabb osztályzat lesz a végeredmény is. A rangsorolás tehát nem feltétlenül szent és sérthetetlen, el kell fogadnunk, hogy az ADAC-nál a kiegyensúlyozottság mindenek felett áll.
Összességében elmondhatjuk, hogy az ADAC tesztjén, ahogy minden évben, úgy idén is a kiegyensúlyozottság döntött. Hiába tapad brutál jól a Pirelli, ha közben hangos és gyorsan is kopik, de éppúgy hiába takarékos és tartós a Rotalla, ha nedves aszfalton elvérzik. Végül kiváló érdemjegyet egyik versenyző sem kapott, de jót négyen is. A győztes a Continental, megelőzve a Michelint, a Goodyeart és a leginkább bringás körökben ismert Maxxist. Buktatniuk nem kellett az ítészeknek, még az utolsó Rotalla is egyetlen tizeddel maradt le a közepes osztályzatról.
235/55 R17 méretű gumik
Az idei teszt másik mérete főként kompakt SUV-okon és kisbuszokon használatos, de nagyobb személyautókon sem ritka. A németek gyűjtése alapján mások mellett az Audi A7 és Q3, a Ford Galaxy, Kuga és S-Max, a Jaguar XF, a Mercedes S- és V osztály, az Opel Astra GTC, a Volvo S60, V60 és XC60, valamint a Volkswagen Phaeton, Tiguan és T6 kerekeire is stimmel. Ebből W-s és Y-os sebességindexűeket válogattak. Fontos tudni továbbá, hogy a tavalyi tesztben szereplő 215/65 R16-os gumik váltóméretéről beszélünk. A tesztautó egy Ford Kuga volt.
A száraz aszfaltos tesztet – ahogyan a másik méretben is – a Pirelli nyerte a Cinturato P7-tel, de nem sokkal maradt el tőle a Bridgestone Turanza T005 és a Maxxis Premitra 5. Kirívóan rossz teljesítményt nem jegyeztek fel, a jók szintjét egyedül a Kumho Ecsta HS51 nem ütötte meg.
Tapadás száraz aszfalton (235/55 R17) | ||
1. | Pirelli Cinturato P7 | 1,7 |
2. | Bridgestone Turanza T005 | 1,9 |
Maxxis Premitra 5 | 1,9 | |
3. | Michelin Primacy 4 | 2,0 |
Continental EcoContact 6 | 2,0 | |
4. | Laufenn S-Fit EQ | 2,1 |
5. | Esa+Tecar Spirit Pro | 2,4 |
Kleber Dynaxer HP 3 | 2,4 | |
6. | Semperit Speed-Life 2 SUV | 2,5 |
7. | Yokohama BlueEarth RV-02 | 2,6 |
8. | Hankook Ventus Prime 3 | 2,7 |
9. | Kumho Ecsta HS51 | 3,0 |
Nedves úttesten egész kiegyensúlyozott volt a mezőny, két kivétellel minden résztvevő hat tizeden belül maradt. A legbiztosabban a Michelin Primacy 4-gyel és a Kumho Ecsta HS51-gyel manővereztek vizes aszfalton. A leggyalázatosabb teljesítményt a Laufenn S-Fit EQ nyújtotta, az 5,5-ös skálán egy kerek 5-öst sikerült elérnie, amivel aztán meg is pecsételte végeredményét, az idei teszt egyetlen bukásával sújtották. A listából azért jól látszik, hogy a szárazhoz képest a nedves út egészen más kávéház.
Tapadás nedves aszfalton (235/55 R17) | ||
1. | Michelin Primacy 4 | 2,2 |
Kumho Ecsta HS51 | 2,2 | |
2. | Bridgestone Turanza T005 | 2,3 |
3. | Maxxis Premitra 5 | 2,4 |
Pirelli Cinturato P7 | 2,4 | |
Hankook Ventus Prime 3 | 2,4 | |
4. | Semperit Speed-Life 2 SUV | 2,7 |
Yokohama BlueEarth RV-02 | 2,7 | |
5. | Continental EcoContact 6 | 2,8 |
Esa+Tecar Spirit Pro | 2,8 | |
6. | KleberDynaxer HP 3 | 3,3 |
7. | Laufenn S-Fit EQ | 5,0 |
A kopást elsősorban próbapadon vizsgálták, de az eredményeket forgalomban, konvojozás után mért értékekkel is megerősítették. Jól látszik, hogy nagy átlagban jóval hosszabb élettartamot produkáltak ezek az abroncsok, mint a 18-as méret teljesítményre kihegyezett gumijai. Ugyanakkor érdemes hozzátenni, hogy a 215/65 R16-os váltóméretben tavaly kipróbált mintázatok még tartósabbak voltak – igaz, cserébe rosszabbul tapadtak.
Várható élettartam kilométerben | |
Kumho Ecsta HS51 | 34 500 |
Pirelli Cinturato P7 | 35 000 |
Laufenn S-Fit EQ | 37 000 |
Maxxis Premitra 5 | 37 100 |
Yokohama BlueEarth RV-02 | 38 400 |
Kleber Dynaxer HP3 | 40 500 |
Hankook Ventus Prime 3 | 41 200 |
Bridgestone Turanza T005 | 41 400 |
Michelin Primacy 4 | 46 700 |
Semperit Speed-Life 2 SUV | 47 000 |
Esa+Tecar Spirit Pro | 48 000 |
Continental EcoContact 6 | 48 300 |
215/65 R16-os gumik átlaga (2019) | 49 000 |
Fogyasztás tekintetében méltó volt az eco névhez a Continental EcoContact 6, hiszen egészen kiemelkedő, 1,2-es osztályzattal lett a legtakarékosabb. Hasonló analógián viszont bukott a Yokohama BlueEarth, hiszen 2,6-tal sereghajtó. Viszont ha ez nem is jött be nekik, a zajra rágyúrtak, a Yokohama lett a legcsöndesebb tesztabroncs, a Kleber Dynaxer a leghangosabb.
Végeredményben annyit mindenképpen elmondhatunk, hogy természetesen ebben a méretben is a legkiegyensúlyozottabb gumi lett a tesztgyőztes. Általánosságban elmondható, hogy bár ezek a mintázatok gyorsabban kopnak, mint a tavaly tesztelt, váltóméretnek számító 215/65 R16-osak, azonban sokkal jobban is teljesítenek. Akkor a tizenhat termék több mint fele elhasalt, most egy buktától eltekintve jó és közepes osztályzatok születtek. A győzelmet a Michelin húzta be a Bridgestone előtt, de itt is kellemes meglepetést okozott a Maxxis, és odafért még a Pirelli is az élbolyba.
Összegzés
Egy ilyen gumiteszt nyilván nem kezelhető örök igazságként, hiszen az csakis az adott méretre, specifikációra igaz. Ugyanannak a gyártónak az azonos mintázata más méretben elképzelhető, hogy másképp teljesít. Érdemes továbbá nemcsak a sorrendet figyelni, hanem a számunkra fontos tényezőket (tapadás, kopás stb.) külön is mérlegelni.
Mindenkinek a saját autózási szokásaihoz mérten kell eldönteni azt is, hogy cserélgeti-e a télit és a nyárit, vagy megoldja az egész évet egy négy évszakossal. Akinek az időjárástól függetlenül mindig és sokat kell mennie, még mindig jobban járhat az előbbi opcióval, de az utóbbi években nagyon sokat fejlődtek a négy évszakosok is. Igaz, még mindig elég nagyok a különbségek az egyes gyártók termékei közt. Azt sem szabad elfelejteni, hogy nem feltétlenül spórolunk így sem: ha egész évben ugyanazt a szettet koptatjuk, hamarabb elhasználódik, mintha kettő fut felváltva.
Bármit is választunk, a legfontosabb, hogy figyeljünk oda a gumik állapotára. A megfelelő nyomásértékek beállítása és rendszeres ellenőrzése mellett nyomon kell követni a kopást és az öregedési folyamatot is. Egy olcsóbb új abroncs nagyobb biztonságot jelenthet, mint egy szétrepedezett, lefutott prémium.
A tavalyi nyárigumitesztet itt olvashatod:
Ha a nyári-, téli- és négy évszakos abroncsok összehasonlítására vagy kíváncsi, erre tessék:
Ez pedig egy oknyomozó írás arról, mikor kell cserélni: