Nem hülyültem meg, de mivel lassan, de biztosan gyarapodni látszik a család, egyre többet gondolkodom, hogy ideje lenne egy kényelmes kombit beállítani a garázsba.
Idén 13 éves Mazdám szűk, zajos, és ültetett futóművével nem éppen a komfortos rugózás iskolapéldája, a Nagypolszki pedig hobbiautó, abban felelősségteljes férfiember családot nem szállít. Ezért – mint egy jó droidét – érzékelőimet egyre inkább birizgálják a kombik. Le is csaptam a Mégane Grandtourra.
Két napig vigadalom és elégedettség, de mára, a használat negyedik napjára már inkább bosszúság jellemzi kapcsolatunkat. És erről nem az autó tehet, inkább a lusta trógerek, akik éppen akkor hagyták abba a gondolkodást, amikor az autó 95 százalékban már kész volt. Eltalálták, a maradék öt százalékon múlik, hogy ezentúl ne azt állítsam, EZT vegyék, hanem csak annyit: próbálják ki ezt IS.
Magát a tesztautót nagyon kivesézni nem akarom, na meg fölösleges is, hiszen ahová Csikós egyszer lecsap tízmillió karakterben, ott már fű nem nő, ezért kicsit kockás, rendhagyó módon rendezném tapasztalataimat. Kezdjük azzal, amiben ez a kombi különbözött az előzőtől.
Először is a motor. Bár sokak szerint hülyébb már nem leszek, ám még így is csak félve mertem rákérdezni szerkesztőségi referenciapontunknál, Papp Tibinél, hogy: – Tibor, szerinted is jó ez a 110 lovas kisdízel? Nagy megkönnyebbülésemre bólintott, így téve helyre önértékelésemet, lám, mégsem bolondultam meg teljesen. Ez az 1,5 dCi remek.
Nem tudom, önök hogy vannak ezzel, de sokkal inkább kedvelem a kicsi, 1,5-1,6-os turbódízeleket, mint a nagy rombolókat. Lehet az HDi, TDI, JTD vagy dCi, mind rendre pörgősebb, fürgébb, mint a kétliteresek. Gyengébbek, persze, de épkézláb méretű és súlyú bódét még tisztességgel mozdítanak, fogyasztásuk pedig szinte elenyésző.
A 110 lóerős, részecskeszűrős dCi ékes példája ennek. 240 newtonméteres nyomatéka kellemes, a testes kombinak ezzel 190 km/óra a vége, 12,1 másodperc alatt tudja a százas sprintet, és javarészt városban használva, klímával 6,2-t fogyaszt. Ezek teljesen elfogadható értékek, az 1285 kilós önsúllyal elbír a motor. Kifelé ugyan le sem tagadhatná, hogy dízel, de a beltér zajszigetelése igen jó, egyáltalán nem zavaró a távoli, halk dörmögés. Persze egy satnya váltóval, rossz kiosztással mindez menne a levesbe, de itt a Renault duplakuplungos (EDC, Efficient Dual Clutch) váltója osztja be az erőt.
E kettő szorzatáért egy szép, piros pontot osztottam ki. A hatfokozatú váltó szépen, tisztán, rándulást messziről sem ismerve vált, padlógázon szépen pörget és ügyesen a nyomatékba ejti vissza a fordulatszámot, így gyorsításkor sosem érződik erőtlennek a szekér. Érzésre kicsit lassabban reagál, de ezt igazából csak egy DSG-s autóból átülve venni észre. Sport módja nincs (mondjuk nem is kell), manuális módja igen, de nem nagy élmény. A legokosabb, ha hagyjuk, és nem törődünk vele, remekül oldja meg a feladatot nélkülünk is.
Bár az autótesztírás íratlan szabályai alapján a külalakkal kellett volna kezdeni, ezt most megszegtem, Csikós jól körülírta anno, nem kell koptatni a billentyűzetet még egyszer. Kombisága csak előnyére válik, sokkal harmonikusabb, mint a lapáttal seggbe csapkodott ötajtós, a plusz 67 milliméter jót tett a formának: nyúlánk, dinamikus, úgy maradt meg kombinak, hogy közben funkciója nem halt meg a formaterv oltárán. A maximális, kis híján 1600 literes csomagtér (alap 527 liter) pedig nem csak ebben a kategóriában számít nagyon jó értéknek. Rakodópereme szinte a bokánknál van, akad benne kihajtható rögzítőfül, a padló alatt tejeszacskó-rekesz. Jól pakolható és tágas, egy kombitól nem is kívánunk többet.
Bár nem éppen karakuri-könnyedséggel, de szintbe hajthatóak a hátsó támlák, az pedig, hogy az ülőlap alja igénytelen szivacs, annyira nem zavar. Nem akarom az ágyam fölött keretben nézegetni. Tetszik, hogy a jobb első ülés támlája is egy karral síkba dönthető, így egész hosszú tárgyakat is könnyen bepakolhatunk. Na meg a kalaptartót, ennek sajna nincs gyári helye, mint a Peugeot-nál.
A külsőt nem is fényezem tovább, tán csak annyit, hogy a Vetiner zöld metálfényért fizetendő 110 ezres felár minden forintot megér. Rég volt már nálunk tesztautó ennyire eltalált színnel, elegáns és szép, csak ezzel kéne.
