Ha azt mondják, tessék, ez az új egyhatosos Swift, azt mondom, piszok jó. Kényelmes, csinos, pazarul fel van extrázva és még szemtelenül keveset is fogyaszt. De mi ez a sportülés? Piros varrás a bőrkormányon? Ja, hogy ez lenne a Swift Sport?
Hiába rángatom a kéziféket a körforgalomban, próbálom lengetni, leugrok a gázról – nem lehet kihozni a sodrából. Persze, persze, nem gondoltam, hogy körbe tudom vele karottázni a körfogalmat, de ha már kikapcsoltam az ESP-t, legalább lendítse meg annyira a fenekét, hogy egy kicsit ellenkormányozni kelljen. Feladom. Ráhúzom a kijáratra, csontozom a kettest, gyorsan tolom neki a hármast, és már kezdődik is a szerpentin a Barcelona feletti hegyoldalban.
Vállamba hasít a biztonsági öv - ejha, de határozott ez a fék. Alig mutatom meg neki az ívet, már be is támaszt, rettentő precízen lehet vele keresgélni az ideális íveket, ahogy kígyózik az út a sziklás hegycsúcs felé. Kicsit az orra után megy, nagyon hülyebiztosra van hangolva, állapítom meg - és ha egy pillanatra nem figyelek oda, megint túl korán váltanék fel hármasba, mert már annyira sajnálatra méltóan búg a motor, pedig még csak hatezernél járunk. Tiltásig kell forgatni, ezt már megtanultam, még ha vigyort nem is csal arcunkra a könyörgő hangon, muszájból pörgő tizenhat szelepes, a következő fokozatban még erőtlenebbnek fogom érezni.
Pedig nem az: simára vasalt nyomatékgörbéje a megengedett maximumnál, hétezernél sem konyul le, biztosan megvan az a 135 lóerő, különben nem koppannék két szűk kanyar közt is a fordulatszám-korlátozóba. Csak éppen nem üvölti a fülünkbe, hogy én vagyok a legkeményebb szamuráj, elnézést, Swift, hanem vajpuha csillapítással, minden dráma, pattogás és bizonytalanság nélkül befordul a következő hajtűkanyarba, és unott faarccal még csak fel sem villantja a beavatkozó menetstabilizátor lámpáját, hanem szépen kigyorsít és beletörődve várja, hogy megint különös kegyetlenséggel leforgassák.
Miközben magamban méltatom a szemüveges japánok lenyűgöző tudását és megtanulom értékelni a kissé sótlan kis gombóc ügyességét, rájövök, hogy kevesen fogják ezt így használni. Ez egy divatos kisautó, jól megpakolva xenontól digitklímáig minden földi jóval, egy Suzukihoz képest pofás belsővel és majdhogynem audis minőségérzettel. Nem is nagyon lenne ma fizetőképes kereslet egy vesekőkirázó, veszettül vonyító, vécédeszkaplasztik-belsejű spártai fémdobozra, bármilyen jól is menne. Hol van már az első Swift GTI?
A harcias Swiftek családfája
Kevesen emlékeznek már a kocka-Swiftre. Persze, ez még nem a mi autónk volt, annak idején leginkább használtan hozták be a 84-től gyártott modellt. De ebből is volt már GTI, sőt, sokak szerint ez volt a legjobb. Önsúlya alig 750 kiló volt, 1,3-as, akkoriban nagy szónak számító 16 szelepes motorja kerek száz lóerőt tudott, de milyen száz lóerőt. Senki nem panaszkodott annál a motornál a nyamvadt hangra, sőt, még az arcátlan tuningolók kísérletezését is jól viselte.
Annyira jól sikerült a G13B kódú motor, hogy a következő generációnál is megtartották. Ez a nálunk csak régi Swift néven futó modell, amelyet már Esztergomban is gyártottak. Sokan állítólag csak azért vették meg belőle a GTI-t, mert azt japánból hozták, és ez a minőségi különbség megérte a felárat. A száz lóerő pedig még a kilencvenes évek végén is elég volt, hogy meglepetést okozzon a kis, könnyű kasztniban.
A 2005-ös váltással a Swiftek legsportosabbikát átkeresztelték Sportra és a tüzes egyhármas helyett egy 125 lóerős egyhatost kapott. Ebből 2011-ig 23 ezret sikerült eladni Európában, ami az összes Swift egy huszadát teszi ki. A nyolcvanas években még valódi sporteszköznek számító GTI-ből egy kevésbé izgalmas rétegmodell lett: a konkurensekkel teljesítményben nem, csak árban tudott versenyre kelni.
Nem csoda, hogy felcsillant a Swift-rajongók szeme, amikor az idei Genfi Autószalonon bemutatták az S Conceptet. A szélesített sárvédők, a vad hátsó szárny, a kagylóülések és 150 lóerő ígérete azt sejtették, az ős-GTI-hez hasonló csintalanságot követnek el a japánok az új Sporttal. Ehhez képest kissé csalódás a szolidan pimpelt szériamodell, bár lehet, hogy így jobban el lehet majd adni.
