Heten mentünk bulizni. A többiek jól berúgtak, én meg sofőrként gyakorlatilag dolgoztam, de nem baj, így legalább mind hely, mind motorerő tekintetében jó alaposan teszteltük a turbó Zafirát.
Az Ampera dizájnja jól sikerült, ebben nagyjából egyetért a szaksajtó, ahogy abban is, hogy az új Zafirának, pontosabban a Zafira Tourernek nagyon jól áll az amperás dizájn. Először Papp Tibi találkozott vele a bemutatón, később Göbi is kipróbált egy dízelt. Mindketten módfelett elégedettek voltak a dizájnnal.
Tényleg szép kis egyterűt csinált az Opel, meg kell hagyni. Főleg a bumeráng alakú fényszórók gondoskodnak arról, hogy az ember megismerje és meg is kívánja a Zafirát, de igazából az egész rendben van, amit egy ilyen kategóriájú kocsi kasztnijából ki lehetett hozni 2011-ben, azt az Opel tervezői kihozták.
Az utastér osztályon felüli, nagyon jó minőségű anyagok mindenhol, persze a minőségérzethez a keményen felextrázott tesztautó patent bőrülései is nagyban hozzájárultak, de akkor is, ha ilyen egy Opel, akkor a Mercedesnek lassan drágakövekkel kell majd díszítenie az autóit, hogy tényleg többet nyújtson.
Egy dolog szúrta csak a szememet, a piros fénycsík, ami a váltó és az elektronikus kézifék alatt fut végig. Ez nekem valahogy a hetvenes évek béna diszkófílingjét hozta vissza. Tudom, hogy mostanában jön vissza a divatba a retró, de ebben a modern és igényes környezetben nekem akkor sem tetszett.
Aki a részletekre kíváncsi, kattintson az első bekezdés linkjeire, a kollégák után ugyanis nem sok konc maradt a csontokon. Én inkább az 1,4 literes, 140 lóerős turbómotorral foglalkozom majd, meg elmesélem, milyen volt hét embernek a Zafira. Ja, és persze a Sport gombról is lesz szó, amit ha megnyomunk, piros lesz a műszerfal.
Piliscsabára voltunk hivatalosak szombat este egy kis baráti italozásra. Mivel pont heten voltunk, és történetesen mind a heten tudtuk, hogy éppen egy hétszemélyes tesztautó van nálam, nem is volt kérdés, ki áldozza fel magát, hogy a többiek kedvükre csúszhassanak-mászhassanak.
A Zafira középső sorát elég nagy úton lehet tologatni előre-hátra, ennek ellenére még el sem indultunk, máris azon ment a vita, ki üljön hátra visszafelé. Ahogy azt a kollégák is írták, a Zafira Tourer kényszer hétszemélyes. Nem jó hátra bemászni és még rosszabb ott utazni. A kibírhatatlantól persze azért messze van az élmény, de ha sokat, mondjuk több mint egy órát megyünk, akkor eltolódik ebbe az irányba.
Az is hamar kiderült, hogy középen sem jó hárman ülni, ez a méret két embernek tágas és kényelmes, háromnak azonban már majdnem olyan szűk, mint a két kis kínzószék a csomagtartóban. Nem volt könnyű eldönteni, hol rosszabb utazni, azt viszont igen, hol nagyon jó: elöl, természetesen. A sok savazás után azért jegyezzük meg, hogy a Zafira Tourer négy embernek osztályon felüli kényelmet, hatalmas helyet és mindehhez egy feneketlen csomagtartót kínál, vagyis tényleg nagyon praktikus családi autó, ha a család átlagos méretű.
Az 1,4-es turbómotornak sok pozitívuma van. 9,5 litert fogyasztott, ami ekkora tömeg és közepesen takarékos használat mellett főleg városban teljesen jó. A motor nagyon halk és kulturáltan jár, még akkor is, ha megforgatjuk, így a tesztautóban simán tudtam beszélgetni a leghátul utazókkal is.
A motorerő kielégítő, ekkora tömeg mellett a 140 lóerő épp csak arra elég, hogy a kocsit ne érezzük lomhának – a gyorsulása egyébként papíron 10,7 másodperc. Már alacsony fordulaton éled a turbó, ennek ellenére adódnak problémák indulásnál, pláne hét személlyel, amikor már bőven két tonna fölött volt a mozdítandó teher.
A sofőr választhat, hogy nagy gázzal indul, csúsztatja a kuplungot, kicsit siratja a gumikat, és akkor talán sikerül, vagy a klasszikus módszerrel újra meg újra végignézi, ahogy az aprócska motor bénázik egy sort, mielőtt magához tér valahol 1500-as fordulatszám után. A hatsebességes váltó se nem különlegesen jó, se nem rossz, nem akad, nem béna, de nem is az a finom utakon, alig pöccintve járó csoda, amit úgy szeretünk. A célnak megfelel.
Egy ilyen autó esetében az egyszeri újságíró nem ugrik azonnal rá a Sport gombra, hogy minél előbb megnézze, mennyire megy föl a pulzusa, ha kitapossa a kocsi lelkét. A Zafira, mint az összes többi egyterű, vezetési élmény szempontjából nem sok jóval kecsegtet, nem csoda, hogy napok teltek el, mire eljutottam addig, hogy cselekedjek.
Az első, amit mosolyogva észrevettem, hogy sokat sejtetően piros színűre vált a műszerfal. A motort ezután sem éreztem harapósabbnak, a fokozatok is hosszúak és a kocsi is nehéz, szóval sport üzemmódban sem volt tűzijáték. A kormányzás és a futómű azonban érezhetően pontosabb és közvetlenebb lett, a kissé kelletlen és bumfordi doboz elkezdett igazi autóként viselkedni. Fura, de manapság már ezeket a böszme kocsikat is képesek úgy megépíteni, hogy relatíve élvezetesen lehessen menni velük: jóval több örömet nyújtott a sport üzemmódban használt Zafira, mint a takarékos – Eco gomb és start-stop rendszer is van a kocsiban.
Zafira Tourert legolcsóbban hatmillióért lehet venni 115 lovas, 1,8-as benzinmotorral, a legdrágább 8,5 milla, ebbe már – a rengeteg extra mellett – a kétliteres, 160 lovas turbódízelt szerelik. Ha nem igazi hétszemélyes autót szeretnénk, csak egy hatalmas, kényelmes és igényes családi autót, melyet alapvetően négyen használunk, jó választás lehet, akár ezzel a kis turbómotorral, akár a kétliteres dízellel. Inkább a dízellel.
