Teszt: Mercedes-Benz B 180 - 2012.

Amikor 1982-ben megjelent a bébi Benzként is csúfolt 190-es, azaz W201-es modell nem volt olcsó, azonban igényes futóműve a kategóriában a párját ritkította. Térbeli hátsó lengőkar rendszere, segédkeretekre tett futóműve és merev kasztnija évekkel, ha nem évtizedekkel megelőzte a korát. Ez harminc éve volt és formaterve ma sem az ókort idézi fel.

Ez a B osztály is az árlista alsóbb feléről van, új modell, ráadásul itthon, Kecskeméten gyártjuk. Nagyon szerettem volna megtapasztalni, hogy egyrészt itthon is tudunk minőségi munkát végezni, másrészt olyan autót gyártunk, amire a Mercedes valóban büszke lehet. A munkával, az összeszerelés minőségével nincs is baj, azonban az autótól sokkal többet vártam.

Az alumínium profillal merevített műanyag első zárhíd például kissé sorjás, az ablak alatti díszléc az egyik oldalon nem fut szépen, de ilyet felfedezhetünk bármilyen autónál, pláne a gyártás első fázisában. A probléma nem ez, hanem hogy ez az autó nem adja a pluszt, amit a márkától korábban megszoktunk. A 190-es magasabb árát egy Audi 80-assal, vagy egy Opel Kadettel szemben a legképzetlenebb értékesítő is könnyedén indokolta a vásárlóknak. A B osztály számos sales-tréningen képzett értékesítőjének nehezebb lesz az élete. Tudjuk, hogy az osztályharc egyre fokozódik, kisebbek a különbségek, mégis csalódást okozott a B osztály.

Ha kívülről nézzük, ráfoghatjuk, hogy mercedeszes, hiszen visszafogott és nem feltűnősködő, talán ez a forma sem avul el majd gyorsan. Viszont nincs is benne semmi, amit érdemes lenne megőrizni az utókornak, erről a formáról nem fognak értekezni szemináriumokon. Van az oldalában egy hullámvonal, amit a marketingmatricázás kicsit még ki is emel, valamint a tetőben egy hosszborda. Egyébként mai szemmel konzervatív lámpaformák, és semmi cécó. Ez akár előny is lehet. Elöl, alul a szinte már kötelező ledes nappali menetfény, valamint egy bi-xenon lámpatest, amelynek tetején ledes irányjelző és helyzetjelző kapott helyet. A központi világításkapcsolóval, mercedes-szokás szerint jobb és bal oldali helyzetjelzőt külön is felkapcsolhatjuk, ez ismerős lesz a merciseknek.

Az is ismerős lesz, hogy a rögzítőfék bal oldalon a műszerfal alatt helyezkedik el, bár elektromos, de a kioldása pont úgy megy, mint a például a W124-es esetében: meg kell húzni. Azaz amikor egy Volkswagent befékezünk, ezt kioldjuk. A kioldáskor a lábpedál nem csattan a műszerfalnak, jellegzetes hangot adva, azonban a működtető mechanika buta, nyöszörgő hangot adott, remélem csak a tesztautónál, mert ez nagyon gáz. Szinte minden utasom rákérdezett, mi volt ez a hang.

A műszerfal óracsoportja megint egy olyan részlet, ahol nincs utalás a világ első automobilját gyártó cég nagy hagyományaira. Ez az óracsoport lehetne akár egy Peugeot-ban vagy Golfban is, semmi nem utal Mercedesre. Ráadásul például a vízhőfokmérő az üzemi hőfoknál se nem vízszintesen, se nem függőlegesen áll, hanem csak úgy, ahogy sikerült. Apróság, de furcsa. A légbefúvók már utalnak korábbi modellekre, a kör alakú rostélyok érdekesek, jól kezelhetők és biztos lesz, aki szépnek is találja őket.

Az ülések kényelmesek, a lábtér hátul is nagy, a csomagtér is közel fél köbméteres. Vicces, hogy hátul valamiféle merevítő fut a két doblemez között, amit igyekeztek műanyaggal burkolni. Először azt hittem, tetősíntartót tettek oda, vagy valami rúd, esetleg fedél tárolórekesze. Az egyszerűnek tűnő, ám nagyon kényelmes vezetőülésen kissé buszos az üléspozíció, nem fogjuk vezetés közben elfeledni, hogy egyterűben ülünk. Az utastér anyagai, összeszerelésének minősége átlagos, itt-ott jön egy kis zörgés, zötyögés, de ilyen futóműnél ez nem csoda.