Olcsóbb, mint a konkurencia, a technikája nem lehet rossz, hiszen már ismert, és bevált szerkezeti elemekből épül fel. De akkor hol spórolták el a milliókat?
Angol nyelvterületen van egy mondás, ami suta fordításban úgy hangzik, hogy sírj egyszer és örülj utána évekig, vagyis nagyot nyelve egyszer fizesd ki a drága dolgot, aztán élvezd. Ha pedig olcsót veszünk, akkor egyszer örülünk: amikor kifizetjük.
Ez akár igaz is lehet, de beleszól az egyenletbe, ha eleve nem akarunk, vagy nem is tudunk többet költeni autóra. Akkor kompromisszumot kell hoznunk, és ha a kompromisszum nem nagy, jól elvagyunk vele évekig. Ha nem kell minden út alkalmával felidézni, hogy olcsó volt, már nyertünk.
A Dacia Duster megmagyarázhatatlanul nagy figyelmet kap az utcán. Odajönnek emberek, bele akarnak ülni, meg akarják nézni. A benzinkutas is megnézni. Nem mondom, hogy kicsit felfuvalkodott formája ronda lenne, meg amúgy is divat ma a terepjárószerű autó, de nem ez az igazi ok. A valós oka az, hogy Dacia, és majdnem annyira elérhető közelségben van, mint az igazi Dacia a 80-as években. Persze fonhatnánk a szavakat, hogy mi az olcsó, mi a drága, de a 3,6 millió körüli induló ár egy négykerék-hajtásos szabadidő-terepjáró esetében párját ritkítja. Ha lemondunk az összkerék-hajtásról, az alaptípus miénk lehet 2,7 millióért. Aki az elmúlt két évben fogott a kezében újautó-árlistát, pontosan tudja, hogy ez nagyon olcsó.
Ez már a 2014-es modell, a fészliftes Duster. Volt az első Dusternek pár hibája, amit jó lett volna kijavítani, ezek közül párat sikerült is, de a ráncfelvarrás nem ezekre irányult. Inkább kicsit frissíteni az ábrázatát, és pár olyan extrát feltenni a listára, ami eddig nem volt. Lett sebességhatárolós tempomat, menetstabilizáló elektronika, külső hőmérő, érintőképernyős középkonzol, meg parkradar. Lett továbbá egy teljesen új motor, ami itt ugyan új, de a Renault-rokonok már használták apró módosításokkal.
Az autó sikeres formája maradt. Általában tetszik az embereknek, én nem vagyok érte oda, a túlzott domborulatoktól félek, hogy egyszer tovább fújódnak és kipukkadnak. Ahol spórolás azonnal kézen fogható: a hiányzó extrák, és a belső tér anyagválasztása, tervezése. Az egész kicsit a múltat idézi, amikor még látszottak az utastérben a kárpitrögzítő csavarfejek, amikor még nem volt ekkora hangsúly az ergonómián. Tükörállító gomb a kéziféktől takarva? Régebbi Renault-król átmentett kormány távirányító? Fényes, kopogós műanyagok nem tökéletes illesztéssel? Lötyögős karral állítható ülések? Valahol meg kellett spórolni a milliókat, nem? Jobb itt spórolni, mint a féken, vagy a motoron.
A hely egyébként elegendő, pláne hátul. A kilátás is jó, oldalra is, hátra is, ez terepezéskor nagyon fontos. Fontos lenne egy jó első ülés is, de az nem jutott. Konkrétan szerintem ebben az autóban van a legrosszabb ülés a most kapható autók közül. A pozíciója sem tökéletes, a magasságállítása primitív. Nagyobb baj, hogy semmi oldaltámasztása, az ülőfelülete puha, és valahogy a lejtése is rossz. Hátha a következő fészliftbe belefér majd két új első ülés.
A műszerfal is retró, apró bosszantó dolog, hogy van ugyan valamiféle alap fedélzeti számítógép, de az óriás kijelzőn a jobb oldali műszerben a tank szint mellett csak egy adatot tud megjeleníteni. Vízhőfok mérő egyáltalán nincs, csak egy piros jelző, ha túlmelegítettük.
Az LG gyártmányú érintőképernyős MediaNav nevű multimédiás egység navigációval olyan üde pontja az autónak, mint a felhők mögül kilépő napsugár. Jól kezelhető, egész szép hangú, és teljesen logikus menürendszerű. Pedig mindent tud, amit kell neki, a telefont is gyorsan felismeri, de azért mielőtt ugrálni kezdenénk örömünkben, a kihangosító külön hangszórója nem éri el egy Sokol rádió minőségét sem. Muszáj mindenhová tenni valamit, amiről rájövünk, hol spórolták meg a milliókat.
A 110 lóerős 1.5 dci nagyon takarékos, csendes és megfelelő dinamikával mozgatja az autót. A csalás ott van, hogy a váltó fokozatai nagyon rövidek. Az egyes extra rövid, terepre való, a kettes nagyjából az egyesnek felel meg, és bizony hatodikban 130-nál már 3000-et pörög a motor. Itt már kicsit morogni is kezd, de összességében a Duster nem zajos. A pörgős motor ellenére is éppen 6 liter alatt maradt a tesztfogyasztás, ami bravúrosan jó érték. Van kis motorhang, szélzaj alig , a gördülési zaj pedig nagyon alacsony. A futómű is inkább terepre, és kisebb sebességre hangolt, hajlamos a billegésre, de ne akarjunk Monte Carlo ralit nyerni, nem arra való. Ezért aztán az ócska útjainkon is szépen, puhán és nem zötyögve utazhatunk, a futómű hangtalanul nyeli a kátyúkat, a túlszervózott, kissé élettelen kormányt magabiztosan tekerhetjük. Ehhez a futóműhöz nem is kérnék több lóerőt, pont elég ez.
Nem utolsósorban a nagy kirugózásokra képes futómű, és jó hasmagasság miatt terepen egész tisztességes menetteljesítményekre képes. Nem könnyű a Dustert felakasztani, vagy leátlóztatni. Ez utóbbiban nem csak a hosszú rugóútnak, hanem az elektronikus kipörgésgátlónak és a zárható központi zárnak is van szerepe. Már tesztünkben is kiderült, kategóriájában a Duster a jobbak közül való, ha terepről van szó.
Mivel magyarázható a Duster sikere itthon és Európában? Az ár nyilván kulcstényező, de nem ennyire egyszerű ez a képlet. A fapados belépőmodell szemérmetlenül alacsony ára nyilván jól esik azoknak, akiknek csak ennyi van, és helyette legfeljebb valami kis gyöszt tudnának venni ennyiért. Ez meg fronthajtással is úgy néz ki, mintha terepjáró lenne. Ha beválasztjuk az összes extrát, ami rendelhető, a legerősebb dízelmotorral, ahogy a tesztautó is fel van extrázva, 5,3 millióért vihetjük haza. A legeslegolcsóbb Toyota RAV4-es 6,9 millió, a legolcsóbb Honda CR-V 6,3, és azokba még azért tenni kell pár extrát, hogy elérjék a fullos Duster szintjét. Ez így jól hangzik, ha pedig hozzátesszük, hogy az autó műszakilag egyáltalán nem rossz, előnye még határozottabbá válik. Akkor most vonjuk le a még ma sem túl jól csengő Dacia nevet, és a beltér ergonómiai hibáit, anyagminőségét, és még mindig nagyon jó választás. Az igazi ellenfele leginkább csak a sznobság lehet.
