Teszt: Hyundai Santa Fe 2,2 CRDI Executive – 2021.

Különösen érezhető volt ez az utóbbi hetekben, mert miután Csepreghy kollégával leforgattuk az Audi Q5-öt, beültem a Hyundai Santa Fe-be. A prémium logó ugyan az Audin van, és azért is kérnek 20 millió forintot, ellenben a beltere pont annyi jó érzést váltott ki az emberből, mint egy kommunista pártkongresszus ötödik napja. A motorja kellemetlen hangú és kelletlen volt, ráadásul több ponton nyomasztóan éreztették velünk, hogy csak 3 milliót voltunk képesek ellocsolni extrákra. A négy karikától eltekintve nagyon nem éreztem, miért is kéne prémiumnak érezni az életterünket.

Mindez csak arról jutott eszembe, hogy a Hyundai Santa Fébe is azzal a korlátlan lelkesedéssel vetettem magam, mint a manapság oly ritka, szabvány hobbiterepjáróba szoktam, ám miután beültem, egy pillanatra sokkot kaptam. Ötletesen formázott, mégis ergonomikus utastér? Átlátható, igényesen megrajzolt szoftver az infotainmenten? SZÍNEK A KÁRPITON? Mi van itt? Rendesen meghökkentő élmény nem egy szürke-fekete szabvány belsőben ülni, ami meghökkentően jól néz ki.

A bútorzat legmeghatározóbb eleme a magasra húzott, széles középkonzol, amit eddig leginkább prémiumautókban láttunk. Amit viszont prémiumautókban egyre kevésbé látunk, az a mérhetetlen mennyiségű gomb, tényleg csak azt bízták a középső kijelzőre, ami odavaló. Utóbbin mellesleg egy Android-gyökerű rendszer fut (legalábbis egyes gombok alapján ítélve), egész szépen, rendkívül igényes grafikával. Kikapcsolt állapotban csak az időt mutatja, és nagyon halványan átsejlik rajta a térkép és a pozíciónk, igazán ízléses megoldás. Szintén kedves, hogy hideg időben már bekapcsolt ülés- és kormányfűtés vár.

Aminek viszont nem lett volna szabad gombosodnia, az a váltó előválasztó. Láttunk már kart, pöcköt, tárcsát, gombokat is, de egész egyszerűen az irányváltásnak több visszajelzésre lenne szüksége, mint egy gomb lenyomása. Még a Porsche alig gyufásdoboznyi előválasztója is lényegesen jobb megoldás, és nem kevésbé letisztult, mint pár nyomógomb. Ettől eltekintve még egy ponton lehet belekötni a beltérbe, legalábbis nekem zavaró, hogy bal térdhez, a kormány alá került a kézifék gombja. Tök jó helye lett volna középen.

Érdekes állat a Santa Fe, mert bár a fullos, Executive 17,7 milliós árával inkább kompakt hobbiterepjáró árskála vége felé jár, méretét tekintve már inkább a Volkswagen Touareg felé közelít: a Santa Fe 478,5 centi, a Touareg viszont 487,8. Viszont meg mernék rá esküdni, hogy a Hyundai nem kevésbé tágas, amiben benne lehet az is, hogy ebben keresztben van a motor, így a bódé teljes hosszából több lehet a hasznos térfogat, hiszen nem vesz el annyit a hosszában beépített hajtáslánc. Meg az sem utolsó szempont, hogy a Touareg indulóára, 18,3 millió, a Santa Fe ennyiért már a tejjel mézzel folyó Kánaánt adja.

Pedig összességében nincs odabent nagy világmegváltás, csak egyszerűen nem drága, de igényes anyagokból felépítettek, egy nem drága, de igényes belteret. Ugyanezt láthattuk a Tucsonban is, itt talán egy fokkal kevésbé extrém bútorzat, cserébe még egy fokkal jobb az ergonómiája. A kedvenc részletem továbbra is a fordulatszámmérő vagy sebességmérő megjelenő holttérfigyelő, ami sávváltásnál pont azt a kritikus pár négyzetmétert figyeli a tükör alatti kamerával, ami a baleseteket okozza. Kitesszük az indexet, és amíg megy, addig látjuk, ki van a holtterünkben, ezt egyszerűen kötelezővé tenném.

Ebben a változatban a prémiumság a motortérben ér véget, hiszen ez egy mezei 2,2 literes turbódízel, 202 lóerővel és 440 newtonméterrel. Nem túl vérpezsdítő motor, de ha onnan nézzük, a már emlegetett Audi Q5 kétliteres TDI-je pont ennyire volt lelkes, csak azt hosszában építették be. Vicces, hogy a Hyundai géptetejét felpattintva ebben is egy olyan motorburkolat van, ami hosszmotorra utal, pedig...

Alacsony sebességnél, amíg el nem nyomja a gördülési vagy a szélzaj, a kelleténél jobban betüremkedik a motorzaj, és lépésben gurulva még némi kellemetlen vibrációja is van, szívem szerint hibriddel venném, egész picit jobban megy (8,9 másodperces 0-100 a 9-cel szemben), és a Tucsonból kiindulva nagyon sokat van csendben. Sőt, még egy PHEV is akad a listán, 18 millióért, még akkor is, ha a fullos, Executive felszereltséggel kérjük. Ez most egy ötszemélyes modell, de 300 ezerért akár egy harmadik üléssort is kérhetünk, amivel jogosulttá válunk a nagycsaládos támogatásra. Igen, egy fokkal kevésbé vérlázító, mint egy BMW-nél, de azért kicsit már itt is röhejes.

Persze nem lehet elvitatni a dízeltől, hogy nevetségesen fogyaszt, országúton 6 liter körüli értékkel jártam, városban sem mászott nagyon 8 fölé, pedig termetes egy batár, pedig összkerékhajtással már az 1,8 tonnát karcolja, és hát légellenállása is van. Vagy nincs, azért ma már egy ilyen szekrénynél is tudnak varázsolni. A motor egyik érdekes tulajdonsága, hogy lelkesen fütyül. Alacsony fordulaton, terhelve hallatszik, ahogy levegőt vesz, parkolóházban, leengedett ablaknál rendesen mókás, ahogy utánozza az 1985-ös Rába Turbót.

Ami tagadhatatlanul sokat számít viszont az a nyolcsebességes automata, hiszen főleg Eco beállításban ahol csak lehet, leejti a fordulatot. Nem egy különösebben jó dupla kuplungos váltó ez, de a mezőnyben annyira nem is rossz. A felváltás után lassítással, majd újra gyorsítással nem igazán tud mit kezdeni, van egy kellemetlen bólintása ilyenkor, ellenben gázadásra el tud indulni egy kereszteződésből, ami például egy Audinak kihívás. Ennél a felszereltségnél jár az összkerékhajtás is, komfortban csak 20%-ot hajt hátra, Sportban (muhahah!) 50:50 arányban osztja, Eco állásban pedig alapesetben csak előre hajt. Nem mentem el vele terepezni, de vélhetően, amit valaha akar majd vele a felhasználó, azt tudja, tehát szökőévente egyszer felmászik a nyaralóhoz vezető szétázott bakhátas földúton.

Én mondjuk elengedném a 20-as kereket, akármennyire is dögös, inkább élvezném a ballonosabb 18-ast, bár nagy baj ezekkel sincs, csak az autó eleve kényelmes, terjedős-krémes hangulatához sokat tenne. Azzal viszont semmilyen konfigurációban sem lehet vádolni, hogy beolvadna az utcaképbe, egyrészt a 195 ezer forintos kolbászzsír metál fényezés is feltűnő, és hát az orrára akasztott sajtreszelő is elég durva. Mit durva, mindenkinek leszakad a pofája, amikor először látja, ez még a hagyományosan elszállt amerikai full size hobbiterepjárokon is becsületes pályamű lenne. Nem tudom, milyen amikor megjelenik a tükörben, szerintem nincs is akkora tükör, amibe befér, de mindenhogy sok. Itt is elsütötték azt a poént, hogy a fényszórók nem fent a géptető sarkaiban, hanem a kerekek előtt vannak. A menetfény meg olyan, mintha egy Volvóból kilopták volna Thor kalapácsát, és felállították volna.

Ez egy remek autó, nem csak ár/érték arányát tekintve, de abszolút értékben is. A beltér és az ergonómia bőven ott van, mint a kisebb prémium hobbiterepjárókban, csak ez dög nagy. A csomagtartó 600 liter, a hátsó ülések tologathatók, gombnyomásra dönthetők, van 220 voltos aljzat, fűtött a hátsó pad, távirányítós parkolás, lehetne még sorolni. Sőt, végre valaki csinált egy indukciós töltőt, amiből nem mászik ki a telefon, kis csapóajtó támasztja ki. Tényleg, a 2021-es év első kellemes meglepetése a Santa Fe. Ha a prémiumságot nem abban mérjük, milyen logó van az autónk elején, akkor ezzel bizony súlyosan belenyúlhatunk a tutiba, mert egységnyi pénzért rengeteget ad. A kérdés, hogy a sznobfaktort el tudjuk-e engedni, mert itt most határozottan érdemes megpróbálni.

Ide kattintva kereshet készleten lévő, új  Hyundai Santa Fe-ket a Jóautókon .