Használt: Mercedes-Benz E220 CDI (W211) – 2006.

Van azonban egy típus, amit eddig talán túl újnak gondoltunk, de tökéletes példát mutat arra, milyen, amikor egy Merci szépen öregszik.

Újként konzervatív volt, de nem fog rajta az idő

Baden-Württemberg legmenőbb taxisai és hagyománytisztelő fogorvosok egyaránt örülhettek, amikor 2002-ben bemutatkozott a pápaszemes E-osztály utódja, a W211, ami úgy lett egyszerre elegánsabb és modernebb elődjénél, hogy alapjaiban keveset változott. Már a megjelenése után szinte rögtön sokkolta a felső-középkategóriát a BMW E60 formaterve, amit a köznyelv csak Bangle 5-ösnek hív, de az Audi is egy sokkal modernebb, feltűnőbb irányt vett a C6-os A6-generációval, amihez képest egy pillanat alatt megöregedhetett volna a körlámpás Mercedes, de nem ez történt.

Konzervatív, mégsem ósdi hatása egészen a 2008-as modellváltásig stabil vevőbázist adott a márkának, körülbelül 1,5 millió darab kelt el belőle, és még 2009-ben, a széria végén is jelentősen túlteljesítette a BMW és az Audi eladásait ebben a kategóriában. Az azóta eltelt 22 év pedig bebizonyította, hogy amit a külseje sugall, azt a technika is megerősíti: ez nem egy teljesen új irány, hanem egy, a végletekig való reszelés és javítás, amit egy-két technikai újdonsággal is feldobtak.

A W211 legfontosabb technikai újdonsága a fékpedál és a hidraulikus egység között kizárólag elektronikus összeköttetésben lévő fékrendszer (SBC) volt, ám ez nem sült el túl jól, hiszen egyszerre volt drága és problémás, így a 2006-os facelift után kivezették a hagyományos motorizáltságú (nem-AMG) verziókból. Sokkal érdekesebb, hogy mik voltak benne utoljára: E-osztályok közül ebben volt utoljára pedálos rögzítőfék, öthengeres és sorhatos dízelmotor, és a beltere is inkább egy éra lezárását jelenti. A következő, W212-es széria alapozta meg azokat az alapvető beltéri anyagokat, kezelőszerveket és formákat, amiket a Mercedes utána évtizedes távlatban vitt tovább, és aminek jeleit még a mai modellekben is láthatjuk.

2025-ben még nem tartunk ott, hogy a W211 megbecsült youngtimer legyen, helyette egy nagyon jó ár/érték arányú, komfortos utazóautó, ami talán most éli legnezebb napjait: sokan fillérekért akarják megvenni és szinte ingyen fenntartani. Épp csak annyira hajlandók költeni rá, hogy menjen, a csillag mögött pedig nem az igényes, komplex technikát értékelik, hanem a megmaradt, morzsányi reprezentációs erőt keresik.

Bőven van eladó a hazai piacon, Németországban pedig órákon át lehet lapozgatni a kínálatot, még színre és felszereltségre szűrve is százas nagyságrendben lehet közülük válogatni. Az elfogadható példányok árai nagyjából két és hárommillió forint közt alakulnak, de egy szomorúbb példányt simán meg lehet venni egymillió forint környékén is, a drágábbak pedig vagy nagyon kiemelkedő állapotúak, vagy valamelyik AMG csúcsváltozatot képviselik.

Olvasói felajánlásból jutott el hozzám kipróbálásra egy facelift utáni, 2006-os évjáratú E220 CDI, ami a Classic-Elegance-Avantgarde felszereltségi trió középső, Elegance változata, viszont ezen kívül nem kiemelten jól extrázott példány, szövet ülésekkel, kézi váltóval és halogén fényszórókkal. A 270 ezer kilométer körül futott autó előéletéről sokat tud tulajdonosa, egy ismerősén keresztül került hozzá, ismerte a szerviztörténet egy részét, ezért mert belevágni. 

Egy korrekt állapotú W211 olyan, mint a nyugalom szigete. Lágyan, finoman rugózva siklik az úton - amiben persze a 16-os felniméret és a 205/60-as gumi érződik kulcsfontosságúnak, de az elöl kettőskeresztlengőkaros, hátul multilink futóműben sok alumínium alkatrészt használtak a könnyedebb rugózáshoz, pedig ez egy sima tekercsrugós kivitel, én az AirMatic légrugót nem is biztos, hogy bevállalnám a költséges javítás miatt.

Noha a géptető, az első sárvédők és jellemzően a csomagtérajtó is alumíniumból készült, a W211 a kortársaihoz képest nehéz autónak számít, 1600 kiló körül indul, erősebb motorral inkább 1700-1800 kiló, míg a T, azaz kombi karosszériaváltozat további 50-100, a 4Matic összkerékhajtás pedig 70-100 kiló extra tömeget jelent, így könnyedén két tonna közelébe kerülhet az E-osztály saját tömege. Külső terén a mattuló fényszórók és a díszlécekről lepattogó krómozás zavarhatja meg az összképet, előbbit mindenképp érdemes javíttatni – eleinte polírozás és lakkozás vagy fólia, később foncsorfelújítás segít.

Rozsdásodással kapcsolatban a W211 sokkal jobb választás, mint a legendás előd, a W210, hiszen ellenben az előddel, teljes cinkfürdős védelmet kapott gyártáskor. A 16-23 eltelt év persze nem múlt el nyomtalanul, és a korábbi sérüléseknél is gyorsan felütheti a fejét a rozsda, illetve a nyúlványok, tornyok, doblemezek és küszöbök környékén magától is el tud kezdődni a barnulás, ezek jellemzően nehezen észrevehető pontok, a küszöb esetén a műanyag takaróburkolat sem segít az azonosításon. Az utcai aláfekvésnél sokkal részletesebb képet ad egy autóról a Totalcheck átvizsgálás, amit mindenképpen ajánlok vásárlás előtt, de ha ez valamilyen okból nem lehetséges, akkor mindenképp nézd meg az autót alulról is alaposan.

Zajszigetelése mai autókhoz képest is meglepően magas szintű, 130 környéki tempónál is halk beszélgetésre alkalmas, de városban, alapjáraton sem zavaró a négyhengeres dízel hangja. Kifinomult és pihentető vele utazni, nem véletlenül szerették ezeket taxinak használni: sokkal minőségibb munkakörnyezet bármilyen átlagautóhoz képest. A beltér általános pusztulása abszolút nem jellemző még a nagyon sokat futott példányokra sem, a gombok felülete itt-ott lekopik, finom elhasználódás megjelenik az üléstámla szélén, de összességében nagyon tartós az egész, éppen emiatt villanjon fel benned a piros lámpa a megtett kilométerek hitelességével kapcsolatban, ha egy elhasznált beltérrel találkozol, de az óra 2-300 ezret mutat.

Biztosan finomabbak a hathengeresek, a semmilyenségén túl egyáltalán nem zavart a 220 CDI kevés hengere, bár én dízelhangra és vibrációra eggyel kevésbé vagyok érzékeny, mint kollégáim nagy része. Többezer kilométeres átlagfogyasztása ennek az autónak 6,5 liter körül alakul, óvatos közlekedéssel ez lehet akár egy literrel kevesebb is, városban, rövid távokon persze simán meg lehet vele etetni a 9-10 litert is.

Városban kicsit furcsának tűnik a kézi váltó egy ennyire modern E-osztályban, viszont maga a hatfokozatú szerkezet működése határozott és pontos, az autó fenntartási költségeit pedig valamelyest csökkentheti, bár a 2000 körül ébredő 400 Nm nyomaték előbb-utóbb tönkreteheti a kettőstömegű lendkereket, ami nem olcsó javítással jár. A komfortot segíti az Auto Hold funkció, ami már a W211-ben is létezett, és a fékpedál mély lenyomásával aktiválható.

Ebben a konkrét példányban az ülésfűtést nem sikerült működésre bírnunk, a rádió nem volt tökéletes feszességgel a helyén és a kormányműnek is volt egy enyhe kopogása, de aki huszonéves autóval tervez járni, az ilyen és hasonló problémákra folyamatosan számíthat. Mercedes alkatrészárakkal és komplexitással számolva nem is mindig olcsó a javítás, de ezek apróságok, egy átfogó műszaki egészségesség érződött rajta, és ez utóbbi a legfontosabb, mert ezt pótolni szinte lehetetlen, ha a megvásárolni kívánt példánynak már lóg keze-lába. A tulajdonos eddig egy nagy, 900 ezer forintos nagyszervizen van túl, ezen kívül zömmel apróságra és nem túl drága időszerű karbantartásokra költött.

A W211 abból a szempontból nagy csapda, hogy már végletekig elhasznált állapotban van akkor, amikor elkezd rajta érződni, hogy rossz. A vaskos futóműalkatrészek, a rengeteg szigetelés és a masszív alapkonstrukció fizikailag is eltávolítja a sofőrtől a tüneteket, így sokáig nem is érzed, hogy gyűlnek alattad a problémák, éppen ezért vásárlás előtt több példány kipróbálását is javaslom, és ha megtaláltad a megfelelőt, egy Totalcheck átvizsgálással bebiztosíthatod magad a nagy csalódás elől.

Ez egy megdöbbentően minőségi autó két-hárommillió forintért, ha a ráragadt negatív imázst el tudod engedni, kivárod belőle a jó példányt és elfogadod, hogy időnként prémiumautós szinten kell rá költeni, akkor olyan utazási élményt kaphatsz a belső égés végóráira, amit ennyire jó ár/érték aránnyal nehezen tudnál máshogy.