Beleültem, felhajtottam vele a garázsból. Kifordultam a Munkásotthon utcába. Elcsordogáltam az építkezéses útszűkület mellett. Befordultam a Várna utcába. Az Árpád úti lámpa mint mindig, most is piros volt, úgyhogy bár az egész, pár száz méteres úton nem léptem túl a 20 km/h-t, megálltam, és azt mondtam: a szentségit, de jó kis autó.
Nagyjából hasonló előzményekkel, csak trágárabb kifejezésekkel állapítottam meg hasonlót a 645-ösről, amikor először kipróbáltam. Azon túl, hogy mindkettő BMW, szinte szentségtörés összehasonlítani a két autót, hiszen ez egy szánalmas kisdízel, de ugyanúgy tudja a lényeget, elementáris erővel sugározni a jóautóságot.
Visszafelé Papp Tibi vezetett, akinek korábban egy BMW-s rendezvényen volt olyan szerencséje, hogy végigpróbálhatta a 3-as BMW összes nemzedékét. Elsődleges információként azt osztotta meg velünk, mennyire érdekes érezni, ahogy nemzedékről nemzedékre egyre szarabb a BMW-k váltója, de néhány kilométer után ugyanarra jutott: hej, de jó autó ez. A váltójában már sok a műanyag alkatrész, de... de ezt az autót meg kéne venni. Mondjuk kombiban.
A 318d-t azért kértük, mert ez az a modellfrissítés , amiben bemutatkozik az új iDrive. Az iDrive-ot az autós újságírók legalább annyit szidták, mint az angolszász krónikások a normannokat, a BMW viszont sokáig kitartott, mert nehogy már az újságírók jobban tudják, és ez így is van rendjén. Én se szeretem, ha autógyártó mondja meg, szerinte hogyan kéne autós újságot csinálni.
A BMW-sek, mármint a vásárlók szerették az iDrive-ot, én legalábbis csak ilyen BMW-tulajdonosokat ismerek, de végül csak változtatott a cég, és nagyjából az Audi MMI mintájára alakította át a rendszert. Több lett a gomb a krómegér körül, amivel a vezérlése lényegesen egyszerűbb, de mindez számunkra csak puszta teória, mert ebben a 318d-ben nincs iDrive. Sose hittem volna, hogy egyszer hiányozni fog.
A frissítés természetesen csak látszólag merül ki az újfajta iDrive-ban; valójában kis túlzással azt mondhatnánk, az új 3-asra az anyja (Chris Bangle) se ismerne rá. Mármint abban az értelemben, hogy ez volna az új, frissített 3-as.
A külső legnagyobb érdekessége a színe. Az első pár napon sokat mulattunk azon, hogy na, megyünk ebédelni a zöld BMW-vel. Mert a forgalmiba zöldet írtak, az autó viszont ezüstmetál, akár egy teremgarázs neonfényében nézzük, akár a napon. Szürke. Tom megkockáztatta, hogy ha bizonyos szögben nézzük, akkor a napon van benne egy kis zöld. Persze ahhoz nagyon körültekintően kell helyezkedni, és nagyra nyitni a szemet, hogy bejusson a pupillán az a két és fél zöld foton.
Tehát ezüst. Viszont sötétben, esőben mentem vele bevásárolni, aztán kijöttem az áruházból, és ott állt egy zöld autó. Másnap ebédelni is szemerkélő esőben, de természetesen nappal mentünk, és akkor is egészen zöldes volt, úgy nagyjából a moha/palackzöld tengely mentén. Csodálatos jelenség, bár nem tudom, mire jó.
2005-ben én voltam az akkor új 3-as európai bemutatóján sokáig hanyagoltam a Hármasokat, csak a 335i Cabrio után nyújtottam ki mohó mancsomat – a valenciai ősbemutató és a szekvenciális turbó vadbarom egyaránt elfedte az egyszerű tényt, mennyire jó a jelenlegi 3-as. Mi pedig épp ezért kajtatjuk fanatikusan az alapmodelleket; nem vonják el a a figyelmet elektronikus extrák, erős motorok, rafinált bőrkárpitok – csak az autó van, és mi.
A világos kárpit gyermekes és kutyás családoknak nem a legjobb választás, de én sokkal jobban bírnám a foltokat, mint a sötétkamra-belteret. Jellegzetes, BMW-sen vaskos kormány, sötétnarancs háttérvilágítású műszerek és kellemes műanyagok – ha nem is luxus, de igen kellemes hely a legalapabb 3-as BMW. Ráadásul ezt a fajta nettó, gépészeti minőségérzetet adják egyes 15 éves japán autók is, meg természetesen azok a BMW-k, amiket nem gyilkoltak szét könyörtelen, fillérvadász makacssággal.
