Ha adrenalinbombára vágyunk, úgysem ilyen autót veszünk, gondolhatták a franciák, mikor megteremtették ezt a sportos, de kényelem szempontjából semmiféle kompromisszumot nem tűrő kocsit, és én mélyen egyetértek velük.
Írtunk már C4-es tesztet, szám szerint ötöt ( 1, 2, 3, 4, 5). Ez itten a hatodik; eddig azonban egyetlen C4-es tesztautónkat sem az a bizonyos PSA-BMW 1,6-os turbómotor űzte, ami az ön által jelenleg olvasott cikk apropóját adja. Erről a motorról akkor írtunk, amikor a Mini Cooper S-t, a Mini Cooper S Clubmant meg a nyitható tetejű Mini Cooper S Convertible-t teszteltük. Igen ám, de a Minikben, kedves olvasó, ugyanez a motor jóval erősebb volt. Ennek a motornak a 150 lóerős változatáról még csak egyszer írtunk, egy 308-as Peugeot kapcsán, ami ugye távolról sem Citroën C4-es, és igen, ezért fogunk most mindannyian olyan kiválóan szórakozni.
A sokadik tesztben olyan apróságokkal, mint egy kocsi műszerfala, nem nagyon szoktunk foglalkozni. Megpróbálunk az újdonságok értékelésére szorítkozni, én mégsem tudom megállni, hogy néhány rövid gondolatot ne fűzzek hozzá a digitális, középre helyezett műszeregységhez és a karimáját forgató, középső részét konokul mereven tartó kormányhoz.
Háromféle ember van. Az első nem foglalkozik a divattal, a második igen, de nincs ízlése, a harmadik mindig divatos ruhákba öltözik és jól is néz ki. Az első csoportba tartozó emberek sosem okoznak nagy meglepetést, ha visszanézzük a régi fotókat, ugyanolyan ruhákban látjuk őket, mint az újakon. Sosem néznek ki különösen jól, viszont nem is válnak nevetség tárgyává.
A második csoport tagjain egyfolytában röhögünk. Ezek az emberek mindig idétlenül néznek ki, akkor is, ha épp az aktuális divat szerinti legízléstelenebb ruhadarabokat látjuk rajtuk, és akkor is, ha a fotók már jó tízévesek. Nagyon akarnak, pedig nem kéne, nekem sem szokásom tornacsarnokokba szaladgálni, hogy aztán talajon, ne adj’ isten gyűrűn bizonyítsak.
A harmadik csoport tagjai tartják életben, sőt, ha úgy tetszik, maguk teremtik meg a divatot nap-nap után. Akkor és ott mindig jól mutatnak, ha azonban előkeresünk egy régi képet, sokszor velük is előfordul, hogy utólag ugyanolyan nevetségesen mutatnak, mint a második csoportba tartozó, minden jó ízlést nélkülöző embertársaik. És itt szeretnék köszönetet mondani a Citroënnek például a Déesse-ért, mert divatot teremtett, ami kiállta az idő próbáját. És egyben megkérem, kezdjen valamit a jelenlegi C4 műszerfalával, ami első ránézésre újdonságértéke miatt talán még jópofának tűnt, de ahogy haladunk előre az időben, egyre nehezebb tolerálni.
De térjünk rá végre a motorra, erre a 0,8 bar turbónyomással fickósított, mokány 1,6-os-ra. Jó volt a Minikben, jó volt a 308-as Peugeot-kban, természetesen pont ugyanolyan jó a C4-esben is. Erőtlenséget csak nagyon alacsony fordulaton tapasztalunk, már kétezertől remekül húz. Karakterisztikája érdekes módon nem annyira a kis lökettérfogatú turbó-, mint inkább a V-motorokéra hajaz, annyira egyenletesen adja le a teljesítményét.
